A szülők többsége a lehető legjobbat szeretné a gyerekének: biztonságot adni, támogatni, és segíteni abban, hogy boldog és sikeres felnőtté váljon. A mindennapi nevelési helyzetekben azonban könnyen kialakulhatnak olyan minták, amelyek bár jó szándékból születnek, mégis negatívan hathatnak a gyerek önbizalmára vagy érzelmi fejlődésére.
Ezeket láttad már?
Sokszor éppen azok a viselkedések okoznak hosszabb távon nehézséget, amelyek első pillantásra gondoskodónak vagy segítőnek tűnnek. Eisenbacher Dóra pszichológus szerint 4 gyakori nevelési hiba különösen erősen befolyásolhatja a gyerek mentális fejlődését.
1. Átveszi az irányítást a gyereke élete felett
Sok szülő nyilvánvalóan jó szándékkal próbálja a lehető legjobb döntéseket meghozni a gyereke helyett. Hiszen természetes igény, hogy megóvják őt a hibáktól, a csalódásoktól vagy a rossz választásoktól. A pszichológus szerint a gond ott kezdődik, amikor a szülő nemcsak irányt mutat, hanem átveszi az irányítást a gyerek élete felett. Amikor a gyereknek kevés lehetősége marad arra, hogy saját döntéseket hozzon, kísérletezzen, hibázzon, és ezekből aztán tanuljon.
Ez azért problémás, mert a fejlődéshez szükség van a tapasztalatszerzésre. „Végtére is ez a túlzott kontroll megfoszthatja a gyereket attól a lehetőségtől, hogy megtapasztalja a saját választásainak következményeit, és ezáltal fejlődjön.” A döntéshozás ugyanis tanulható: „A döntéshozás olyan készség, amely gyakorlással fejlődik. Ha a gyerek mindig konkrét utasítást kap arra, hogy mit vegyen fel, mivel játsszon, kikkel barátkozzon, mit tanuljon, milyen irányba menjen tovább, akkor valójában nem tanul meg dönteni.”
Ennek hatása felnőttként is érezhető: „Felnőttkorban ez gyakran úgy jelenik meg, hogy az illető bizonytalan lesz a választásaiban, tehát állandó megerősítést keres másoktól, illetve fél hibázni. Sokszor egy egyszerű döntés is túl nagy belső feszültséget okoz ezeknek a felnőtteknek.” A túlzott kontroll az önbizalmat is alááshatja. „Amikor a szülő folyamatosan korrigál, javít vagy felülírja a gyerek döntéseit, a gyerek könnyen arra a következtetésre jut, hogy valószínűleg ő nem tudja jól csinálni a dolgokat. Ez az egyik leggyakoribb gyökere a felnőttkori önbizalomhiánynak.”
Pszichológus arról, hogyan nevelhetünk valóban boldog, mentálisan egészséges gyereket
A gyerekek különböző módon reagálhatnak erre a helyzetre. „A túlzott szülői kontroll kétféle gyakori reakciót válthat ki. Az egyik út a lázadás, amikor a gyerek később erősen szembefordulhat a szülői elvárásokkal. Ez különösen serdülőkorban jelenik meg. A másik út a teljes alkalmazkodás. A gyerek megtanulja, hogy egyszerűbb, ha mások döntenek helyette, azaz: nem fog tudni kiállni magáért, nehezen fogja tudni képviselni a saját igényeit.”
2. Túl sokszor kritizálja
„A gyerekek önmagukról alkotott képe nagy részben a szülői visszajelzésekből épül fel. Ha ezek a visszajelzések rendszeresen negatívak, könnyen kialakulhat az az érzés, hogy »velem van a baj«, vagy hogy »nem vagyok elég jó«.” A szakember szerint a gyerek nemcsak egy-egy konkrét viselkedést élhet meg kudarcként, hanem saját magát kezdheti problémásnak látni. Idővel kialakulhat benne az a belső hang, amely folyamatosan kritizálja őt.
Ez a mentális állapot több területen is hatással lehet rá. „Szorongóbbá válhat, gyakrabban élhet meg kudarcélményeket, és csökkenhet a motivációja is. Ha azt tapasztalja, hogy az erőfeszítései ellenére is főként a hibáira irányul a figyelem, idővel elveszítheti a próbálkozásba vetett hitét.” Ez a jelenség a tanult tehetetlenség irányába is vezethet: úgy érezheti, hogy bármit tesz, úgysem lesz elég jó.
„Természetesen fontos a gyermekek számára a visszajelzés, de érdemes különválasztani a gyerek személyét a viselkedésétől. Érdemes magunkat emlékeztetni, hogy nem a gyerekkel van baj, hanem egy adott helyzetben történt valami, amin lehet változtatni. A »rendetlen vagy« helyett sokkal célravezetőbb, ha a szülő azt mondja: »Maradt még néhány játék a földön, nézzük meg együtt, hogyan lehetne elpakolni«” - magyarázza Dóra.
3. Nem ad teret az érzelmeinek
„A gyerekek az érzelmek kezelését elsősorban a szüleiktől tanulják meg. Amikor a szülő komolyan veszi gyermeke érzéseit, segít neki megnevezni és megérteni azokat, akkor ő fokozatosan megtanulja, hogy az érzelmei értelmezhetők és kezelhetők.” Ha azonban ezek az érzések rendszeresen elutasításra kerülnek, annak hosszú távú következménye lehet. „Ha a szülő gyakran úgy reagál, hogy »nincs miért sírni«, »ne hisztizz«, »ez butaság’« vagy »túlreagálod«, a gyerek azt tanulhatja meg, hogy az érzései nem fontosak vagy nem elfogadhatók.”
A pszichológus szerint ez később nehézséget okozhat az érzelmek felismerésében és kifejezésében, valamint az önértékelésre is hatással lehet. „Ha azt tapasztalja, hogy a belső élményei nem kapnak teret vagy figyelmet, könnyen érezheti úgy, hogy ő maga sem elég fontos.”
Jogod van a boldog felnőttkorhoz, még akkor is, ha alkoholbeteg szülővel nőttél fel
4. Másokhoz hasonlítja
Sok szülő – gyakran észrevétlenül – más gyerekekhez méri a sajátját. „Amikor a szülő folyamatosan más gyerekek teljesítményéhez, viselkedéséhez vagy fejlődési tempójához méri a saját gyerekét, könnyen kialakulhat benne az az érzés, hogy a gyereke lemarad, nem elég ügyes vagy nem úgy működik, ahogy »kellene«.” Ez a nézőpont sokszor észrevétlenül hat a szülő reakcióira: türelmetlenebb lehet, kritikusabban reagálhat bizonyos helyzetekben, vagy kevésbé veszi észre a gyerek erősségeit és fejlődését.
A pszichológus kiemeli: minden ember más tempóban és más területeken fejlődik, és ha a szülő túl erősen másokhoz viszonyít, könnyen elsikkadhat az, hogy a saját gyereke miben erős, milyen erőfeszítéseket tesz vagy milyen apró lépésekkel halad előre. „Érdemes inkább azt figyelni, hogy önmagához képest hogyan változik. Miben lett ügyesebb, magabiztosabb, önállóbb, kitartóbb.” Segíthet az is, ha a szülő emlékezteti magát arra, hogy a fejlődés nem verseny, és hogy a gyerekek képességei, temperamentuma és érdeklődése nagyon különböző lehet.
„Amikor a szülő képes a gyerek egyedi erősségeit és személyiségét értékként látni, az a kapcsolat minőségében is megjelenik: több elfogadás, türelem és bizalom jelenik meg a mindennapi helyzetekben” - mondja a pszichológus.
Pszichológus arról, mi történik egy gyerekkel mentálisan, ha a szüleivel alszik
Hogyan találhatunk rá az egyensúlyra?
A pszichológus hangsúlyozza, hogy a nevelés egyik legnehezebb feladata éppen az, hogy a szülő megtalálja az egyensúlyt a keretek és a szabadság között. „A gyerekeknek szükségük van keretekre és kiszámíthatóságra, mert ezek biztonságérzetet adnak. Ugyanakkor az is alapvető fejlődési szükségletük, hogy kipróbálhassák magukat, döntéseket hozhassanak, és megtapasztalják ezek következményeit. A szülőnek tehát az az elsődleges feladata, hogy olyan környezetet teremtsen, amiben a gyerek biztonságos határok között bontogathatja a szárnyait.”
Dóra szerint az életkor figyelembevétele kulcsfontosságú. „Egy kisebb gyereknek például nem kell és nem is lehet teljes szabadságot adni, de már az is sokat jelent, ha két lehetőség közül választhat. Például melyik ruhát szeretné felvenni, melyik könyvet olvassák este, vagy mivel szeretne játszani.” Ahogy a gyerek nő, a döntések köre is bővülhet. Így megtapasztalhatja, hogy a véleménye számít, és hogy képes felelősséget vállalni a választásaiért.
Ugyanakkor bizonyos döntések túl nagy terhet jelenthetnek számára. „Fontos, hogy olyan döntések ne legyenek a gyerek kezében, amik meghaladják a képességeit. Annak eldöntése például, hogy hova menjen nyaralni a család, vagy költözzenek-e, adott esetben milyen intézménybe járjon, olyan összetett körültekintést igényel, ami túl nagy terhet jelent egy gyermek számára.”
Ennyi minden állhat amögött, ha a gyermek nem akar tanulni otthon
A szabályok megfogalmazása sem mindegy. „Fontos az is, hogy a szabályok ne pusztán tiltások legyenek, hanem érthető, következetes keretek. Ha a gyerek érti, hogy egy szabály miért létezik, könnyebben elfogadja azt.”
A hibákhoz való viszony is meghatározó lehet. „Amikor a gyerek hibázik, a legfontosabb kérdés nem az, hogy hogyan lehet elkerülni a hibát, hanem az, hogy mit lehet tanulni belőle. Ha a szülő ilyenkor nem büntetéssel vagy megszégyenítéssel reagál, hanem segít átgondolni a történteket, a gyerek megtanulja, hogy a hibázás a fejlődés természetes része” – zárja gondolatait Eisenbacher Dóra.
