15 időutazós film, amivel megéri elbúcsúztatnod az idei évet

2021.december.30.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ugye te is érezted már idén, hogy ezt az évet legalább néhány órára érdemes lenne elfelejteni, talán még el is utazni egy teljesen másik dimenzióba? Még ha ezt nem is kivitelezhetjük, egy-egy időutazós film neked is segíthet, hogy kikapcsolódj, és belemerülj abba, milyen lenne, ha utazhatnál az időben, megannyi kalandot átélve. Így pedig, hogy egyre kevesebb nap van hátra az évből, 2021-et is elbúcsúztathatod egy szórakoztató vagy éppen drámai hangvételű időutazós filmmel.

Na de melyek azok a történetek, amiket mindenképpen látnod kell?

1. Vissza a jelenbe (2010)

Néhány jó barát (John Cusack, Craig Robinson, Clark Duke, Rob Corddry) megoldást keres a problémáikra, ezért elhatározzák, hogy kibérelnek egy házat egy síparadicsomban. Az estét pezsgőfürdőzéssel töltik, majd reggel döbbenten tapasztalják, hogy 1986-ban ébrednek, ami új lehetőséget ad nekik arra, hogy helyrehozzák a már egyszer elkövetett hibáikat.

2. Az időutazó felesége (2009)

Az időutazó felesége egy 2009-ben bemutatott sci-fi dráma, ami Audrey Niffenegger azonos című regényén alapszik. A film Henry DeTamble (Eric Bana) történetét követi nyomon, aki képes az időutazásra, de nincs ráhatása arra, hogy mikor és hová kerül az időben. Az élete már önmagában is bonyolult, de a dolga csak még nehezebb lesz, amikor beleszeret a bájos Clare Abshire-be (Rachel McAdams).

3. Pillangó-hatás (2004)

A 2004-es thrillerben Aston Kutcher a 20 éves Evan Trebornt alakítja, aki rájön, hogy képes visszautazni az időben, és kísérletet tehet arra, hogy megváltoztassa a jelent. A múltban történő események felbolygatása azonban nem olyan egyszerű, mert a jelenre nézve súlyos következményeket von maga után.

4. Hülyék paradicsoma (2006)

Joe Bowers (Luke Wilson) egy átlagos közlegény 2005-ben, aki beleegyezik, hogy részt vegyen egy kísérletben, aminek következtében egy prostituálttal, Ritával (Maya Rudolph) együtt 2505-ig hibernálják. Amikor felébrednek, rájönnek, hogy évszázadokkal később az emberek olyannyira együgyűvé váltak, hogy ők ketten a legokosabbak az egész világon.

5. Időcsavar (2018)

Madeleine L’Engle azonos című 1962-es regényének feldolgozásában Oprah Winfrey, Reese Witherspoon és Mindy Kaling három halhatatlan lényt alakítanak, akik egy vakmerő időutazásra indulnak egy fiatal lánnyal, Meg Murryvel (Storm Reid), hogy felkutassák fizikus édesapját, akinek nemrégiben váratlanul nyoma veszett.

6. Távkapcs (2006)

Michael Newman (Adam Sandler) felesége (Kate Beckinsale) csalódott, hogy a férfi túl sok időt tölt a munkahelyén, távol a családjától. Váratlanul azonban Michael birtokába kerül egy varázslatos távirányító, ami lehetővé teszi számára, hogy előre-hátra lépkedjen az időben, de még ezáltal még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül, mint addig bármikor.

7. Időről időre (2013)

Rachel McAdams több olyan filmben is szerepelt, amelyben a partnere időutazó, de talán az Időről időre a legmeghatóbb. Itt a szerelmét Domhnall Gleeson játssza, aki miután rájön, hogy képes utazni az időben, aktívan igyekszik azon, hogy megváltoztassa a múltját egy szebb jövő érdekében, de így is sok nehézséggel kell szembenéznie.

8. Vissza a jövőbe (1985)

Marty McFly egy átlagos kamasz mindaddig, amíg az őrült barátja, Doki időgépet nem épít, és egy támadás következtében el kell vele menekülnie. 1955-ben találja magát, amikor még a szülei voltak középiskolások, és kínos módon édesanyja éppen rá vet szemet, ezáltal pedig nem törődik az édesapjával, ami veszélyezteti, hogy ő maga a jövőben megszülessen. Természetesen a trilógia másik két része is kötelező!

9. Deja Vu (2006)

Egy csapat szövetségi ügynök, köztük Doug Carlin (Denzel Washington) lehetőséget kap arra, hogy négy napot visszautazzanak az időben. Betekinthetnek a múltba, de Carlin arra is rájön, hogy megváltoztathatják a múlt eseményeit, és talán semmissé tehetnek egy súlyos merényletet.

10. Looper – A jövő gyilkosa (2012)

A Rian Johnson által rendezett filmben az időutazás bárki számára elérhető, feltéve, ha eleget fizet érte a feketepiacon. A maffia sajátos módon használja ki az időutazást, és bérgyilkosokkal az időben ugrálva szabadulnak meg mindazoktól, akik az útjukban állnak. Egy nap azonban egyik saját bérgyilkosukra, Joe-ra (Joseph Gordon-Lewitt) is sor kerül, és saját jövőbeli énje elől (Bruce Willis) kényszerül menekülni az életéért.

11. Terminátor – A halálosztó (1984)

A ’80-as évek nagy James Cameron-klasszikusában egy magát embernek álcázó kiborg bérgyilkost (Arnold Schwarzenegger) küldenek a jövőből, hogy ölje meg Sarah Connort (Linda Hamilton) mert egy napon a leendő fia a jövőbeli lázadók vezérévé válik.

12. Bill és Ted zseniális kalandja (1989)

Ted és Bill legjobb barátok, és zenekart terveznek alapítani. Ennek útjában áll, hogy töriből mindketten bukásra állnak, Tedet pedig büntetésből egy alaszkai katonai iskolába akarják küldeni. Ekkor azonban egy váratlan lehetőség keresztezi az útjukat, és végigutazhatják az egész történelmet, és még az sem kizárt, hogy a bukástól is megmenekülhetnek.

13. Kate és Leopold (2001)

Stuart (Liev Schreiber) rálel egy rejtélyes időszakadékra, amelynek köszönhetően lehetséges az időutazás. Elhatározza, hogy visszatér 1870-be, hogy megnézze, milyen volt otthonuk akkoriban, dédapja idejében, de visszatérve véletlenül magával hoz egy férfit. A múltból érkezett Leopold egy igazi úriember, hamarosan pedig beleszeret Stuart volt barátnőjébe, Kate-be, ami aztán még az időutazásnál is nagyobb bonyodalomhoz vezet.

14. Előre a múltba (1986)

Peggy Sue (Kathleen Turner) egy boldogtalan nő, aki a válása küszöbén áll. 25 éves középiskolai találkozóján, miután elhagyja csalfa férjét (Nicolas Cage), varázslatos módon egyszer csak azon kapja magát, hogy újra középiskolás, és még arra is lehetősége nyílik, hogy megváltoztassa néhány korábbi döntését.

15. Ház a tónál (2006)

Alex, a jóképű építész (Keanu Reeves) egy tóparti ház felújításán dolgozik Wisconsinban. A postaládában üzenetet talál Kate-től, a ház korábbi tulajdonosától, akivel levelezni kezdenek, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Időközben viszont kiderül, hogy míg Alex 2004-ben, Kate 2006-ban él, de mégis megpróbálják a szinte lehetetlennek tűnő kihívást: találkozni két évnyi távolságból.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

8 alkalom, amikor Jennifer Aniston pont úgy öltözött fel, mint te

8 alkalom, amikor Jennifer Aniston pont úgy öltözött fel, mint te

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője