6 zseniális sorozat, amiről sosem mondanád meg, hogy fillérekből készült: egy világ rajong értük
Bár jó néhány őrülten drága tévés produkciót imádunk, ez nem jelenti azt, hogy alacsonyabb költségvetésből nem születhetnek lebilincselő sorozatok. A következő produkciók nem kerültek csillagászati összegekbe, mégis egy világ rajong értük. Íme, a lista!
Ezeket láttad már?
Ha szereted az egyszerűbb, de nagyon szórakoztató és izgalmas sorozatokat, akkor jó helyen jársz. A következő produkciók ugyanis viszonylag kis költségvetésből készültek, de ez semmit nem változtat azon a tényen, hogy zseniálisak. Íme, 6 olyan „pénztárcabarát” sorozat, ami simán versenybe száll azokkal, amelyekre gigantikus összegeket költöttek!
Kívülállók (2009-2013)
Az talán nem olyan elképzelhetetlen, hogy egy sitcomot vagy egy életrajzi drámát szűkös költségvetésből készítenek el, de egy sci-fi sorozat már keményebb diónak tűnhet. Nos, a Kívülállók esetében ezt mégis megoldották. Igaz, nem olyan látványos, mint egy Marvel-produkció, de ennek ellenére is milliók imádják.
Tökéletesen bizonyítja, hogy a speciális effektek kevésbé számítanak, mint a jól megírt történet és a kidolgozott karakterek. Úgy tudni, az egyes epizódok költségei 400 ezer dollár körül mozognak, ami a nagy létszámú szereplőgárdát tekintve már önmagában is igazi költségvetési csoda.
8 zseniálisan izgalmas Netflix-sorozat, ami kötelezően ajánlott, ha szereted a jól megírt történeteket
Felhőtlen Philadelphia (2005-...)
A produkció a 2005-ös indulása óta hosszú utat járt be, és az elején szinte fillérekből készült. Akkoriban a pilot ( vagyis a sorozat első elkészült epizódja, ami alapján eldöntik, hogy a sorozat zöld utat kap-e) gyakorlatilag olyan volt, mint egy amatőr házi film. Ennek tudatában még nagyobb dolog, hogy a sorozat már a 17. évadánál jár. Elképesztő sikertörténet!
The Office (2005-2013)
A 2005-ben induló sorozat az évek során a világ egyik legnépszerűbb sitcomjává nőtte ki magát. És bár a produkció sztárjai sosem kaptak epizódonként 1 millió dolláros fizetést, mint a Jóbarátok szereplői, Mindy Kaling, B.J. Novak és John Krasinski mindenképpen a The Office-nak köszönhetik a nagy áttörést a karrierjükben. Ebből is látszik, hogy a tehetségnek semmi köze az adott költségvetéshez.
Birmingham bandája (2013-2022)
Az Oppenheimer sztárjának - Cillian Murphy - főszereplésével készült történelmi krimisorozat 6 évadon keresztül futott, összesen 7,5 millió fontos költségvetésből. Ha ezt 36 epizódra osztjuk, akkor megkapjuk, hogy az epizódok egyenként alig több, mint 200 000 fontba kerültek, ami már-már hihetetlen, annak fényében, hogy milyen színvonalas a produkció.
Red Dwarf (1988-1999; 2009-2020)
A Red Dwarf első pár évada gyakorlatilag fillérekből készült, pedig az egyik legerősebb sci-fi sorozatként tartják számon. A produkciónak nemhogy nem volt elég pénze, de még a ma elérhető technológiához sem volt hozzáférése. Ha szereted az izgalmas űrsztorikat, ezt ne hagyd ki!
8 hátborzongató Netflix-sorozat, ami tényleg igaz történet alapján készült
The Booth at the End (2010-2012)
Ez a kanadai sorozat bebizonyítja, hogy elég egy jól kidolgozott koncepció ahhoz, hogy egy produkció sikeres legyen. A briliáns színészi játék pedig már csak hab a tortán! Ezek együttesen garantálják, hogy a sorozat az elejétől a végéig lekösse a figyelmedet - annak ellenére, hogy nem került csillagászati összegekbe a gyártása.