Mérő Vera könyve értelmet ad az értelmetlennek, Renner Erika harca mára jelkép
A Renner Erika ellen elkövetett brutális támadást, annak előzményeit és az igazságszolgáltatásig vezető rögös utat írta meg Lúg című könyvében Mérő Vera jogvédő, író, publicista, a Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene Alapítvány alapítója.
Ezeket láttad már?
Erika küzdelme, hogy igazát bizonyítsa, példaként szolgál azok számára, akik bántalmazó kapcsolat elszenvedői, vagy valaha azok voltak, legyen szó nőről, férfiról. Mérő Verával többek közt arról beszélgettünk, miért tartották fontosnak Erikával, hogy a kötet létrejöjjön.
Mikor és miért éreztél késztetést, hogy Renner Erika mélyen megrázó történetéről regényt írj?
Az első találkozásunk alkalmával, amikor szembesültem azzal, mennyire hihetetlenül összetett, ezer szálon szövevényes ügyről van szó. Pedig ez még 2016-ban volt. Összehasonlításképpen: a regény idővonalának durván a felénél találkoztam Erikával és szerelmével, Balogh Attilával, tehát a krimibe illő történet java csak ezután következett.
Olvastatja magát a történet: rögtön, Erika általános iskolai éveinél beszippantanak a sorok. Ráadásul – talán kevesünk tudta – az elkövetőként azonosított férfi már általánosban szerelmes volt Erikába. Az olvasmányosságra törekedtél, amikor a regényt választottad a könyv műfajának?
Az volt a cél, hogy beszippantson, mert így lehet a lehető legközelebb vinni az olvasót a történethez, illetve a történet szereplőihez. És bevallom, az is szempont volt, hogy maradandót írjak, hogy a tanulságok évtizedek múltán is érvényesek legyenek. Az, hogy a regény Erika gyerekkorában kezdődik, több okból fontos a történetvezetésben: egyrészt az elkövető megszállottságának kezdete ekkorra datálható, másrészt szerintem nemcsak azt kell megmutatni, mitől, miből és miért lesznek a szörnyetegek, de azt is, hogyan, kiből születik a hős. Mi teszi képessé Renner Erikát arra, amire előtte senki sem volt képes? Mi tesz képessé valakit arra, hogy megküzdjön a rendszerrel, mi több; győzelmet arasson felette, áldozatok ezreinek adva ezzel reményt?
A szöveg tagoltsága az olvashatóságot segíti. De azért is érdekes a szerkezet, mert többféle betűtípussal íródtak a bekezdések. Mi alapján változik az írásmód?
Az egyszerű dőlt betűvel szedett szövegtöredékek leginkább Erika – és helyenként Attila – kommentárjai, visszaemlékezései, egyes szám első személyben, szerkesztve, de nagyjából autentikus formában. (Ebben szándékosan nem voltam teljesen következetes, az Erika gyerekeiről szóló fejezetek ugyan egyes szám első személyben íródtak, de nem kaptak kurzívot, mert ezek inkább átiratok. A személyes beszélgetések során elmondottak alapanyagok, de a szöveget én írtam, tehát ezek nem interjúk, hanem azokból írt irodalom.) A gépírásos betűtípus pedig azt jelzi, hogy szerkesztetlen, szó szerinti idézetet lát az olvasó, jellemzően jegyzőkönyvekből, periratokból. A cél ezzel az volt, hogy a betétek valamennyire leváljanak a szöveg testéről.
Sallang és pátosz nélküli mondatok sorakoznak. Az egyszerű, szikár, kemény cím és a feketefehér borító is erről a koncepcióról tanúskodik.
Semmiképp sem akartam szentimentális lenni, ahol mégis megengedtem magamnak, ott jó okom volt rá, és erős is a kontraszt. A színházban erre szokás mondani, hogy a színész ne hatódjon meg magától, az a néző dolga. Nem akartam erőszakosan hatást kiváltani, meghatni vagy felháborítani, a szövegnek akkor van ereje, sodrása, ha az ilyesmit az olvasóra bízza, a következtetések levonásával együtt. Meg hát minek is taglalni, hogy a borzalom borzalmas? Ne mondd, mutasd!
Mennyire tényszerűen beszéled el a történéseket? Beavatnál az anyaggyűjtés folyamatába?
A több száz órányi beszélgetés közben, és a köztünk hamar kialakuló, már-már delejes összefonódásban – barátságban –, eszembe sem jutott leválni, mégis, amikor kimondottan interjúkat vettem fel, volt egyfajta külső szemem, higgadtságom is, de ha bevonódtam, nem bántam, nem szóltam magamra. Amikor viszont írásra került a sor, már csak ketten voltunk, én meg a szöveg. Maga az írás magányos folyamat, az ember mintha módosult tudatállapotba kerülne: a fejemben van egy film, aminek a forgatókönyvét mindaz képezi, amit a tudatom a hallottakból szintetizált. Megy a film a fejemben, és elmesélem, amit látok. Erika sokszor azon csodálkozott Attilával, hogy pontosan úgy festem le a jeleneteket, ahogy voltak. Valahol ez is egyfajta átlényegülés. Nem szeretem a nagy szavakat, hogy transzcendens élmény, de ez olyasmi.
Erika hogyan fogadta az ötletet, hogy könyvet írj róla?
Egy pillanatig nem volt kérdés, hogy akarja. Nála jobban senki nem tudja, mire elég egy cikk, egy interjú. A jéghegy csúcsára sem nagyon. Ő pedig a minél teljesebb igazságot akarta megmutatni.
Milyen célok mentén született meg a regény? Erikának hozott egy kis megnyugvást az, hogy dokumentáltátok a tragédiáját?
Bizonyos értelemben ez a regény egy traumafeldolgozás folyamatának terméke. Ha úgy tetszik, tanúként rögzített traumaírás, amelynek a műfaja tényregény. A fikció és a dokumentarizmus határán. Erika esetében a traumafeldolgozás része ez a szükségszerű kitárulkozás, a hatás pedig, amit a könyv a visszajelzések alapján kivált, pontosan az, amire vágyott. Értelmet ad az értelmetlennek azáltal, hogy harca és személye mára jelkép, története pedig örök mementó.
Mondanál pár szót a könyv utóéletéről is?
Elképesztő olvasói recenziók érkeznek. Úgy tűnik, nagyon értik az emberek, mit szerettünk volna megmutatni. És ez tényleg leírhatatlan érzés!
A Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene Alapítvány alapítójaként gyakran találkozol az Erikáéval hasonló sorsokkal?
Éppen most vonultam el egy pár hónapra, várhatóan őszig. Nagyon elfáradtam abban, hogy napi szinten szembesülök azzal, hogy amit Renner Erikával megtett a rendszer, azt megteszi bárkivel, és a – ritka – vakszerencsén múlik, hogy merre kanyarodik egy ügy. Sokszor ugyanabba a rendszerabúzusba és kilátástalanságba, ami miatt Erikának mára papírja van arról, hogy minden bizalmát elvesztette a rendszerben. Joggal.
Megvan már a fejedben a következő kötet témája?
Igen, de erről konkrétumot még nem mondanék. Regény lesz, ezúttal teljes fikció. Bár kérdés persze, hogy létezik-e olyan. A legtöbbször olyan történeteket olvasunk, amik valahol valakivel megtörténtek, legfeljebb nem tudunk róla. A Lúg ezért is kemény olvasmány. A legtöbben belemerülve elfelejtik, hogy nem egy izgalmas krimit, nem fikciót olvasnak, hogy azután újra és újra rádöbbenjenek: ez márpedig a legkeményebb valóság.
A cikk eredetileg a GLAMOUR magazin 2022-es szeptemberi lapszámában jelent meg.
Szöveg: Kiss Annamária
Fotó: Generál Kristóf
Stylist: Csillag Szilvia
Smink: Bálint Beka
Haj: Végh Virág
Ruha: Abodi
