Istenes Bence is csatlakozik az UNICEF Segélykoncerthez a Budapest Parkban

2019.május.22.

"Ha bakancslista, akkor egyértelműen a zene van az első helyen. Érzem, hogy a zenével még dolgom van ebben az életben" – mondta Istenes Bence, aki nagy izgalommal készül arra, hogy június 16-án a Budapest Park x UNICEF Segélykoncert műsorvezetője legyen.

A Németországban élő tévés ezer szálon kötődik a zenéhez. Évekkel ezelőtt saját bandával lépett fel és rengeteg zenei eseményt vezetett, együtt utazott, élt az együttesekkel. Máig élete egyik legszebb korszakaként emlékszik vissza ezekre az évekre. Bence a zene iránti szenvedélyét az utóbbi időben parkolópályára tette, azonban nem adta fel teljesen.

A legjobb magyar zenekarok jótékonysági koncerttel segítik az UNICEF nehéz sorsú gyerekeit

A legjobb magyar zenekarok jótékonysági koncerttel segítik az UNICEF nehéz sorsú gyerekeit

"Ha újrakezdhetném az életem, akkor biztos, hogy a focira és a zenére még jobban koncentrálnék. Profi futballista már nem leszek, arra azonban tudatosan készülök, képzem magam, hogy a zenét beépítsem a jövőmbe. Nagy öröm számomra, hogy újra ebben a közegben lehetek. A Budapest Park a hazai könnyűzenei műfaj egyik legfontosabb helyszíne, igazi megtiszteltetés lesz itt közönség elé állni. Főleg ilyen sztárok társaságában" – mondta Bence.

A június 16-i Segélykoncerten a Bagossy Brothers Company, Blahalouisiana, Caramel, Lóci játszik, Magna Cum Laude, Parno Graszt, Punnany Massif, Supernem alkotta line-up zenél majd. Mind a legnagyobb slágereiket hozzák el és a szervezők számos meglepetéssel is készülnek. A jegybevétel teljes egészében az UNICEF legnehezebb sorsú gyerekekért végzett munkáját támogatja.

"Kétgyermekes apa vagyok és tudom, hogy a mi családunkban minden feltétel adott ahhoz, hogy gyermekeink boldogságban, egészségben éljenek. Sajnos nagyon sok gyereknek azonban csak a szenvedés jut osztályrészül. A koncerttel most nekik próbálunk meg segíteni, ezért is fontos számomra ez az este" – tette hozzá Istenes Bence.

Csobot Adél: ˝Úgy érzem, a második kisfiunk lesz a főnök a családban˝

Csobot Adél: ˝Úgy érzem, a második kisfiunk lesz a főnök a családban˝

Június 16, Budapest Par x UNICEF Segélykoncert, jegyek még kaphatók itt: https://www.budapestpark.hu/events/unicef-segelykoncert-20190616

Ez is érdekelhet

Top 15: Thierry Mugler legikonikusabb ruháival emlékezünk az elhunyt tervező zsenire

Top 15: Thierry Mugler legikonikusabb ruháival emlékezünk az elhunyt tervező zsenire

Szépséghírek

10+1 elképesztő Eufória-smink, amiről nem tudjuk levenni a szemünket

10+1 elképesztő Eufória-smink, amiről nem tudjuk levenni a szemünket

G-Szex

Így lesz sokkal hosszabb a szex - 13 útmutató tanács

Így lesz sokkal hosszabb a szex - 13 útmutató tanács