MARGE új albuma nálunk debütál! Hallgasd meg itt először!

2017.december.18.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A csodaszép Batta Zsuzsától vagy MARGE-tól már megszokhattuk, hogy mindig valami különleges zenével rukkol elő. Legújabb albumát a Fenytörést csak ti hallhatjátok először, exkluzív interjúnkban pedig egy-két kulisszatitkot is elárul.

Honnan jött a Fénytörés név?

Egy számomra különleges élményből. Különleges vonzalmam van a színes fények iránt. Tavaly nyáron pedig, egy fesztiválos fellépésem után nálam maradt sok fényrúd. Az Apati sziklára kiültem egy ismerősömmel, beszélgettünk és megtörtük a rudakat, azzal világítottuk a sziklát. Nagyon meghatározó élmény volt vizuálisan is. A helyszín is nagyon fontos számomra, mert a legelső zenekarommal a Lovemaschinnal ott próbáltunk a szikla lábagrave;nál és 15-16 éves koromat itt ülve, merengve vészeltem át. Maga a FÉNYTÖRÉS szó pedig annyira szimbolikus és szép. Mintha a lélek lenne. Hiszen minden lélekben ott van a fény, de az életünk útján sokszor megtörik. Ettől lesz emberi, őszinte vagy akár csak élő. Nagyon fontos nekem a dal és a szó is ami ebből az élményből táplálkozik.

Mi inspirálta az új lemezt?

Az új lemezen próbáltam olyan dolgokról írni, amik erőt adhatnak a nőknek és elgondolkodtatnak férfiakat a női lélek rejtelmeiről. Olyan élethelyzetekről szól, amikor a nők alárendeltségükből felszólalnak, kitörnek merik vagrave;llalni az érzéseiket, gondolataikat, döntéseiket és vágyaikat.

Hogyan születtek a dalok?
Legfőként nyitott szemmel. Ami rám eddig nem volt jellemző. Sokat mászkáltam a belvárosban és kevésbé frekventált helyeken is.Figyeltem a nőket. A vonaton a kalauz hölgytől, a színésznőn, a szerkesztőn, az osztályfőnökön át a nagymamámig. Azokat a pillanatokat, amikor az érzelmeik írják az arcukon a ráncokat, amikor a kezüket morzsolják, felnevetnek, cipekednek, gyereket nevelnek, vagy kórházban gyászolnak, életet adnak!
A zenészek, producerek akikkel dolgoztam, dolgozom nyitott szívű, érző férfiak.
Sokszor meghökkennek tőlem. A történeteimtől az életemtől.
Beszélgetünk egy kicsit, aztán hazamegyek az úton végig aggódom, hogy már megint nem voltam e túl sok?!
És de, viszont olyan dal demókat kapok, amikre gondoltam.
"Pont erről beszéltem amikor mindent el akartam mondani"
Óriási a szabadság az alkotásban.
Már nem vagyok erőszakos e téren.
Hiszek a sorsban hogy megvan az oka, hogy mi azt az adott dalt együtt kell, hogy elkészítsük, még ha az a leadási határidő éjszakáján is van.
A KÖSZ A SEMMIT
Sichiszler Soma a Marge zenekar gitárosa, ismerem kiskamasz kora óta, nagyon érzékeny, szarkasztikus kivételesen nagyszívű és szájú csodatehetség.
Az Aws zenekar basszus gitárosaként hallhattok még róla.
Van egy humorérzéke, ami a címet illeti tanakodtunk, hogy miről szól a dal. Hát erre jutottunk.












Mennyi ideig és kikkel dolgoztál az új lemezen?

A lemez címadó dala a Fénytörés 2016. augusztusában született. 2016 december 30.-án rögzítettem Wagner Emillel a lemezen hallható éneket.
Vannak olyan dalok, amiket fel kell dolgozni mielőtt útjára engeded
Ez egy ilyen dal volt.
Emillel nagyon jó barátok vagyunk, sok mindenen mentünk már át egymást támasztva, a fiú és lány közötti barátság aranypéldái vagyunk!
Kosztyú Jánossal készítettem a Porszem, Elhazudtál és Most című dalt.
Jani hihetetlen intuitív személyiség. Elefántokkal van tele a stúdiója, ami egyébként a kedvenc állatom, az első pillanattól a helyemen éreztem magam!
Szabó Levivel készítettem a HOLD és a NAP című dalt, amikben Nizalowski Dorottya is sokat segített nekünk.
Nagyon szeretem őket. Csodálatos szerelmes pár a szerelmük gyümölcse a Passed, több közös ügyet is hallhattok tőlünk a közeljövőben.
Rochlitz Tamással készítettük az Emojit, tavaly ősszel, ami egy önirónia, az instagramm használatáról egy virtuális szerelmi kapcsolatról. Tomi egy nagyon tehetséges és különleges személyiség Monkeyneck néven hallhatjátok a zenéit.
A felvételeket a Studio H-ban készítettem Pejkó Balázzsal aki a hangutómunkákért is felelős.
Balázzsal is messzire nyúlik a közös munkánk, közel 10 éve volt szerencsém először felvenni vele és sírva nevetve is a legjobbat hozza ki belőlem a türelme, kedvessége és szeretete! De muszáj megemlítenem Fegyverneky Sándort.
Mert ő fedezett fel.










Kiknek ajánlod?
Nektek nőknek, nőkről akik nem féltitek önmagatokat az élettől!
Nektek nőknek, akik mertek érezni!
Nektek nőknek, akik mertek és csináljátok a dolgotokat, a kudarcokból is erőt merítve!
Nektek nőknek, akik sikeresek család anyák vagytok!
Nektek nőknek akik vállaljátok a döntéseiteket!
Nektek nőknek, akik Phoenixként újra éledtek minden szomorúság után és mosolyogtok a Napba!
Nektek nőknek, akik tudnak és akarnak változni!
Nektek nőknek, mert képesek vagytok rà!
Nektek férfiaknak, akik nőkkel játszotok
Nektek férfiaknak akik nőket szerettek
Nektek férfiaknak, akik szeretnétek érteni minket, nőket.










Mi az a három jelző, ami azonnal eszedbe jut a lemezről?

Megélés
Elengedés
Elfogadás

Hol találkozhatunk veled legközelebb?
Márciusban Fényttörünk az Akvárium klubban.

Spotify: http://spoti.fi/2B5upIy

Deezer: http://bit.ly/2kd5lFa

Google Play: http://bit.ly/2oFy3TG

Apple Music: http://apple.co/2Cwi0da

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője