Négy teltházas koncerttel zárt Budapesten a Violetta sorozat

2015.szeptember.3.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A GLAMOUR jóvoltából részt vehettem a Disney csatornán futó Violetta című sorozat egyik Budapesti show-ján, igen az EGYIKEN, ugyanis két napon belül négy koncertet is adott a csapat.

A sorozat nem volt teljesen ismeretlen a számomra, a húgommal mindig megnéztem pár epizódot, és bár nem az én korosztályom volt a célközönség, mégis eljutott hozzám a hír, hogy mekkora rajongás és őrület veszi körbe a csupán 3 évaddal rendelkező, immár befejezett sorozatot, így kíváncsian vártam a szombat délutáni koncertet.

Mivel nyomon követtem egy ideje a turnét, számítottam arra, hogy itthon is nagy sikernek örvend majd a koncert, de arra soha nem gondoltam volna, hogy egyből négy előadásra lesz szükség és mindegyik alkalommal teltház lesz.

A fullasztó melegben, a tűző napsütésben az budapesti Papp László Sportaréna előtt már egy órával a koncert előtt rengeteg fiatal lány és fiú várakozott izgatottan. Rajongásukat Violettás plakátokkal, ruhákkal, kiegészítőkkel, sőt arcfestéssel fejezték ki a kicsik, sőt a nagyobbak is.

A várakozást követően, a koncertet megelőző pár percben Bogi, a Bogi and the Berry banda énekesnője szórakoztatta a közönséget, egyébként ő volt az est házigazdája is. És akkor beszéljünk magáról az előadásról is: a látvány a sok lézerrel, fényekkel és háttér videókkal nagyon igényesen volt felépítve, a koreográfiák szuper jók voltak, de divat és smink bloggerként nem erről szeretnék beszélni, hanem kicsit fókuszáljunk a jelmezekre. A közel kétórás koncerten rengetegszer változtatták öltözetüket a szereplők és a háttértáncosok is, azonban itt is kiemelkedő volt a főszereplő Martina Stoessel, aki körülbelül 20 alkalommal váltotta le szerkóját, és majdnem minden dalnál új szettben pompázott.

A legtöbb jelmez csillogó, flitteres, fényes volt vagy éppen nagyon színes, Tini ruhái közül a legtöbb peplumos volt, de akadt gyönyörű estélyi ruha és feszülős, flitteres body is. A szettekhez az egyébként alacsony lánynak platformos cipőket választottak, meg is jegyeztem, hogy az egyik szám alatt egy ezüstcsillámos Jeffrey Campbell Lita csoda volt a fiatal énekesnő lábán.

A sminkeket nem vitték túlzásba, a Violettára jellemző lila rúzsok megvoltak, egyébként pedig csak egy egyszerű szemsmink került mindegyik szereplőre, klasszikus tusvonallal.

Az élmény maga egyébként fantasztikus volt, a rajongók egyszerre énekelték a spanyol dalokat a szereplőkkel, ugráltak, ha kellett, az előadók pedig többször is megszólaltak és nagyon kommunikatívak voltak a közönséggel, ráadásul mindezt sokszor magyarul tették a legnagyobb meglepetésemre.

Bevallom, minden előítéletem ellenére pozitívan csalódtam az előadásban, egy igényes és valóban világszínvonalú koncertet láthattunk, remélem, közületek is sokan ott voltak.

data-instgrm-version="4" style=" background:#FFF; border:0; border-radius:3px; box-shadow:0 0 1px 0 rgba(0,0,0,0.5),0 1px 10px 0 rgba(0,0,0,0.15); margin: 1px; max-width:658px; padding:0; width:99.375%; width:-webkit-calc(100% - 2px); width:calc(100% - 2px);"> Violetta live! @glamourhungary #bloggerlife #violetta #glamourhungary #violettalive #concert #martinastoessel @miamay51 által közzétett fénykép, 2015. Aug 29., 06:15 PDT

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nem is gondolnád, milyen bizarr dolgokat rejtenek az eltűnt bőröndök

Nem is gondolnád, milyen bizarr dolgokat rejtenek az eltűnt bőröndök

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője