Megnéztük az új Mamma Mia!-t és újra és újra meg akarjuk

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Már hetek óta láthattuk, ahogy a Mamma Mia szereplői különböző helyszíneken népszerűsítették az új részt.

Mamma Mia 2
Fotó: Profimedia

A rajongók már ekkor is nagyon örülhettek, hogy láthatták az első részből ismert szereplőket, mint: Meryl Streep, Amanda Seyfried, Pierce Brosnan, Colin Firth és a többiek.

Az előzetesből pedig már az új szereplőket is megismerhettük, akik közül a legnagyobb hangsúly a gyönyörű Lily James-en van, hisz ő alakítja a fiatal Donnát. Hatalmas meglepetést okozott továbbá az is, hogy Cher is szerepet vállalt a vígjátékban, sőt még énekelt is, nem is akárhogyan.

A történet lényegi részét - hogy a Meryl Streep által alakított Donna meghal, és lánya, Sophie pedig teljesíteni szeretné édesanyja álmát és megnyitni a hotelt, amit Donna annyira imádott -, a készítők már előre elárulták, így azt gondoltam nem is nagyon ér majd meglepetés a film alatt. Ennek ellenére szerencsére az alkotók tudtak váratlan dolgokat kihozni a történetből.

Előítéletekkel ültem be a moziba, mivel az első rész óriási kedvencem és rengetegszer megnéztem már, így azt gondoltam, hogy csak egy gyenge próbálkozás lesz ez, ami meg sem közelíti majd azt a szintet, amit az első hozott. Életemben nem örültem még így annak, hogy tévedtem egy film kapcsán. Boldogan és elégedetten jöttem ki, sőt még büszke is voltam, hogy ismét sikerült ilyen vidám filmet összehozni, bebizonyítani, hogy az ABBA slágerek még mindig nagyon ütősek és ennyi tehetséges színészt össze tudnak kovácsolni egy filmben.

Mamma Mia 2
Fotó: Profimedia

A film első része óta 5 év telt el, Sophie karaktere pedig teljesen átalakult. Már nem egy kis fruskát láthatunk, akinek csak az számít, hogy milyen lesz az esküvője. Amanda Seyfried már egy komoly nőt alakít, akinek céljai vannak, nehézségekkel küzd az életben, de hihetetlenül elszánt és kitartó.

A film dinaminkáját a két idősík adja. Láthatjuk a fiatal Donna életét a 70-es évek végén, ahogyan friss diplomásként mindent felrúg a kalandokért és azért, hogy megtalálja önmagát. Továbbá megtudhatjuk, hogyan találkozott Sophie három lehetséges apjával és mi is vezetett oda, hogy végül azon a kis elszigetelt görög szigeten élte le az életét.

A második idősík a jelen, melyben Donna felnőtt lánya édesanyja útját követi és vmegalósítja az ő álmait. A két korszak összemosódása elképesztő hangulatot teremt, hiszen valahol mindannyiunkban motoszkál a múlt iránti kíváncsiság és az a kérdés, hogy vajon tovább viszünk-e valamit szüleink életéből. Az idő múlásának és az élet iránti szeretetnek a bemutatása pedig már csak hab a tortán.

Mamma Mia 2
Fotó: Profimedia

Így aztán nem volt nehéz az érzelmekre hatni, az pedig, amilyen természetességgel felcsendültek az ABBA dalok, valamint a tökéletesen összerakott koreográfiák és Görögország gyönyörűsége, csak még inkább rájátszott arra, hogy minden érzelem, ami ott lapul bennünk előtörjön. Valószínűleg ez is volt a cél, hiszen nem csak ugrálással és énekkel felturbózott, ám alapvetően üres 120 percet láthattunk, hanem ennél sokkal többet.

És Meryl Streep pedig ismét bizonyította, hogy ő az a színésznő, aki képes egy jelenettel is emlékezeteset alkotni, és akár egy egész mozitermet megríkatni.

Fontos nyitott szívvel beülni a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba filmre, mert aki földhöz ragadt, realista történetet szeretne látni, az rossz helyen jár. Ez a film tele van humorral, mesebeli történésekkel, és sok-sok iróniával. Élvezni kell, nem logikusan megmagyarázni. Én biztos, hogy még nagyon sokszor meg fogom nézni ezt a filmet!

Nézd meg itt az előzest, és ma már be is ülhetsz a legközelebbi moziba megnézni a filmet:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Vigyázz velük, ezek a csillagjegyek teljesen kiszámíthatatlanok!

Vigyázz velük, ezek a csillagjegyek teljesen kiszámíthatatlanok!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője