Imádjuk Nagy Bogi új dalát, hallgasd meg te is!

2022. június 18.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nemrég debütált Nagy Bogi Félek című dala, az énekesnő most elmeséli, hogyan született ez a csodás szerzemény.

Januárban vettem otthonra egy digitális zongorát, és ez a dal konkrétan kiszakadt belőlem. Mindössze kétóra alatt írtam meg. A karrierem kezdete óta úgy érzem, hogy ez a legőszintébb dalom. Nincs sok titok a magánéletemben, büszkén vállalom a páromat, aki mellett nővé váltam. A dalszerzés folyamata alatt pár közös képünkből inspirálódtam. Fel-fel idéztem a legszebb élményeinket. A Félek számomra olyan, mint egy vers, rímekben elmesélem, hogy mit is jelent számomra a szerelem. A hangszerelést Somogyvári Dani készítette.

Idén töltöttem a 20. életévemet. Közel nyolc éve kerültem a showbizniszbe. Az első dalaimat Molnár Ferenc Caramelnek köszönhetem, amiért egy életen át hálás leszek neki, de úgy érzem itt az ideje a saját lábamra állni. Ez az első projektem amit teljesen egyedül készítettem - korábban mindig fogta valaki a kezem, most viszont ki szeretném hozni magamból a maxot, mert tudom, hogy képes vagyok rá. Nem tudom, hogy prozódiailag jó szövegeket írok-e, viszont az biztos, hogy szívem-lelkem benne van. Imádom az alkotási folyamatot. Olyankor egy másik szellemi állapotba kerülök.

Feltöltöttem a dal demóját Tiktokra, ahol több mint 8000-en használták fel a hangomat különböző videók alá, így a videó klipet minél hamarabb kellett kivitelezni. A dal szöveg centrikussága miatt kitaláltam, hogy egy lyrics videót szeretnék, valami extrával. Ekkor szóltam Kovács Zsuzsinak. Hétfőn megkerestem, pénteken pedig le is forgattuk a klipet, ahol a dalszöveg rám volt vetítve. Őszintén én még nem láttam korábban hasonló kivitelezést.

Nagyon izgatott voltam a megjelenés miatt, mivel egy rövid részletét már megismerhették az emberek, a teljes dal még csak most debütál. El sem hiszem mennyi pozitív visszajelzést kaptam eddig. Volt egy hölgy, aki a megjelenés előtt megkérdezte, hogy van-e lehetőség, hogy megkapja a végleges dalt, mert szeretné, hogy a nyár eleji esküvőjén a Félek legyen a bevonuló zene. Illetve egy másik leány instagrammoni elküldte, hogy két sort a dalszövegből magára tetováltatott. Elmondhatatlanul boldog és hálás vagyok, mert korábban még nem történt velem hasonló. Úgy érzem jó úton vagyok.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Trendi, okos, sokáig bírja: Megérkeztek a Samsung legújabb kinyitható készülékei

Trendi, okos, sokáig bírja: Megérkeztek a Samsung legújabb kinyitható készülékei

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Tévhitek és tudnivalók a Candidáról, amiket még nem mertél megkérdezni (x)

Tévhitek és tudnivalók a Candidáról, amiket még nem mertél megkérdezni (x)

6 tévhit a vashiányról: derítsd ki te hányat ismersz közülük! (x)

6 tévhit a vashiányról: derítsd ki te hányat ismersz közülük! (x)

Ezekkel a termékekkel túlélheted az allergiaszezont (x)

Ezekkel a termékekkel túlélheted az allergiaszezont (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)