Összefogott a két plus size-guru: kirobbanó magabiztosságot és sikert ígér Sirokai Diána és Kozma Rita könyve, a Bókolj magadnak!

2021. november 13.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A nemzetközileg is elismert plus size modell, Sirokai Diána és a telt nők stylistja, body positive aktivista, író, Kozma Rita összefogott, hogy közösen segítsenek azoknak, akik szeretnének magabiztosabbak és sikeresebbek lenni.

A szerzőpáros célja, hogy Magyarországon is egyre több lány, nő érezze; értékes, szép, szerethető és elérheti a céljait úgy is, ha most úgy érzi ez lehetetlen. A hogyanra a Bókolj magadnak! Hiszen megérdemled című kötet adja a választ, amelyben Diána és Rita kendőzetlenül és olykor tabudöntögetően osztja meg az olvasóval azt, hogy miért nélkülözhetetlen az önbizalom, az önismeret és a tudatos építkezés ahhoz, hogy olyan életet élhessünk, amire mindig is vágytunk.

“Egy olyan könyvet szerettünk volna írni a lányoknak, a nőknek, ami segíti őket abban, hogy megtalálják magukban a szép, erős, sikeres nőt, azt, aki képes egyedül is felépíteni önmagát, megtalálni magában a boldogságot és nem mástól várni a bókot, a támaszt. Bókolj magadnak bátran és magabiztosan, hiszen megérdemled. Megérdemled, hogy olyan életet élj, amire mindig is vágytál!” - hangsúlyozza Sirokai Diána, aki lányok ezreinek segít abban, hogy elfogadják magukat.

Sirokai Diána megküzdött az álmaiért

Sirokai Diána megküzdött az álmaiért

A könyv foglalkozik azzal is, hogy hogyan lehetünk sikeresebbek, hogyan építhetjük fel a karrierünket és ne a párunktól várjuk a haladást, a jobb életet. Miben segít a személyes öltözködési stílus, miért érdemes a megfelelő emberekkel körbevenni magunkat, hogyan kezeljük a beszólásokat... mind-mind a Bókolj magadnak! Hiszen megérdemled könyv részét képezik.

“Hiába is reméljük, hogy egy tökéletes smink, egy szép ruha vagy épp a fogyókúra által magabiztosak leszünk, ez sajnos nem ilyen egyszerű. Semmi gond a sminkkel, a vágyott megjelenéssel, de ha nincs mellette a tudatos, belső önfejlesztő és önismereti munka, a külsőbeli változások önmagukban nem elgendőek - részletezi Kozma Rita. - A Bókolj magadnak! könyv abban is támogat, hogy felismerd azt, ha egy párkapcsolat vagy baráti kapcsolat nem kedvez neked, ha szeretnél sikeresebb nő lenni akár úgy, hogy anyagi- és kapcsolati tőke nélkül indulsz el az utadon. Javaslatot adunk arra, hogy hogyan kezeld a beszólogatókat, a kéretlen tanácsokat. És természetesen nem mehetünk el amellett sem, hogy mennyire fontos az önbizalmad építése ahhoz, hogy olyan életet élj, ami méltó hozzád. Hiszen mindennek az önbizalom az alapja.”

A Bókolj magadnak! Hiszen megérdemled című könyv a készlet erejéig előrendelhető itt: https://bokoljmagadnak.hu/

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Aventurindesign: fenntartható ásványékszerek Stampf Katalintól

Aventurindesign: fenntartható ásványékszerek Stampf Katalintól

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Így spórolhatsz a legtöbbet a Glamour-napok alatt (x)

Így spórolhatsz a legtöbbet a Glamour-napok alatt (x)

Teszteltük a Scholl talpbetétjeit és le vagyunk nyűgözve – minden alkalomra van külön típus (x)

Teszteltük a Scholl talpbetétjeit és le vagyunk nyűgözve – minden alkalomra van külön típus (x)

5 alapszabály, amit minden kezdő futónak tudnia kell (x)

5 alapszabály, amit minden kezdő futónak tudnia kell (x)

Hihetetlen, de a stressz ennyire durván megzavarja a menstruációs ciklust (x)

Hihetetlen, de a stressz ennyire durván megzavarja a menstruációs ciklust (x)