Meztelenség és abszurditás a színpadon - interjú Hód Adrival, a HODWORKS társulat alapítójával
Hód Adrienn, a HODWORKS tánctársulat alapítója mindig is megosztó alkotásairól volt híres: tabudöntögető, szemérmetlen előadásainak köszönhetően ma már ő az egyik legelismertebb magyar koreográfus. Adri nemrégiben a Lábán Rudolf-díjat is bezsebelte, most pedig éppen Nemes-Jeles László új filmjét koreografálja, ezekről mesélt nekünk.
Ezeket láttad már?
A koreográfiáid formabontó, sokszor meghökkentő alkotások. Milyen dolgok hatnak rád, mi az ars poeticád?
Kiszámíthatatlan, sokszor szinte én magam sem tudom, hogy mi hat rám. Szerintem minden. Egy-egy kreáció között eltelt időben - ami nagyságrendileg fél év – azt figyelem, hogyan élem meg a létezést, mi az, amire érdemes felhívni a figyelmet, mik a kérdéseim és válaszaim, mit szeretnék az alkotótársakkal kibontani és közösen megélni. Hogy a tánc, mint mozgásforma, mit tud közölni; mi az, amit a mozgáson keresztül meg lehet mutatni. Persze van, hogy kevés a fizikalitás, és bejönnek más eszközök is, mint például a hanghasználat vagy akár a verbalitás. Minden munka nagyon nehéz és félelmetes, hogy vajon megtalálom-e benne a lényegit, hogy képes leszek-e a többiekkel együttműködni, hogy van-e még bennem erő, hogy kitartsak végig. Van-e bennem elég vágy, kíváncsiság, megmutatkozás és szellem, érzékenység, hogy beleálljak és végig tudjam csinálni úgy, hogy azt érezzem, hogy fontos ami történik. Hogy izgat-e annyira, hogy hónapokon keresztül foglalkozzunk vele, és hogy vállalható legyen az, amit a nézők elé teszünk. Valahol van benne egy függőség is, ahogyan teszteled magadat, hogy még mindig képes vagy-e a következő menetre. Beleállsz és csinálod, és vannak nagyon felemelő részek benne, de sokszor nagyon megdolgoz, hogy megtaláljam a formát, az egész folyamatot. Kihívás újra és újra komolyan venni magadat, vagy éppen a komolytalanságot felvállalni emberek előtt.
Nagy szerepet kap az előadásaidban a meztelenség. Miért alkalmazod ezt az "eszközt" szívesen?
A meztelenség sokféleképpen jelenik meg az előadásainkban.
A Pirkadban például bejönnek a táncosok az előadótérbe, leveszik a ruháikat, mozognak és az előadás végén felöltöznek. Ebben az esetben úgy jutottam el a meztelenségig, hogy ki akartam zárni a kosztüm által felpakolt tartalmat. Minden jelmez jelent valamit, így itt a meztelen test lett a jelmez, végre teljesen láthatóvá vált a fizikalitást végző anyag, a test. A Halandóság feltételeiben a sok felöltözött ruhás szólót egy meztelen tánc töri meg: ruha nélkül, anyaszült meztelenül ront be egy táncosnő, spicc cipőben. Itt a humor, az irónia, az abszurditás érdekelt, a meghökkentés. Szívesen dolgozom úgy is meztelenséggel, hogy az előadók nem vesznek róla tudomást, hogy mikor mennyi ruhadarab van rajtuk, és az érdekel, hogy ez a nézők felé milyen tartalmakat közvetít. Szeretem látni a meztelen testet, van a fedetlenségnek rengeteg érzete: kiszolgáltatottság, erő, szabadság, lazaság, szépség, hibák... Sokrétű dolog.
Sok elismerést begyűjtöttél már, és mindezt koronázta a Lábán Rudolf-díj. Mit gondolsz, miben rejlik a sikered?
Én nem akartam koreográfus lenni. Kiskorom óta táncoltam, és aztán az élet úgy hozta, hogy felnőttként is egy tánciskolába kerültem. Csinálom a dolgomat. Csinálom, ahogyan tudom, sokat küzdök magammal és a döntéseimmel. Mindig eljuttatom magam egy félelemmentes állapotba, egy olyan helyre, ahonnan bármi elképzelhető. Sokszor nehéz eldönteni, hogy akkor most melyik irányba menjen a következő munka, mert ha már választok, akkor azt kell kupálni. Néha azt érzem, hogy sok dolog elmarad, amit szívesen megcsinálnék.
Mi volt az eddigi legnagyobb kihívás, amivel szembe kellett nézned?
Talán amiről már beszéltem, hogy újra és újra elmerjem kezdeni az alkotást.
Most dolgozol Nemes Jeles László új filmjének a koreográfiáján is. Hogyan készültél erre a feladatra, milyen eddig a közös munka? Mit élvezel benne a legjobban?
A film 1913-ban játszódik Budapesten, ezért sokat jártam a Táncarchívumba korhű feljegyzéseket, táncrendeket, táncpedagógusok írásait, újságokat olvasni. Tanulok táncolni. Segítségemre van Benkő Zsófia tánctanár, Fuchs Lívia tánctörténész. Emellett illemkönyveket olvasok és illemet tanulok. Rengeteg korhű fotót, némafilmet nézek. A táncjeleneteken kívül a nagy jelenetek háttérmozgásaiban és az akciójelenetek mozgásvilágában is részt veszek, mint koreográfus.
Mit gondolsz a most feltörekvő koreográfusokról?
Improvizációt tanítok a Budapest Kortárstánc Főiskolán, és nagyon fontos számomra a fiatalokkal való kapcsolódás. Nagyon kíváncsi vagyok rájuk, hogy ők mit gondolnak, merre mozdítják a kortárstáncot, mik lehetnek az új irányok, formák amiket létrehoz az új generáció. Milyen irányba mozdulhat el az élő táncművészet? Milyen tartalmakat éreznek fontosnak, és ahhoz milyen forma párosul? Éppen ezért sokat járok színházba előadásokat nézni.
