Minari - A film, amire most tényleg nagy szükségünk van

A Los Angeles Times úgy jellemzi Lee Isaac Chung Oscar-díjas alkotását, mint a "film, amire most szükségünk van". Nem is mondhatták volna jobban, és nem is érkezhetne jobbkor az év legjobbjai között számon tartott Minari, mint amikor már végre a mozi mindannyiunk számára nyitva áll, és úgy élvezhetjük a filmeket, ahogyan régen: együtt, egymáshoz közel, maszkok nélkül.

A Minari - A családom története című film már a mozikban
A Minari - A családom története című film már a mozikban
Fotó: Profimedia

Mindenkinek nagyon nehéz közel másfél éve volt, és nem véletlenül nyúlunk vissza a komfortos érzéseket nyújtó filmekhez, sorozatokhoz, a nosztalgiázás talán még sosem volt ekkora trend. Így igazán nagy kihívás elé néz a filmipar, de szerencsére az idei Oscar-gála, ami bár kissé később került megrendezésre, de legalább nem maradt el, adott pár remek ötletet is, hogy mit érdemes megnézni a mozikban.

A 2021-es díjátadó gála egyik meglepetése az a Yuh-Jung Youn volt, aki áprilisban Brad Pittől vehette át a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscart a Minariban nyújtott alakításáért, és aki a film valóban legparádésabb karakterét kelti életre, a nagymamát. Yuh-Jung az egyik legidősebb színésznő, akit ebben a kategóriában díjaztak, ázsiaiként pedig pusztán a második, a gálán pedig egy nagyon aranyos kis jelenetnek lehettünk szemtanúi, amikor megszeppenten átvette Pittől az aranyszobrot.

Mondani sem kell, hogy Yuh-Jung viszi a hátán a történetet a Koreából Amerikába csöppent kis asszonyként, aki nemhogy a nyelvet nem beszéli, de a kultúrát is nagyon furának tartja, így a legviccesebb jelenetek többségét mind neki köszönhetjük. Merthogy ez a film még véletlenül sem egy szívszaggató, nehéz sztori, annak ellenére, hogy az író-rendező valós élettörténetén alapul, és egy Arkansas-állambéli kis farmon indul, ahova a Kaliforniából áttelepült koreai bevándorló házaspár egy új élet reményében érkezik két gyermekével. Az anyagi nehézségek, a kis David egészségügyi problémai ellenére mindenki azért küzd, de főleg az apa, hogy a családja együtt maradhasson és a 80-as évek Amerikájában egy sikeres vállalkozást tudjon elindítani. Ehhez azonban nagyon sok munka és még több pénz kell, a gyerekek felügyeletét pedig nem tudják máshogy megoldani, mint úgy, hogy magukhoz hívják a nagymamát.

A sajátságos kis öregasszony nem egy szokványos nagymama, hiszen nem mos, főz, de még sütit sem süt, helyette inkább minarit ültet a közeli patakban és az élet élvezésére tanítja kis unokáját, Davidet néhány komoly bölcsesség kíséretében. A végén azonban éppen ő hozza rá a családra a legnagyobb csapást akaratán kívül, mégis egy pillanatig sem tudnak sem ők, sem mi, a nézők haragudni rá, hiszen valamilyen szinten mindannyiunk nagymamájára emlékeztet az esendőségében, vidámságában, szerethetőségében.

A szívet melengető, roppant vicces jelenetekkel tűzdelt történet azonban több komolyhangvételű témát is érint, mint például az ázsiai bevándorlókkal kapcsolatos rasszista sztereotípiák, a munkásosztály nehéz megélhetési viszonyai és anyagi helyzete, illetve a családi élet és a házasság nehézségei. Ha szeretnél szerezni magadnak egy igazán kellemes 2 órát ezen a hétvégén, akkor térj be valamelyik Cinema City moziba és nézd meg a filmet, amire most akkora szükségünk volt.

A film világpremierje a 2020-as Sundance Fesztiválon volt, s a rangos mozgóképes seregszemlén az alkotás elnyerte a zsűri nagydíját és a közönségdíjat. A Minari – A családom története az elmúlt év egyik legkedveltebb, legtöbbet díjazott alkotása, kétszáznál is több díjra jelölték, s több mint száz elismerést kapott. A Golden Globe gálán a legjobb idegen nyelvű film díját kapta meg, és ebben a kategóriában jelölték BAFTA-díjra is. A Minari – A családom történetét 6 Oscar-díjra (legjobb film, rendező, eredeti forgatókönyv, színész, női mellékszereplő, zene) jelölték, amiből a népszerű dél-koreai Yuh-Jung Youn színésznő révén egyet díjra is váltottak.

A Vertigo Média forgalmazásában hazánkba kerülő filmnek nézd meg itt a feliratos előzetesét:

Ez is érdekelhet

Horoszkóp: Ezek a csillagjegyek tökéletes párt alkotnak egymással

Horoszkóp: Ezek a csillagjegyek tökéletes párt alkotnak egymással

Sztárhírek

8 sztár, aki szembenézett a szülés utáni depresszióval

8 sztár, aki szembenézett a szülés utáni depresszióval

Sztárhírek

Reese Witherspoon otthona egy álom, lesd el ezeket az apró lakberendezési trükköket tőle

Reese Witherspoon otthona egy álom, lesd el ezeket az apró lakberendezési trükköket tőle