Premier: A yesyes új magyar dalát hallgasd meg nálunk először!

2019. május 30.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő yesyes zenekar a második magyar számával veti bele magát a fesztiválszezonba. Legújabb daluk a Nemesfém címet kapta, és az olyan helyzetekről szól, amikor a nehéz körülmények a legtöbbet hozzák ki az emberből.

Villáminterjú Miták Bernadettel és a Yesyes zenekar két tagjával

Villáminterjú Miták Bernadettel és a Yesyes zenekar két tagjával

"Azt szerettem volna megfogalmazni, hogy az emberek hajlamosak megfeledkezni arról, hogy mennyi feszített munka, és küzdelem van egy-egy eredmény mögött. A dalban megjelenik a megállíthatatlan makacs elszántság, a sikerrel járó adrenalin, és az a tudat is, hogy ennek ára van – méghozzá nem is kicsi. A refrén pedig azt üzeni, hogy a potenciál valójában mindenkiben megvan! Az már a mi döntésünk, hogy megéri-e nekünk, hogy a nehezebb utat válasszuk, ami viszont messzebb visz."- mesélte Száraz Bence, a dalszöveg írója.

"A dal számomra a motivációról szól. Ha hiszel magadban és az álmaidban, akkor bármit el tudsz érni, akárki is próbál visszahúzni, vagy hátráltatni!"- árulta el Katona Tamás, a yesyes dobosa.

Premier: A Yesyes zenekar I Let You Run Away számának végre itt a klipje!

Premier: A Yesyes zenekar I Let You Run Away számának végre itt a klipje!

A srácok idén a BRAINS zenekarral indultak országos turnéra, aminek májusi állomásaként az egyik legnagyobb szabadtéri színpadon, a Budapest Parkban is játszhattak. A fiúk számára ez a koncert maga is egy valóra vált álom, így nem is volt kérdéses, hogy a számhoz a fellépésről készített felvételekből készítettek dalszöveg videót!

Egy másik izgalmas hír, hogy yesyes és Myra Monoka képviseli Magyarországot az Ibis szállodalánc versenyén. A rendezvénysorozat keretében 17 országban adnak helyi művészek intim és exkluzív minikoncertet, összesen 44 helyszínen. Hazánkban a 2015. őszén Szabó Ádám és Katona Tamás által alapított yesyes zenekar, illetve Myra Monoka zenélhetett. A program csúcspontja augusztus 7. lesz, amikor az Ibis MUSIC rendezvényein szereplő művészekből kilencen léphetnek a 2019-es Sziget Fesztivál Ibis színpadára. A zsűri közülük fogja kiválasztani az ibis MUSIC legjobb feltörekvő zenésze díj nyertesét. A győztes együttműködési szerződést köthet a Sony Music UK 4th Floor Creative Group csapatával, akik segítenek a zenekar karrierjének elindításában, tovább fejlődésében: a promócióban és készülő albumuk mentorálásában.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az időszak, amikor büntetlenül lehet semmit tenni: Menopauza idején más a karácsony?

Az időszak, amikor büntetlenül lehet semmit tenni: Menopauza idején más a karácsony?

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Kipróbáltuk a BaByliss Air Wand hajformázót, az eredmény pedig még minket is meglepett  (x)

Kipróbáltuk a BaByliss Air Wand hajformázót, az eredmény pedig még minket is meglepett (x)