A Romaként podcast legújabb részének vendége ezúttal Lakatos Mónika Kossuth-díjas és WOMEX-életműdíjas énekesnő, akinek hangja nemcsak a hazai, de a nemzetközi színpadokon is hídként szolgál a roma kultúra és a világ között. Előadóművészi pályája, hiteles jelenléte és zenei öröksége révén mára a magyarországi roma kultúra egyik legmeghatározóbb képviselőjévé vált.
Ezeket láttad már?
A videóban sok minden felidéződik Ignácz Judit érzékeny és személyes hangvételű kérdései nyomán. Lakatos Mónika mesél gyerekkora emlékeiről, a roma és magyar identitás közti egyensúly kereséséről, a család megtartó erejéről, valamint arról, hogyan vált a Romengo zenekar vezető előadójává.
Álomból valóság
Sosem gondoltam, hogy egyszer nagyközönség előtt fogok énekelni
– osztja meg érzéseit az énekesnő a videóban. Gyerekkorában, mint sok más gyerek, ő is a testvéreivel és unokatestvéreivel játszott, dalolt, ahogy fogalmaz: „szívták magukba a kultúrát”. Egy családon belüli kezdeményezés hatására hamar színpadra került, a fordulópontot a Holdvilág Kamaraszínház jelentette. Innen vezetett az út az 1996-os Ki mit tud? versenyre, amelyet első romaként meg is nyert.
A beszélgetés során Mónika többször is beszél a kettős identitás kihívásairól és szépségéről:„Ha itthon vagyok, inkább azt mondják rám, hogy cigány, de ha külföldre megyek, akkor magyarnak látnak.” Szerinte a nyelvnek és a kultúrának rendkívül fontos szerepük van, ezek azok, amelyek megkülönböztetnek, és egyben össze is kötnek.
Anyagi okok miatt kérdés volt, le tud-e érettségizni, ma Hégető Honorka-díjas újságíró
Családi gyökerek
Úgy gondolja, hogy az identitás nemcsak kérdés, hanem örökség is. Ennek a témának a láthatósága kap fő fókuszt a férjével, Rostás Mihállyal, Mazsival közösen létrehozott Cigánydal Fesztiválon is, ahol a cigány nyelvű éneklés különösen fontos szerepet kap. „Ez nem kizárólagosság, csak egy halk, de nagyon is erős üzenet” – vallja.
A videóban szóba kerül az is, mennyire fontos szerepet játszik Mónika életében a férje jelenléte és támogatása. „Ha nincs Mazsi, talán sosem ismer meg a világ.” Szerencsésnek érzi magát, hogy útjaik annak idején keresztezték egymást, szerinte ugyanis, ha mindez nem történik meg, lehet, hogy ma nem énekelne nagyközönség előtt.
Mónika a Romengo zenekar mellett több más formációban is énekel, például a Cigány Hangokban, amelyet a családi örömzenélés inspirált, ezzel újabb zenei világot teremtett: „Ott fedeztük fel újra azokat a régi dalokat, amiket gyerekkorunkban hallottunk. Fontos, hogy ezek tovább éljenek, és a fiatalok is tudjanak cigányul megszólalni.”
„Hiányzik a lélek” – mondja, amikor Judit a mai zenékről kérdezi. Szerinte nemcsak a hang, hanem a lélek is énekel. Egy dal akkor lesz igazán értékes, ha benne van az otthon melege, a közösség fájdalma és öröme, a családi emlékek zöngéje. „Amit otthonról hoztam, az a lényem része. A kultúránk, a nyelvünk, a dalaink – ez az, amitől az vagyok, aki vagyok.”
