Mindent kockára tesz legújabb klipjében a Blahalouisiana

2022. április 3.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Minden eddiginél látványosabb, krimiszerű videót forgatott a Sokat bír című dalhoz a Blahalouisiana zenekar, amelyben megidézik az alvilág sötét alakjait is.

A Blahalousiana idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját, Ne hagyd ki az augusztusi koncertjüket!
A Blahalousiana idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját, Ne hagyd ki az augusztusi koncertjüket!
Fotó: Blahalouisiana

„Valamennyien nehéz éveken vagyunk túl mentálisan a pandémia és az életkorunkból adódó hullámvölgyek miatt” – vallotta be Schoblocher Barbara. „Zenekarként és egyénenként is megvoltak a saját harcaink, sőt, ezek valójában máig nem értek véget” – tette hozzá.

„A Sokat bír című számunk arról az érzelmi állapotról szól, amikor kiborulunk és a legszívesebben már feladnánk, de végül mégsem tesszük azt. Ezzel szeretnénk kitartásra, küzdelemre motiválni mindenkit és reméljük, hogy így erőt adhatunk másoknak” – mesélte Barbi a dalról, ami a Blahalouisiana februárban megjelent negyedik nagylemezén, a Hozzánk idomult éjjel az égen szerepel. A szöveget a gitárosuk, Szajkó András írta, a zeneszerző pedig basszusgitáros, Jancsó Gábor volt.

Blahalousiana zenekar tagjainak megvoltak a maguk harcai egymással, de nem adták fel, és most tizedik születésnapot ünnepelhetnek
Fotó: Blahalouisiana

Barbi szerint a Sokat bír klip forgatása igazi szerelemprojekt volt, mert annak ellenére, hogy számtalan akadály gördült eléjük, rengeteg segítséget kaptak hozzá és ez az összefogás érződik is a végeredményen. „Mivel mindannyiunkhoz igazán közel áll ez a szerzemény, a szívünket-lelkünket beletettük és elképesztően hittünk benne.” A felvételek közel egy hétig tartottak, hiszen gyakorlatilag egy kisfilmet készítettek arról a hangulatról, amit Barbiék éreztek dalírás közben. A videót a CINEAST Filmmakers Collective, azaz Szombath Máté és Salvatore Giuliano rendezte, akik korábban is dolgoztak már a Blahalouisianával.

„Azt szerettük volna, ha a klip a 2000-es évek előtti krimiket, illetve a nagyvárosi elveszett felnőtteket és az alvilágban kicsit jártasabb embereket idézze meg. Midezt úgy, hogy közben nem erőltetünk egyik tagra sem kitalált, vagy karakteridegen szerepeket” – mondta Máté. „Leginkább hongkongi filmek világa vonzott minket, látványban az egyik fő ihlet Wong Kar-Wai Bukott angyalkák című rendezése volt.”

Ez a klip új korszak kezdetét jelenti a Blahalouisiana életében, augusztus 4-én pedig a Budapest Parkban ünneplik meg fennállásuk 10. jubileumi évfordulóját.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Kiderült, melyik életkorban mennyit kell aludni a teljes regenerálódáshoz

Kiderült, melyik életkorban mennyit kell aludni a teljes regenerálódáshoz

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Itt a bizonyíték, hogy a stílusos öltözködés és a fenntarthatóság nem zárják ki egymást (x)

Itt a bizonyíték, hogy a stílusos öltözködés és a fenntarthatóság nem zárják ki egymást (x)

Te is mindig szorongsz, ha nőgyógyászhoz mész? Így érdemes felkészülni előtte (x)

Te is mindig szorongsz, ha nőgyógyászhoz mész? Így érdemes felkészülni előtte (x)

Új kutatási eredmények: ez lenne a bakteriális hüvelyfertőzés fő oka? (x)

Új kutatási eredmények: ez lenne a bakteriális hüvelyfertőzés fő oka? (x)

Tudtad, hogy a hialuronsav nemcsak a puha bőr elérésében segít? Mutatjuk, mi mindenre jó még! (x)

Tudtad, hogy a hialuronsav nemcsak a puha bőr elérésében segít? Mutatjuk, mi mindenre jó még! (x)