Minden, amit a K-drámákról tudni kell - Avagy hódít Dél-Korea

2020.augusztus.9.

Biztos, hogy van az ismeretségi körödben olyan, aki él-hal Dél-Koreáért. A divatért, a kultúráért, a zenéért – helló BTS Army – és igen, vannak, akiket a koreai sorozatok fognak meg.

Először én is szkeptikusan álltam a dologhoz. Nehezen tudtam elképzelni, hogy mi lehet ezekben a sorozatokban, hogy ennyien oda vannak érte.
Aztán megnéztem egyet. Szerintem mondanom sem kell, azóta már a Netflix is csak ezeket dobja fel. Igen, rengeteget találsz ott is. Hogy mi fogott meg bennük? Talán az, hogy mennyire mások, mint amikhez mi, európai emberek hozzászoktunk.

3 dolog, ami rögtön feltűnik, ha megnézel egy K-drámát

Más viselkedés, más kultúra
Oké, ez az első egészen egyértelmű. Olyat látunk sorozat formájában, amit még eddig nagy valószínűséggel sosem. Ha megnézel egy ilyen drámát, akkor te is észre fogod venni azokat az alap társadalmi és kommunikációs eltéréseket, amiket itthon nem tapasztalsz meg. Mi ugyanis nem hajlongunk egymás előtt, nem mosolygunk akkor, ha épp szívünk szerint inkább elsírnánk magunkat, hogy aztán néhány másodperc múlva eloldalazzunk egy félreeső helyre, majd ott adjuk ki a bánatunkat és feleannyira sem vagyunk szégyellősek, mint ők. Az első, ami fel fog tűnni, hogy – ugyan koncepciótól függően, de általában – a koreaiak roppant udvariasok, segítőkészek és ha kávézni mennek, akkor biztos Americanot rendelnek. Legalábbis a sorozatokban.

Miért van oda mindenki a japán kultúráért?

Miért van oda mindenki a japán kultúráért?

A költségvetés
A fél karomat ugyan nem tenném fel rá, de elég sokban mernék fogadni arra, hogy egy darab K-dráma költségvetése annyi, mint az összes magyar sorozaté együttvéve.
Jó, túloztam, de felmerül az emberben a kérdés, ha mást sem lát 16 részen keresztül, – mert általában ennyi epizódból áll egy dráma, plusz mínusz néhány rész – mint Tiffany & Co ékszereket, designer ruhákat és piros cipőtalpakat. A kisebb lakások is pazarul be vannak rendezve, a Penthouse-okról már ne is beszéljünk és minden pénzesebb fő- vagy mellékszereplő egy-egy olyan kocsinak a tulajdonosa, amiért egy mezei halandónak minimum el kéne adnia a lelkét az ördögnek, hogy kifizesse. És természetesen ezekből az autókból minimum egy másik színű is parkol az említett szereplő garázsában. A költségvetésnél mindenképpen meg kell említeni képminőséget. Az összes résznek, és maga a legtöbb koreai sorozatnak olyan látványvilága és minősége van, hogy sok amerikai sorozatot a szőnyeg alá söpör.

Romantikus szál
Miért is nézünk sorozatokat? Jó, persze a történet is érdekel minket, sőt a koreai drámáknak ez a fő húzó erejük, de szerintem minden lány, sőt néhány fiú is, a két főszereplő nagy egymásra találásáért izgulja végig az ötven perces részeket. Viszont ha azt hiszed, hogy olyan tüzes jeleneteket fogsz látni ezekben a távolkeleti sorikban, mint mondjuk az Elite-ben, vagy a Trónok harcában, ki kell, hogy ábrándítsalak.
Félre ne érts, az összes szerelmes jelenet a romantika plafonát veri, és mivel nagyon kevés ilyen van, még nagyobb hordereje van egy-egy csóknak. Ezekben a drámákban a romantikus jelenetek sokkal gyengédebbek és lágyabbak, mint mondjuk egy spanyol, francia, amerikai vagy éppen egy magyar sorozatban. Ugyanez vonatkozik a szexjelenetekre is. Csak sejteni lehet mi történt, de ha bejön a sejtelmed, akkor nagyon örülsz annak, hogy a shiped összejött.

4 K-dráma, ami tetszeni fog (minimális történetleírást tartalmaz)

1. My ID is Gangnam Beauty
Első történetünk főszereplője Kang Mi-rae, aki éppen egyetemre készül, viszont súlyos titkot cipel magával. Mivel sosem volt megelégedve a külsejével, édesanyja beleegyezésével kés alá fekszik, és megszületik saját maga elbűvölő kiadása.
Itt megjegyezném, hogy Dél-Koreában ez nem akkora dolog, mint nálunk. Simán kaphat egy lány 18. szülinapjára orr- vagy dupla szemhéjműtétet.
Az egyetemen új barátai lesznek, amik eddig a külseje miatt nem voltak, és természetesen a nagy szerelem is befut, viszont a srác, Do Kyung-seok, nem tudja, honnan ismerős neki a lány.


2. W Two World Apart
Visszatérő motívum, a két külön világból érkezett szerelmes. Főszereplőnk, az egyedülálló doktornő, Yeon-joo, akinek az apja befutott képregényrajzoló. Legismertebb műve a W. A képregény főszereplője a tehetséges, jóképű és befolyásos Kang Chul, aki az említett előnyök mellett, még Olimpiai bajnok sportlövész is. Mivel ez egy akció képregény, a sportlövész múlt néha nagyon is jól jön.
A sztori spoilermentes lényege, hogy Yeon-joo bejárást kap a képregénybe, ahol összetalálkozik Chullal, és mindenféle kalandba keveredik- ami megjelenik a képregényben is. A sorozat az akció és a romantikus komédia között egyensúlyozik, és néha erre, néha arra billen el a mérleg.

3. What's Wrong with Secretary Kim?
Kim Mi-so a mintaasszisztens. Minden reggel a főnökénél kezd, viszi a teát, kikészíti a ruhát, sőt még a nyakkendőjét is ő köti. Minden eseményre el is kíséri a főnökét, aki amúgy nem más, mint egy hipervállalat fiatal, és roppant jóképű igazgatója, Lee Young-joon. Mivel Mi-so kilenc éve neki dolgozik, már szeretne egy kicsit önmagára is figyelni, ezért elmondja Young-joonnak, hogy felmondd. A férfi természetesen rájön, hogy nem tud a lány nélkül élni, és kezdetét veszi a "hogyan nyerjem el a beosztottam szívét" akció, mözben az is kiderül, hogy igazából már gyerekkoruktól ismerik egymást. Egyébként szintén visszatérő eleme a koreai drámáknak, hogy a főszereplők gyerekkori barátok, csak az élet elsodorta őket egymás mellől.

4. Hwarang
Ez az a koreai dráma, amit én, személy szerint nem a romantikus szál miatt kezdtem el, hanem a "brotherhood" miatt. Megint csak gyakori, hogy történelmi köntösbe van bújtatva egy dráma. A történet az 500-as évek Koreájában játszódik, Silla királyságban. A király bujkál, de az anyakirálynő létrehozza neki a Hwarangot, ami egy elit harcos különítmény, csupa jóképű és művelt férfiból. Mármint tényleg. Ha beütöd a gugliba, akkor részletesebben elolvashatod, hogy tényleg az. A sztori egyébként egy szerelmi háromszögnek is elmenő, néhol romantikus, néhol nagggyon véres akció és történelmi sorozat. Főszereplőnk a nomád Moo Myung, aki azért megy az udvarba barátjával, hogy megtalálják annak a családját. A barát meghal, pont mikor megtalálja az apját, és Moo Myungnak kell átvenni a helyét a Hwarangok között.

Elég sok drámában tűnik fel egy-egy K-pop sztár, növelve a sorozat presztízsét. A My ID is Gangnam Beauty-ban az ASTRO szívtiprója Cha Eun-Woo játsza a főszerepet, míg a Hwarangban k-pop idolok egész sora vonul fel, köztük az egyik legismertebb k-pop banda, a BTS V-je, aki elnyerte a 2017 legszebb pasija címet.
Tehát, ha egy kicsit is megfogott a dolog, ne habozz, kezdj el egyet. A Netflix tele van velük, és garantálom, hogyha megszokod, akkor nehezen fogod tudni abbahagyni.

Ez is érdekelhet

Előtérben a nőies vonalak: Ismét egy magyar tervezőt köszönthetünk a Gardróbnaplóban

Előtérben a nőies vonalak: Ismét egy magyar tervezőt köszönthetünk a Gardróbnaplóban

GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: Ma belekeveredhetsz valami kínos ügybe - november 29.

Napi horoszkóp: Ma belekeveredhetsz valami kínos ügybe - november 29.

GLAMOUR Horoszkóp

Heti horoszkóp - Nagy lesz a hajtás ezen a héten - november 29. - december 5.

Heti horoszkóp - Nagy lesz a hajtás ezen a héten - november 29. - december 5.