Gyakran észre sem vesszük, hogy egy-egy szülői reakcióval nem támogatjuk, inkább gátoljuk a gyermek empatikus fejlődését. Az empátia nem velünk született tulajdonság – olyan készség, amelyet a gyerekek a környezetükből, főként a szüleik visszajelzéseiből és példájából tanulnak meg. A kérdés nemcsak az, hogyan lesz empatikusabb a gyerek, hanem az is, mit tehetünk, hogy ezt a folyamatot tudatosan támogassuk.
Ezeket láttad már?
Számos kutatás – köztük Sara H. Konrath és Jean M. Twenge metaanalízise – azt mutatja, hogy az empátia szintje az elmúlt évtizedekben jellemzően csökkent az Y és Z generáció fiatal felnőttjei körében.
Mások érzéseire figyelni
A vizsgálatok szerint mind a mások szenvedése iránti érzékenység („empathic concern”) mintegy 48 százalékkal, mind a másik nézőpontjának átlátása („perspective-taking”) 34 százalékkal csökkent. Ugyanakkor az önfókusz és a nárcisztikus vonások – amelyeket az „éngeneráció” jellemzőjeként azonosítanak – egyre gyakoribbak lettek, és sok esetben negatív korrelációban állnak az empátiával.
Ez a trend különösen figyelmeztető a digitális korban: a közösségi média, az online tér és az individualizált életmód elmélyítheti az elszigeteltséget, és tompíthatja azt az érzékenységet, ami a finom társas jelek és mások érzéseinek felismeréséhez szükséges. Épp ezért vált létfontosságúvá az empatikus készségek tudatos fejlesztése. Emellett vannak olyan új – mesterséges intelligenciára épülő – technológiák, kísérleti modellek, amelyek azt vizsgálják, hogyan lehet „számítógépes empátiát” használni ahhoz, hogy az emberek érzékenyebben kommunikáljanak – akár digitálisan is.
Ez rámutat, hogy az empátia nem mulandó érték, hanem tudatosan alakítható készség, amiben felelősségünk, hogyan éljük és tanítjuk tovább. A gyerekek természetes módon énközpontúak. Az, ahogyan beszélünk velük – reagálunk a helyzetekre, szavakba öntjük az érzéseket és ahogy a saját érzelmeinket kezeljük –, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy megtanuljanak mások érzéseire is figyelni.
Idővel ez a képesség segít nekik mélyebb kapcsolatokat építeni, könnyebben tájékozódni társas helyzetekben, és magabiztosabban jelen lenni a világban. „Mindannyian olyan gyerekeket szeretnénk nevelni, akik törődnek másokkal” – mondja Amy McCready, a Positive Parenting Solutions alapítója. Hiszi, hogy a szülőknek nemcsak határokat kell adniuk, hanem olyan kapcsolódási formákat is, amelyekből a gyerekek megtanulják, mit jelent tisztelettel fordulni mások felé, felelősséget vállalni, és megérteni, hogy a világ nem körülöttük forog.
A pszichológus szerint komoly előnyt élveznek, akik a 80-as, 90-es években születtek, ezzel indokolja a dolgot
Együttérzésre nevelni
„Az empátia az a képességünk, hogy bele tudjuk élni magunkat a másik helyzetébe, érzéseibe, gondolataiba, így együttérzően tudunk reagálni. Ez az érzelmi intelligencia egyik fontos része. Ezeknek a készségeknek a fejlődése bár korán elindul, nagy utat kell bejárnunk, hogy érett, együttérző felnőttekké váljunk, akik ezt akár viselkedéses szinten, proszociális, másokat segítő módon megvalósítják” – véli Standovár Sára, a Lighthouse Center gyermekpszichológusa.
Úgy látja, a folyamathoz fontos az érzelmi nevelés, az érzelmi intelligencia fejlesztése már egészen kicsi korban. Ez leginkább a saját érzéseink megértésével indul, hiszen hogyan várnánk el, hogy egy másik személy csalódottságát, szomorúságát megértse egy gyerek, amíg nem érti meg, hogy az az érzelem mi is. Fontos látnunk, hogy melyik életkorban mit lehet elvárni egy gyerektől ezen a téren: egy kiscsoportos óvodásnál nem minősül az együttérzés hiányának, ha elveszi a másiktól a játékot, és nem akarja azt visszaadni, hiszen épp elkezdi tanulni a saját megéléseit.
Emellett még az önkontrolljuk sem tart olyan fejlettségi szinten, hogy a saját vágyaikat, impulzusaikat visszatartsák. A nagyobb óvodásoknál már jobban működik, viselkedéses szinten elindulhat, hogy a másikat figyelembe veszik, és elkezdődik az érzelmek tudatosodása, és mások érzéseinek a figyelembe vétele. Iskolás korban nagyobb eséllyel lehet erre számítani, majd később, kiskamasz és serdülő korban már társadalmi szintű, adott kisebbség, népcsoport, nehézséggel élők felé is elindulhat együttérzés – olyanok felé, akiket személyesen nem ismernek.
A hétköznapok formálják a leghatékonyabban
Az empatikus gyerekek nagyobb eséllyel viselkednek kedvesen, könnyebben alkalmazkodnak a sokszínű helyzetekhez, és rugalmasabban reagálnak a kihívásokra. Mindez nemcsak az érzelmi jóllétük alapja, hanem későbbi kapcsolataik és szakmai sikereik egyik legfontosabb pillére is. A szakértő szerint a fejlődés folyamata az érzelmek felismerésével, szabályozásával indul, emellett fontos a mentalizációs készség fejlődése, amivel képesek vagyunk mások szándékait, gondolatait, érzelmi állapotát megfigyelni, megérteni.
Ezek fejlődése már korán elindul, ahogyan egy csecsemő elkezdi megtapasztalni, hogy ami vele történik, arra milyen reakciók érkeznek. A kisbaba akkor tanulja meg, hogy érdemes másokra figyelni, ha azt tapasztalja, a szükségleteire válasz érkezik. Ha éhesen sír, és az anya először megnyugtatja, majd jön az etetés, lassan megtanulja: van szándék, gondoskodás a háttérben, és biztonságosan kivárhat. Ha azonban a gyerek gyakran marad magára a fájdalmaival vagy bizonytalanságaival, sokkal inkább saját túlélésére koncentrál, így nehezebben alakul ki benne a bizalom és a figyelem mások felé.
Később a hangsúly az érzelmek megértésén van, de ez is azzal kezdődik, hogy a gyerek felismeri a saját érzéseit és szándékait. Ebben segít, ha a szülő közösen értelmezi a helyzeteket – akár egy hétköznapi élmény, egy mesében látott történet kapcsán. Minél otthonosabban mozog az érzelmek világában, annál könnyebben veszi észre és érti meg mások érzéseit is.
Az empátiát a hétköznapi pillanatok formálják a leghatékonyabban
– mondja a gyermekpszichológus. Nem kell hozzá külön program, elég egy közös utazás vagy esti rutin, amikor valóban figyelünk egymásra.
Pszichológus arról, hogyan lesz egy gyereknek egészséges az önbizalma
Odafigyelést igényel
Nem minden gyerek nyílik meg könnyen – ilyenkor segíthet, ha mi mesélünk először a saját örömeinkről vagy nehézségeinkről, majd finoman rákérdezünk az övéikre is. A szerepjátékok vagy közösen kitalált történetek szintén jó eszközök. A gyerek így könnyebben szövi bele saját élményeit egy „biztonságos” szerep mögül. Az érzelmi nevelés odafigyelést igényel, hiszen a szülő saját érzései is részei a helyzetnek.
Egy konfliktusban például elmondhatjuk, hogy miért vagyunk dühösek, és közben megnevezhetjük a gyerek érzéseit is: „Szeretnél még játszani, ezért csalódott és mérges vagy.” Így egy helyzet több nézőpontról válik érthetővé, és mindkét fél megélése helyet kap. Fontos, hogy a gyerek ne kapjon ítéletet azért, amit érez és kimond. Ahol az érzések kimondhatók és elfogadottak, ott a megoldás is hamarabb megszületik.
Nem adottság, hanem útravaló
Érdemes olyan kifejezéseket használni, amelyek az érzelmekre és mások nézőpontjára irányítják a figyelmet. A legegyszerűbb kérdés is csodát tehet: „Hogy érzed magad?” – már ezzel megteremtjük az érzelmi kommunikáció biztonságos terét. A legfiatalabbaknál – két-, három-, négyévesek – érdemes a négy alapérzelemmel kezdeni: boldogság, szomorúság, düh, félelem. Ahogy a gyerekek nőnek, a kérdések mélyülhetnek:
„Mit gondolsz, mit érezhetett a másik?” „Mit tehetsz, hogy jobban érezze magát?” Az empátia alapja, hogy megértsük: minden viselkedés mögött érzések vannak, és minden érzés mögött egy szükséglet húzódik meg. Az érzések kimondása és megbeszélése megtanítja, hogy az érzelmek nem akadályok, hanem iránytűk az önismerethez és a jó döntésekhez. A gyerekek nem a szavainkból, hanem a példánkból tanulják meg igazán, hogyan forduljanak mások felé figyelemmel.
Az empátia nem adottság, hanem útravaló, amit mindennap gazdagabbá tehetünk – egymás felé forduló, érzékenyebb társadalmat építve.
