Mi volt 2017 legkreatívabb hazai projektje? Döntsd el TE!

2018.január.12.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

2017-ben ismét számos lenyűgöző közösségi, művészeti és társadalmi kezdeményezést láthattunk, és a Highlights of Hungary közönségszavazásának során most mi magunk is részt vehetünk a legjobb projekt kiválasztásában. A január 4. és 25. közötti három hétben bárki leadhatja voksát a kurátori csapat által kijelölt 55 projekt egyikére, a győztest pedig február 1-jén a Katona József Színházban fogják díjazni.

A Highlights of Hungary 2013 óta az első és egyetlen olyan platform Magyarországon, amely kategóriák nélkül, kreatív értékszemlélet mentén gyűjti össze az adott év kiemelkedő hazai teljesítményeit. A jelöltjeit ötödik éve elénk táró kezdeményezés egy tíztagú kurátori csapat jelölése alapján hozza össze a magyarországi kreatív szektor, a közélet, a kultúra, illetve a technológia és innováció fontos pillanatait, amiket egy kategóriáktól mentes, közös platformon mutatnak be.

Bárki leadhatja voksát a 2017-es év jelöltjeire a Highlights of Hungary weboldalán, hogy aztán 2018. január 25-én kiderüljön, melyik projektet tartották a művészetek kedvelői a legizgalmasabbnak a tavalyi év során. Idén nem csak a közönség, hanem maguk a kurátorok is szavaznak: február 1-jén a tíztagú testület az általuk leginkább kiemelkedőnek gondolt projektet saját díjjal jutalmazza.

A korábbi években olyan kezdeményezések is szerepeltek a több mint 200 jelölt között, mint a Maacraft szociális műhelye, a régióban alkotó zenészek köré szervezett BUSH eseménye, vagy Noé, a tiszai ökohajó. A tavalyi fődíjat a fiatalokat megcélzó, a március 15-i ünnep mondanivalóját teljesen új oldalról közelítő, a szépirodalmat a modern "szóforradalmárokkal" kombináló Red Bull Pilvaker projekt kapta meg - az idei győztest pedig ez a januári három hét fogja meghatározni. A szavazásban a részvétel erősen ajánlott mindenkinek, akit akár egy kicsit is érdekelnek az új, kreatív és izgalmas kezdeményezések.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nem is gondolnád, milyen bizarr dolgokat rejtenek az eltűnt bőröndök

Nem is gondolnád, milyen bizarr dolgokat rejtenek az eltűnt bőröndök

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője