Minden, amit a Sziget Fesztiválról tudni kell

2022.május.9.

Fesztivált így nem vártunk még soha! Ez az egy hétig tartó buli lesz az igazi kiszabadulásunk a másfél éves fogságból, amit a korona vírus okozott.

 Idéntől hat teljes értékű, minden programhelyszínén aktív fesztiválnapból áll majd a Sziget
Idéntől hat teljes értékű, minden programhelyszínén aktív fesztiválnapból áll majd a Sziget
Fotó: Sziget Official

Ott a helyed! 2022. augusztus 10-15-ig jön a nagy visszatérés.

„1993-óta annyira biztos volt, hogy évente összegyűlünk a Hajógyári-szigeten, hogy senki sem gondolta volna, hogy lesz év, amikor nem lesz Sziget. Pláne, hogy egymás után két fesztivál is elmarad” – kezdte a szokásos „nagy” Sziget sajtótájékoztatót Kádár Tamás, a Sziget főszervezője. „Idén azonban már nagyon készülünk a sorban 28. Szigetre, ami egy nagy visszatérés lesz világsztárokkal, nagy kedvencekkel, az elmaradt szezonok alatt befutott előadókkal és a Szigettől megszokott műfaji sokszínűséggel. Az biztos, hogy idén kihagyhatatlan lesz a Sziget” – tette hozzá Kádár.

„Sajnos a járvány komoly problémákat okozott az egész európai zeneiparnak mind gazdasági, mind morális értelemben. A zeneiparon belül a magyar cégek - más országokkal ellentétben - nem kaptak igazán hatékony segítséget az államtól, többen kényszerültek elbocsátásokra, illetve sokan ki is vonultak a piacról, elhagyták a pályát. A Sziget számára jelentős anyagi veszteséget okozott a COVID, de törekedtünk arra, hogy amennyire lehetett, a szervező csapatot együtt tartsuk, hogy az újra indulás minél gördülékenyebb legyen”- mondta a főszervező. Kitért az ukrán háborús helyzetre is, ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy a Sziget a maga eszközeivel mindig a béke pártján áll és elítéli az orosz háborús agressziót. „Minden embernek és nemzetnek joga van megvédeni a szabadságát, a Sziget pedig a története során mindig kiállt a békéért és a szabadságért.” A Szervezőiroda ezért is vett részt egy ukrán kezdeményezésre létrejött, 20 európai ország összefogásával megvalósult Nemzetközi Jótékonysági Koncert-Maraton, a #StopWar lebonyolításában, illetve a fesztivál ideje alatt a Music Saves Ukraine kampányhoz is csatlakoznak.

Kádár elmondta azt is, hogy a közönség eddigi visszajelzése is arra utal, hogy nagyon várják az idei rendezvényt. „Egyrészt sokan maradtak olyanok, akik nem váltották vissza a korábban megvásárolt jegyeiket, hanem kivárták az idei fesztivált, ami azt üzeni, hogy a Sziget közönsége nagyon lojális. Másrészt az elővételes jegyeladási adatok is bíztatóak, sőt azt mutatják, hogy idén több teltházas nappal is számolhatunk” – mondta a főszervező, hozzátéve, hogy érdemes minél hamarabb beszerezni akár a napijegyeket is.

Kádár kiemelt néhány fontos változást is az idei Szigettel kapcsolatban. Így például azt, hogy teljesen megszűnnek a 0. és -1. napok, idéntől 6 teljes értékű, minden programhelyszínén aktív fesztiválnapból áll majd a Sziget. A szervezők igyekeznek a környék forgalmát is mentesíteni, ezért a beléptetési rendszer a „K” híd belső oldalára kerül át. A várhatóan nagy forgalmat illetve teltházat ígérő napok miatt a szervezők a belső forgalmat is újra tervezték. „Úgy alakítottuk ki az útvonalakat, hogy a beengedésnél és egy-egy nagyobb koncert utáni távozási hullámnál a lehető legbiztonságosabb módon oldjuk meg a tömegirányítást” – mondta a főszervező.

Új dolog a Szigeten, hogy idéntől a látogatók is átélhetik a VIP élményt, a megvásárolható VIP jegyek egyszerre 4 VIP-szektorba is belépést engednek, amiket a Nagyszínpad (H&M Sziget VIP), a FreeDome, a Colosseum és a Ticketswap Party Aréna mellett alakítanak ki.

A Sziget idén is minden lehetőséget megragad arra, hogy a zöld szemléletet népszerűsítse és gyakorolja
Fotó: Getty Images

A környezetvédelmi elköteleződés is töretlen, a Greener Sziget új elemekkel egészül ki idén. Így például egy CO2 kompenzációs erdő kialakításához járulhatnak hozzá azok a látogatók, akik a jegy mellé „vásárolnak egy fát” is. A vendéglátás is megújul idén és a minden igényt kialakító blokkokból száműzik a hulladékot képező műanyagot, továbbra is használják a re:poharat, lebomló étkészletet használnak és a fókuszt a keletkező hulladék visszagyűjtésére helyezik. A környezetvédelemhez tartozik, hogy a Sziget egy területét, nagyjából a III. kerület szomszédságában húzódó galériaerdő menti részt, az ott lévő védett flóra miatt lezárják a közönség elől, igazodva a főváros és WWF által végrehajtott természetvédelmi területté történt átminősítéshez. Kádár kitért arra, hogy a Főváros és a Sziget a biztos jövő érdekében egy 5+5 éves megállapodást is aláírt, amelynek az idei lesz az első éve.

Ezzel kapcsolatban Faix Csaba, a Budapest Brand vezérigazgatója elmondta, „a Sziget Budapest elsőszámú turisztikai attrakciója. A közel 100 országból érkező fesztiválozó a város jó hírét viszi szerte a világban, ami kulturális és turisztikai szempontból is több mint városmarketing, hiszen a Sziget kétségkívül a legmenőbb és legtöbbet emlegetett hazai márka. Budapest abszolút stratégiai partnerként tekint a Szigetre, ezért is döntött úgy a Főváros közgyűlése, hogy újabb 5 + 5 évre ad otthont a fesztiválnak, tehát a Sziget itt otthon van!” – szögezte le a Budapest Brand vezérigazgatója. „Az együttműködés jegyében a Budapest Brand és a Sziget Fesztivál idén közösen hozta létre a Budapest Card Sziget Edition-t, hogy az ideérkező vendégek ne csak a fesztiválra, hanem a városba is ellátogassanak, felfedezzék a nevezetességeket és átéljék az egyedülálló Budapest-élményt is” – tette hozzá.

Csiszár Virág, a Sziget nemzetközi booking menedzsere a „nagy” zenei helyszínek programjából adott ízelítőt. Elmondta, hogy a Sziget 2022 világsztárokkal, befutott nevekkel, itthon még nem látott előadókkal, friss, izgalmas, feltörekvő tehetségekkel tér vissza a hosszú szünet után. A Nagyszínpadon például olyan headlinereket vonultatnak fel melyek friss lemezanyagaikat hozzák el. A Kings of Leon tavaly márciusban rukkolt elő új lemezével, ezzel pótolja 2020-ban elmaradt szigetes koncertjét, csakúgy, mint Dua Lipa, aki a tavalyelőtt megjelent, majd Grammy-díjat nyert lemezét hozza el, és nem mellesleg toronymagasan vezeti a Sziget látogatók kívánságlistáját. Ezeket az új anyagokat a mostani turnékon hallhatja majd először a közönség, például a Szigeten. A Nagyszínpad headlinerek között van még az Arctic Monkeys, szintén új hanganyagot ígérve és nagy várakozás előzi meg Justin Bieber koncertjét is, valamint a headlinerek közt szerepel majd Calvin Harris és a Tame Impala is. A Nagyszínpad további fellépői között is olyan nevek szerepelnek, akik több nemzetközi fesztiválon headlinerként lépnek föl 2022-ben, mint például a Bastille, Stromae vagy Lewis Capaldi, Sam Fender és a friss Grammy-díjas Rüfüs Du Sol.

Újragondolva és exkluzív külsőbe öltöztetve tér vissza a Samsung Colosseum, egy még magasabb szintre léptetve a bulizás fogalmát. A lenyűgöző méretek mellett izgalmas dizájnelemek teszik teljessé a látványt, az élményt pedig tovább fokozza majd a helyszín minden igényt kielégítő hang- és fénytechnikája. A 3000 főt befogadó központi tánctéren belülre épített Dj pult egy gigantikus gladiátort idéz, benne pedig egymást váltják majd a Sziget ideje alatt az alternatív elektronikus műfajok legjobbjai. Az Európában már komoly hírnevet szerzett egyedi helyszínen fellépő művészek sorában ott lesz Ben Klock, Joris Voon, Sasha, Matador vagy Nina Kraviz, Kölsch és - sok további DJ mellett - Seth Troxler.

A Ticketswap Party Aréna hamarosan újabb nevekkel áll elő, de már a korábban bejelentett előadók is sokat ígérnek. Így már biztos, hogy jön Alan Walker, Steve Aoki, Apashe vagy NGHTMRE. Csiszár Virág azt is előre vetítette, hogy az Aréna ad majd helyet a Elrow-nak, ami a hazai közönség közt is ismert és a világon elismert, látványos partysorozat sorozat, köszönhetően a legjobb elektronikus zenéknek és a hihetetlen elképzeléseknek, az őrületes performanszoknak és az izgalmas, szokatlan karaktereknek. Szintén később várhatunk részleteket arról, hogy az Aréna fogadja be a szintén nagy népszerűségnek örvendő holland Q-Dance társaságot, akik rendezvényeiken a tánczene keményebb stílusaira, főleg a Hardstyle-ra, a Hardcore-ra és a Hard Trance-re összpontosítanak.

Új néven éled újjá az alternatív zenei irányzatokat tömörítő – volt A38 – helyszín, a FreeDome, ahol fellép majd - mások mellett az Yves Tumor &Its Band, Riles, Woodkid, Beabadoobee, Caribou, Princess Nokia, Jungle és a Fontaines D.C.

A booking menedzser elmondta, hogy újragondolták a magyar zene szerepét a Szigeten, melynek első jelei már az idei fesztiválon is mutatkoznak. „Az a tervünk hosszabb távon, hogy olyan hazai fellépőknek adunk helyet a Nagyszínpadon, melyek egyedi, máshol nem látható produkciókkal készülnek a Szigetre, akár lökést adva ezzel a zenészek nemzetközi sikerének is, illetve a többi helyszínen igyekszünk az aktuális hazai fellépőknek teret biztosítani, és őket bemutatni a világ minden pontjáról érkező közönségünknek”

Ez egy olyan buli lesz, ami mindenkinek ott van a bakancslistáján! Érdemes mihamarabb megvenni a belépőket, mert már most nagyon fogynak az elővételes jegyek!
Fotó: Getty Images

Kardos József programigazgató a további zenei és nem zenei programokat vette górcső alá:

Love Revolution Special a Nagyszínpadon

Idén is visszatér a Love Revolution Special, ahol minden nap 10 percben olyan előadások és rövid felszólalások színesítik az átállásokat, melyek a körülöttünk zajló társadalmi változásokra és az ezzel kapcsolatos kollektív felelősségünkre igyekeznek felhívni a figyelmet. A Sziget vendége lesz Boyan Slat, a The Ocean Cleanup projekt holland megálmodója, aki 18 éves korában alapította a szervezetet azzal a céllal, hogy az óceánok vizét megtisztítsa a műanyag hulladéktól. Boyan 2015-ben vehette át az ENSZ legmagasabb környezetvédelmi elismerését, a Föld Bajnoka címet.

Színpadra lép Franciaország egyik leghíresebb táncoslábú ikerpárja, a Les Twins is. Laurent és Larry Nicolas Bourgeois táncosként, koreográfusként vagy épp modellként olyan szupersztárokkal és márkákkal dolgoztak együtt, mint Beyoncé és Missy Elliott vagy épp Jean Paul Gaultier, a Chanel, a Gucci és a Prada.

Ismét színpadon a Superar gyermekkórus, mely tagjai már 2019-ben is elvarázsolták a közönség szívét. A Sziget által is aktívan támogatott program keretein belül képzett zenészek biztosítanak ingyenes művészeti képzést a fiatalok számára annak érdekében, hogy kulturális, vallási, nyelvi és szocioökonómiai háttértől függetlenül mindenkihez eljuthasson a zene és a zenélés pozitív hatása.

A fesztivál utolsó napján a katalán Kamchàtka társulat különleges előadása várja a szitizeneket. A visszatérő látogatók számára már ismerősen csenghet a társulat neve, hiszen 2018-ban már felbukkantak a Szigeten, akkor kopott bőröndökkel és zárkózott viselkedésükkel igyekeztek felhívni a figyelmet a menekültek helyzetére – azóta sok szempontból változott a világ, azonban a szervezők továbbra is fontosnak tartják a társadalmi érzékenyítést mindazokkal szemben, akik különböző okokból kifolyólag kényszerülnek arra, hogy elhagyják otthonukat és mindent hátrahagyva próbáljanak meg új életet kezdeni.

ibis X ALL Európa Színpad

Az Európa Színpad minden évben az a helyszín, ahol a látogatók felfedezhetik a hazájukban már valamennyire befutott, de nemzetközi szinten még kevésbé ismert, feltörekvő zenekarokat, akik sok esetben pár éven belül a fesztivál nagyobb színpadain térnek vissza. A színpad programja stílusfüggetlen, az egyetlen cél, hogy egész héten minőségi zene szóljon profi produkciók előadásában. A színpad elnevezésétől eltérően nem csak európai fellépőkre lehet számítani, idén is lesz kanadai, izraeli, de amerikai előadó is. A színpad legjobban várt fellépői között említhetjük a popot, rockot, rapet vegyítő angol Nova Twins nevét, a kanadai Cleopatrick duót, a csodálatos zenét játszó portugál Surma-t vagy épp a hazájában is egyre népszerűbbnek számító német Shelter Boy-t. Fellép a Csehországban nagyon menő Lenny, a belga Yellowstraps duó és SYML, aki már több évvel ezelőtt bebiztosította helyét a szervezők radarján. Az elborultabb rock kedvelőinek mindenképp kihagyhatatlan program lesz a belga STAKE, a német Pabst trió és a francia The Psychoctic Monks koncertje. Ne feledkezzünk meg a hazai zenekarokról sem: idén ezen a színpadon lép fel a Duckshell, The Anahit, Platon Karataev, Saya Noé és a programot a Sziámi zárja majd.

dropYard

A Sziget legújabb helyszíne a dropYard, ami elsősorban a hip-hop szerelmeseinek válhat törzshelyévé. A koncepció részben hasonlít az Európa Színpad programjához, hiszen a szervezők olyan hip-hop előadókat hívtak meg, akik hazájukban már komoly sikereket értek el, nemzetközi viszonylatban viszont még feltörekvő előadóknak számítanak és akik mind saját anyanyelvükön rappelnek – az pedig már jó ideje nem titok, hogy nem feltétlenül szükséges érteni a szöveget ahhoz, hogy élvezhessük magát a zenét. A hip-hop / rap előadók mellett éjszaka DJ-szettek, délutánonként pedig komoly break-bemutatók és versenyek várják a látogatókat. A fellépők között megtalálható az izraeli Echo, aki több formációban is szerepel, de láthatjuk a finn Asa Masa-t, vagy az izlandi Ulfur Ulfur-t is. Az egyik nagy dobás a koreai YNC csapat, akik majdnem teljes létszámban érkeznek a fesztivál színpadára, így GFU, Sikboy, GSon, JD Vanic is fellép. Dél-afrikából Yugen Blakrok, Olaszországból Villabanks, Németországból a már nagy névnek számító Audio88 & Yassin duó érkezik, de szerepel a fellépők között a kritikus szövegeivel érkező spanyol Tribade, az írül rappelő Kneecap, a hazai színteret pedig a Slow Village, a Mulató Aztékok, Saiid, Beton.Hofi és Krúbi képviseli majd sok vendéggel és egy maratoni vegyes ütközettel a Falunapon. Az éjszakai DJ programban a holland Chamos trio mellett Mango, Cadik, Q-Cee, Yago és a Bashment Cave csapata is helyt áll majd. A napközbeni break programok olyan autentikus és interaktív események lesznek, ahova bárki nyugodtan csatlakozhat a fesztivál látogatói közül. Lesznek exhibition párbajok elsősorban ALL STYLE kategóriákban. A fellépők a hip-hop kultúra igen meghatározó alakjai Európában, érkezik például a holland "The Ruggeds" csapata, valamint Kris & Marek cseh testvérpár is.

Global Village

Egy felejthetetlen zenei körtúra várható a Global Village színpadon a fesztivál során. Felcsendülnek az ukrán szabadság hangjai a Luiku előadásában, 25. évfordulóját ünnepli az Amsterdam Klezmer Band, a Volosi zenekar megmutatja a lengyel virtuózok dallamait és a Rodopi Rembetikója vagy a nápolyi hard core mantrák varázsolnak el a hét folyamán. A gnawa zene lesz az egyik csúcspontja a színpadnak a magyar Chalaban zenekarral és az elektronikus Zar Electrik-kel. Nőiesre formálja az észak-amerikai bluest Bab l’Bluz és Mehdi Nassouli a francia La Caravane Passeból. Életre keltik a cumbia ritmusait a kolumbiai feminista trio, La Perla. Érdekes ritmusszekcióval és egy ázsiai csavarral bolondított karib ritmusokkal érkezik a lélegzetelállító japán Minyo Crusaders és a magyar hipszterek, a Los Orangutanes. Továbbá a világ fontos stílusai közül megtalálható még a magas színvonalú ethiojazz projekt Arat Kilo által, aki a mali dívával Mamani Keitával és a legfülbemászóbb amerikai slammerrel Mike Laddel közösen lép fel. Megtaláljuk majd az afro-beat hatásokkal tarkított nigériai Santrofi zenekart és az algériai Sofiane Saidi a Rai hercegének szettjét. Transzba ejt Maya Kamaty a Maloya egyedi értelmezésével és biztosan megtáncoltat Tabanka a Zöld-foki szigetekről származó Fufanà rabszolgák ritmusával.

Idén a Vietnámi Nemzeti Bábszínház érkezik a Global Village mellé. Ez a Water Puppet Show tényleg az, aminek hangzik: bábelőadás, de vízen. Ha részt veszel egy ilyen színházi előadáson, a legmulatságosabb és legzavarbaejtőbb előadást láthatod, ahol bábok sekély víztócsákon táncolnak keresztül, miközben a bábmesterek a díszlett mögött rejtőznek. A vízi bábjáték hozzájárult a hagyományos művészetek gazdagításához, és Vietnám nemzeti kultúrájának egyik büszkesége. Valójában a mai napig szigorúan őrzött titok, hogy ezek a tehetséges bábművészek hogyan mozgatják bábjaikat olyan hibátlanul és pontosan a víz tetején, egy paraván mögül.

Tribute Színpad

A rockzene kedvelői számára minden este 23:00 órától tribute-zenekarok elevenítik meg a legnagyobb klasszikusokat, mint a Guns N’ Roses, a Red Hot Chili Peppers, a Nirvana, a Doors, a Kiss, a Rolling Stones, de lesz Green Day tribute is, és az ABBA Show sem maradhat el.

RETRO Színpad

A 90-es évek örökzöld slágereit megszólaltató RETRO színpadon a már megszokott fellépők mellett, hosszú idő elteltével újra fellép a Korda György-Balázs Klári páros és Zoltán Erika is. Csütörtökön pedig egész estés NECC Party várja a közönséget.

Music Box

A singer-songwriter műfaj kedvelőinek és a fesztivál forgatagában megpihenni vágyóknak ezúttal is érdemes lesz ellátogatni a Music Box színpadához, ahol minden nap két hazai és két külföldi fellépő várja majd a fesztiválozókat. A hazai fellépők között megtalálható az amerikai folk/country műfajt grunge-dzsal ötvöző Áron András ‘Apey’, a különleges hangszínű pécsi dalszerző-énekesnő, Boebeck, az orvosból zenésszé avanzsált O'Sullivan és új indie/pop projektjével, a friss albummal visszatérő Barkóczi Noémi. A nemzetközi vonalon az egyszál gitárosok táborát erősíti majd többek közt a francia származású Will Barber, aki egymaga egy egész zenekart fog megtestesíteni a színpadon, vagy a belga Meskerem Mees, aki a legnagyobb jelentőséggel bíró európai showcase fesztival (Eurosonic) zsűrijének a nagydíját is elnyerte.

A berlini new-soul elektro-akusztik duó, a Tanga Elektra vagy az ugyancsak német és a popzenét a reggae-vel, dub-bal és hip-hoppal ötvöző Guacáyo garantáltan megtáncoltatja majd a közönséget. Aki pedig a keményebb hangzásokat szereti, semmiképpen se hagyja ki a texasi származású őrült billentyűs James Leg koncertjét, aki dob, gitár és elektronikus zongora kíséretében egy heavy-blues, rock koncert élményben részesít minden látogatót. Friss hazai produkciókban is lesz bőven részük a fesztiválozóknak, úgymint a hetvenes-nyolcvanas évek soul és funk hangzásából inspirálódó, előremutatóan kísérletező Perrin vagy az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő fúziós jazz/hip-hop trió, a Jazzbois.

Sziget Beach by Tanqeray - Everness Chill Garden

A tudatosság, a feltöltődés és a közösségi lét élvezetének tere lesz az idei Everness helyszín, amelynek célja, hogy a látogatóknak utakat mutasson egy önazonosabb, egészségesebb életforma felé. Az Everness színpadon a nappali órákban előadásokkal és kerekasztal-beszélgetésekkel várják az érdeklődőket, este világzenei koncertek, majd éjféltől másnap reggelig chill DJ-k kalauzolják a vendégeket. A Sutra színpadon minden a mozgás körül forog majd, számos jógafajtát és önismereti táncot kipróbálhatnak az ide érkezők, míg a Miraculum közösségi terében a főszerepet az alkotás, a játék és a minőségi együttlét kapja. Az Everness helyszínt így jó szívvel ajánljuk mindenkinek, aki mélyülni, fejlődni vagy éppen feltöltődni szeretne.

Klasszikus, időtlen, prémium. Talán ezzel a három szóval lehet legjobban jellemezni a Tanqueray gineket. Az idei évben a Tanqueray a Szigeten is várja a gin&tonik szerelmeseit, nem csak a London Dry variánsával, hanem a legújabb két innovációjával is, a Flor de Sevillaval és a Blackcurrant Royale-lal. A Sziget pörgésében tökéletes hely egy kis pihenésre és kikapcsolódásra a Sziget Beach by Tanqueray, ahol a fesztiválozók a gin tonikot egy kényelmes Tanqueray lounge-ban tudják elfogyasztani.

Lightstage

A nemzetközi kemping bejáratához közel található Lightstage izgalmas koncerteket kínál fiatal, feltörekvő, tehetséges európai fellépők előadásában, nem csak a kempinglakók számára. A helyszín igazi chill-out zóna. Lesznek menő délutáni koncertek, valamint étterem és bár is biztosítja majd, hogy a lehető legjobb hangulatban indulhasson az este.

Nem zenei programok

Nagy Utcaszínház az AMC támogatásával

Az elmúlt évekhez hasonlóan a Sziget idén is elhoz egy nagyszabású utcaszínház előadást a látogatók örömére. A Nagy Utcaszínház idei fellépői a Sacude társulat Barcelonából, akik Euforia című előadásukat mutatják be minden este az utolsó nagyszínpados fellépő után. A darab egy olyan különleges világba repít, ahol a légi akrobaták különleges mozdulatait elektronikus zene és fényshow kíséri, hogy még szabadabban szárnyalhasson a látogatók elméje.

Cirque du Sziget

A Cirque du Sziget a megszokott helyén, ha lehet még több és színesebb programmal vár mindenkit. Az 1000 férőhelyes nagy cirkuszi sátorban és a külső szabadtéri helyszíneken koradélutántól késő éjszakáig folyamatosan váltják egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb produkciók. A sátorban 5 társulat előadása lesz látható minden nap.

A francia Cirque La Compagnie L’avis Bidon című előadásában a négy akrobata a humor és az akrobatika ötvözésével ragadnak magukkal és ezen keresztül járják körbe a család, a személyes kapcsolatok és a szociális érzések témáit.

Kanadából a Barcode Circus Company érkezik, akik Sweat & Ink című előadásukban az emlékezés és a kapcsolatok témakörét járják körbe akrobatikus metaforákon keresztül.

Nagyon fontos és érzékeny témára tapint a francia Cie Cabas társulat Desiderata című előadása. Hat férfit látunk, sokszor a magasban: repülnek, zuhannak, elkapják vagy épp ütik egymást, táncolnak, ölelkeznek, verset szavalnak, brutalitásba fordulnak, hogy aztán annál gyengédebbek lehessenek egymással. Hat férfi ad számot és vonja kétségbe identitását anélkül, hogy meghatározni próbálná azt. Mert nincs férfi identitás, ahogyan női sem. Nincs kulturális identitás, mert egyetlen előre meghatározott identitás sem képes felölelni egy bizonyos emberfajtát. Férfiakat látunk. Meztelenül vagy épp “csak” kivetkőzve önmagukból, félig férfiakat, vagy épp férfiakat, akik nem is férfiak.

A Sziget és a Cirkusziskolák Nemzetközi Szövetsége (FEDEC) közötti együttműködésnek köszönhetően, idén 3 cirkusziskola növendékei is láthatók lesznek a fesztiválon. A guineai Amoukanama Circus FA című produkciója a külső színpadon lesz látható minden nap. A társulat előadása beválogatásra került és a Szigetről egyenesen az American Got Talents középdöntőjére utazik. A Palesztin Cirkusziskola a My Share című előadással érkezik Ramallahból. És természetesen a Baross Imre Artistaképző sem maradhat ki a programból, a Szentivánéji álmodók című előadásuk Szigetre készített adaptációjával színesítik a programot.

A szervezők mindenkinek ajánlják a francia La Burrasca társulat nőkből álló csapatát, akik Margeurite-tel, a saját maguk által hozott daruval érkeznek, hogy azon mutassák be élőzenével kísért légi akrobatikára épülő előadásukat.

A külső színpadon az argentin EspumA BrumA kristálygömbökkel és más tárgyak átalakításával, illetve a tango és a humor erejével teremti meg saját világát. A Hand Some Feet finn-ausztrál párosa a zsonglőrködés és a kötéltánc erejével varázsolja el a közönséget. Az olasz-argentin Duo Masawa és az olasz Duo Kaos akrobata kettősei üde színfoltjai az idei programnak, akik humorukkal, bájukkal és ügyességükkel minden korosztály elbűvölnek.

És végül, de nem utolsó sorban, több évnyi próbálkozás után sikerült a Sziget szervezőinek elhozni Hishashi Watanabé-t Japánból, aki akrobatikus zsonglőrködésben egyedülálló előadó és számos rangos cirkuszfesztivál ünnepelt fellépője. Idén végre a Sziget közönsége is megismerkedhet vele.

Theatre-and-Dance Field a Fidelio támogatásával

Idén a színház és tánc iránt érdeklődő közönség a megszokott helyen a domb lábánál, de egy megújult helyszínnel fog találkozni, ahol két külső szabadtéri színpadon futó produkciók, illetve helyspecifikus előadások váltják egymást, valamint több interaktív installáció várja a közönséget. Idén is rendkívül színes, nemzetközi programmal készülnek a szervezők. A program - ahogy eddig is megszokhattuk - a nemzetközi társulatok mellett a hazai művészekre is fókuszál, a nagy hírnévnek örvendő táncosok mellett pedig feltörekvő tehetségek is színpadra lépnek majd.

A magyar fellépők között megtalálható Mészáros Máté és társulata, akik azonkívül, hogy bemutatják A távolság mechanikája című darabjukat, minden nap egy interaktív séta keretében közös mozgásra és alkotásra invitálnak mindenkit. Ismét jelen lesz a Sleeping Beauty Project által létrehozott Dream Experiment című installáció. Márkus Sándor bábművész interaktív bábinstallációval készül, amely a két év kényszerű bezártság és a fizikai érintkezés lehetőségeinek beszűkülése után a Sziget fesztiválon debütál és fejezi ki az érintés újbóli lehetősége miatti eufóriánkat.

A magyar előadók között megtalálható még a Willany Leó Improvizációs Táncszínház, amelynek egyik fő jellemzője a kísérletezés, a folyamatos megújulás.

Alja Branc szlovén koreográfus magyar táncosokkal készített előadása a Don’t do, try! a döntési folyamatokban rejlő kihívásokkal foglalkozik. Idén első alkalommal lesz látható a szintén magyar Flying Bodies társulat a Szigeten. A You are the flow című részvételi előadásuk, a kortárstánc, a parkour, az urban dance mozgásnyelvek fúziójából született.

Ebben az évben két spanyol társulat hoz olyan helyspecifikus előadást, ami nagy érdeklődésre tarthat számot. A barcelonai Insectotropics a The Legend of Burning Man című előadása Mohammed Bouazizi, egy tunéziai férfi történetén alapul, aki az Arab Tavasz forradalmának szikrája volt. A másik spanyol alkotó Angel Durán a Papillon (Pillangó) című látványos táncszólójával érkezik, amelyet az azonos című film ihletett és a menekülésről és a szabadságról szól.

A világhírű olasz koreográfus, Alessandro Sciarroni a számos rangos fesztiválon már bemutatott Save the last dance for me című, a Polka Chinata nevű bolognai tánc lépéseire épülő koreográfiáját hozza el. A fizikalitás, az emberi test teljesítőképességének határait súrolja két másik érdekes előadás is. A francia Un Loup Pour L'homme társulat Cuir című duettje a vonzást és a vonzódást járja körbe, a francia hip-hop táncosból és a portugál kínai rudas akrobatából álló O Ultimo Momento a L’Autre című előadása a két szereplő kapcsolatát követi nyomon két síkon, vízszintesen és horizontálisan.

Idén a női előadókra is nagyobb figyelmet fordít a Sziget színházi programja. Az egyik ilyen előadás a baszk Lasala társulat Fight című koreográfiája, amely az embereknek a szenvedéssel való viszonyáról szól. A másik a Sziget szervezőinek a felkérésére a februárban a Trafóban nagy sikerrel bemutatott fiatal belga társulat Forces című előadásának egy olyan adaptációja, ami az utóbbi hónapok szomorú háborús híreire reflektál.

A kortárs tánc kedvelői számára nem újdonság, hogy sokszor a tánc és a cirkusz, illetve a színház elemei is keverednek egy-egy előadáson belül. Erre példa Viktor Černický PLI című előadása, amely a tánc, a cirkusz és a performansz ötvözete.

Vándor Vurstli

A Karzat Színház múltidéző házi vidámparkja a Vándor Vurstli, a magyar vásári szórakoztatás városligeti hagyományainak őrzője változatlan jókedvvel és varázslatos játékokkal várja a játékos lelkű Szigetelőket a fesztivál mind a hat napján. Felsorakozik számos célbadobó-, lövő- és találó játékszerkezet, amik együttesen biztosítják a jelenlevő úri közönség szórakoztatását. Bűvész, bábszínház, jósok és jövendőmondók, zsonglőrök, artisták és mindezek megkoronázásaképpen Németország legkisebb óriáskereke várja már megszokott helyén a lelkes törzsvendégeket és a csodálkozó újoncokat. A belga Automata Carrousel egy lenyűgöző installáció, amely tizenegy különböző jelenetből áll és ahol a látogatók nyithatják ki az egyes ablakokat, illetve egy fogantyú segítségével maguk irányíthatják a történéseket.

Sétáló utcaszínházak

Sétálni jó. A Walkabouts előadóival együtt vonulni, sétálni a Szigeten pedig olyan élmény, amit igazán kár lenne kihagyni. Legyen szó óriásbábokról, miniatűr autóbuszról, furcsa és meglepő lényekről, a művészek minden lehetőséget megragadnak, hogy mi is az előadások aktív résztvevőivé váljunk. A Paris Bénarès francia társulat óriási bábjai fémből, fából és gyantából készült gépezetek, amelyeket egyszerre több bábművész kelt életre. Láthattunk már tőlük pár évvel ezelőtt egy hatalmas tevét, idén pedig két gyönyörű indiai szent tehénnel barátkozhatunk. A dobok és a tűzijátékok egészen különleges keverékét hozza a Deabru Beltzak baszk zenekar sétáló utcaszínházi előadásával, ahol a boszorkányok ördögét is megidézik. Ha valaki ennél csendesebb találkozásokra vágyik, mindenképpen keresse fel Robson Catalinha brazil művész növény-ember performanszát, The Hybrid, ahol többek között eljátszhatunk a gondolattal, hogy vajon milyen lehet egy olyan világban élni, ahol a növények is beszélni tudnak hozzánk.

Élőszobor Bajnokság

Folytatódik az Élőszobor bajnokság! Az élő mozdulatlanság művészete idén is színesíti a fesztivál programját. A világ minden tájáról érkező jelentkezők közül a szervezők választották ki azt a 12 produkciót, akik bemutatkozhatnak a fesztivál ideje alatt minden nap. A szervezésben a Sziget Fesztivál partnere a holland a World Living Statues Festival, vagyis az Élőszobor világbajnokság, akik a zsűrizésben is fontos szerepet vállalnak két másik európai élőszobor fesztivál szervezői mellett. A Szigeten nyertes produkció a pénzjutalomon túl részt vehet az idei hollandiai világbajnokságon is.

Sátor Határok Nélkül

A Sátor Határok Nélkül programhelyszín 2016 óta van jelen a Sziget Fesztiválon és napjaink történései sajnos azt bizonyítják, hogy a helyszín témája ugyanannyira időszerű, mint fél évtizeddel ezelőtt. A sátor programja idén is számos hazai és nemzetközi civil szervezet közreműködésével valósul meg. Ez az összefogás is azt a célt szolgálja, hogy rámutasson, mennyire színes, változatos és sokrétű a világ, illetve hányféle olvasata lehet egyazon történetnek. A helyszín programjai a migráció, az interkulturalitás, az emberi jogok és a kulturális sokszínűség kérdését járják körül.

Főbb partnerek és művészek: Nemzeti Bevándorlástörténeti Múzeum (Párizs), Causa Creations (Ausztria), Danniel Toya szobrászművész (Kongói Demokratikus Köztársaság), UNHCR Magyarország, Menedék Migránsokat Segítő Egyesület, a budapesti Koreai Kulturális Központ, UNICEF Magyarország, Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál .

Közlekedési Múzeum @ Sziget

A Közlekedési Múzeum ebben az évben a magyar ipari formatervezés egyik remekművével, az Ikarus 311-es autóbusszal készül, mely a hazai forgalomban a ’70-es évek végéig közlekedtek, így egy igazi időutazást ígér az idei Sziget látogatói számára.

Az érdeklődők bepillanthatnak a Múzeum idén kibővített tartalommal újra megnyílt időszaki kiállításába, ahol legendás mozdonyok, különleges járművek és sok érdekesség látható, valamint, megnézhetik, hogy hogyan fog kinézni az új Közlekedési Múzeum. Az alkotótérben lehetőség lesz az aktív pihenésre, kreatív kikapcsolódásra is.

SZECESSZIÓS DETOX az Iparművészeti Múzeummal

A budapesti Ráth György-villa szecessziós kiállításainak pazar műtárgyaival ismerkedhetnek meg az éjszakai pörgés után nyugalomra és feltöltődésre vágyók az Iparművészeti Múzeum helyszínén, a fesztivál minden délutánján. Bizsergető atmoszféra, szellemi táplálék, kijózanító ébredés a hajnalig tartó partyk után! Múltszázadi hangulatok Bécsből, Párizsból, Londonból, s persze Pestről a Szigeten. Másnap, ahogy azt az #artnouveau elképzelte…

GameLandHub

A GameLandHub helyszínén számos játék közül válogathatnak a látogatók a Rubik kockától kezdve a társasjátékokon át a legújabb PS4 és XBOX játékokig, de sakkozhatnak, pókerezhetnek vagy épp egy Teqis meccset is játszhatnak. Természetesen idén sem maradhatnak el az egyre népszerűbbnek számító darts-leckék és versenyek sem.

Magic Mirror

Napjainkra az LMBTQ világ egészen jelentős változásokon ment keresztül: míg a Föld szerencsésebb részein az identitások egészen bámulatos sokszínűségét figyelhetjük meg, addig máshol továbbra is a fennmaradásért küzd a közösség, és a kettő között mintha egyre szélesebbre nyílna a szakadék. A Magic Mirror programja egy olyan bulival indul, amely a lezárások idején hidat vert az elmagányosodás és a közösségépítés között: a londoni Queer House Party a 2020-as lezárások legelején a Zoomon indított bulikat, mostanra pedig kiléphetett végre a rivaldafénybe, és jelenleg Nagy-Britannia egyik legőrültebb bulisorozataként tartják számon. Szintén Londonból érkezik Cat Burns, az R’n’B-t a spoken poetryvel ötvöző feltörekvő énekesnő, akinek szövegei betekintést engednek a nők közötti szerelem hol költői, hol viszontagságos világába. Az átváltozás lépten-nyomon megjelenik a programban, legyen szó a délutáni MagicTalks beszélgetésekről a nemi szerepek közötti átjárhatóságról és annak visszásságairól (Genderplayground), a klubkultúrát a voguinggal kombináló amszterdami Sweetie Darling bulisorozatáról, vagy éppen a Magic Mirror programját záró Ballroom Night-ról. Ez utóbbi azért is érdekes, mert a magyar ballroom-szcéna mestere, Móritz Dániel a szigetes vogue workshopjairól jól ismert, hazájában egyre inkább sztárnak számító spanyol Raisha Cosimával vezet végig bennünket egy igazi, voguinggal kombinált bál labirintusán.

Az „átváltozás” és a non-binaritás másik változatát mutatja majd be a német LEOPOLD koncertje, és kapunk némi kapaszkodót a sokféleség jobb megértéséhez Márcio Canabarro és Molnár Csaba Tropical Escape című, a kortárstáncot queer elmélettel ötvöző színpadi munkáján keresztül is, akárcsak Gerard Reyes Janet Jackson-inspirálta Principles of Pleasure című előadásával. Fellép a technoszexuális OMOH partysorozat két rezidense, Alexandr és Menishu, akárcsak Yinna analóg live act-je és Josh Caffe. A szervezők az előző évekhez hasonlóan továbbra is fontosnak érzik a budapesti székhelyű bulisorozatok további bemutatását is, idén a WOW – Women on Women lesz a vendégük. A hazai Pride-okról is ismert Sado Opera ezúttal band formában érkezik, az amerikai diszkóhős, SNAX pedig egy különleges live fellépéssel lepi meg a fesztiválozókat.

A MagicTalks beszélgetéssorozat segít átlátni a legfontosabb aktuális témákat az aktivizmustól a különféle vallásfelfogásokig, a filmek pedig segítenek átlátni a meleglét bonyodalmait: a fesztiválsikerekkel büszkélkedő magyar Tobi színeitől kezdve a grúz And Then We Danced című filmalkotáson keresztül a Lyly fucks the Cis-tem című francia-belga kísérleti filmig mind arra keresnek választ, hogyan válhatunk ömagunkká akár egy sokszor végtelenül ellenséges közegben is. A transzok életét és küzdelmeit igyekszik megvilágítani a Port Authority, amely bemutatja, hogy egy kirekesztett közösség hogyan merít erőt a voguing felszabadító világából. Természetesen idén is minden nap a humor nagyágyúit sorakoztatja fel a Sziget Comedy.

Az idén jelentősen kibővülő szabadtéri programhelyszínen mozgásalapú workshopok segítik megérteni például azt, hogy mit jelent valójában a beleegyezés fogalma (Jenny Wilson (UK) – The Consent Ritual workshop), vagy éppen azt, hogy miképpen építhetjük vissza magunkban a csorbát szenvedett bizalmat és vágyat (Meagan O’Shea (CAN) – Anatomalia workshop). Raisha Cosima már-már hagyományos voguing workshopja mellett az ausztrál Chris Gogler tart hullahopp-workshopot, a budapesti Balogh Bence pedig a queer street dance alapjaival segít felkészülni az esti bulikra.

Visszatér a Sziget-Comedy is, olyan nemzetközi sztárokkal, mint Dave Thompson (Tinky Winky a Teletubbiesból) a házigazda, vagy Phil Nichol, aki ha kell még a londoni West End egyik leghíresebb musicaljében is elvállalja a főszerepet, csak azért, hogy utána a Szigeten felléphessen. Itt lesz Stephen Grant, aki golyózáporként szórja majd a vicceket és mindenkinek beszól a színpadról. Liam Mullone, aki semmiben sem leli örömét kivéve, ha zavarba ejtő és durván vicces dolgokról kell beszélgetni, mint a maszturbáció, a plüssállatok, vagy a rendőrök. Itt lesz még Mike Gunn, aki az angol klubok egyik legendája, mellette pedig a magyar író és humorista, a szexuális védőnénik réme, Tóth Edu, aki angolul fog vicceket hadarni.

Idén sem maradhat el a Magic Mirror showműsora. Scott Maidment Limbo című show-ja néhány évvel ezelőtt olyan kirobbanó sikert aratott, hogy a Magic Mirror teljes stábja minden erejét bedobva éjszakáról éjszakára igyekezett megerősíteni, megtámasztani, kipányvázni, aládúcolni a spiegeltentünk falait és plafonját – épphogy csak sikerült! Nagy megtiszteltetés, hogy Scott elfogadta a szervezők felkérését és idén kifejezetten a Sziget Fesztivál és a Magic Mirror számára készít egy showműsort Can’t stop, won’t stop címmel.

ArtZone

Viszonylagos csendből az interaktív alkotásba – erről szól idén az ArtZone a Szigeten. A látogatókat idén minden fesztiválnapon 12 órától egészen 20 óráig várják ingyenes workshopokkal, interaktív installációkkal, és olyan közreműködőkkel, mint Hargitai Tibor képzőművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói, a Start Galéria művészei, KURSZÁN kollázsműhelye, Péli Barna szobrászművész, a Kisképző diákjai, a Leskowsky Hangszergyűjtemény csapata, Parázs Bianka művész, a Medence Re+Concept táskaműhelye, a Café Analog fotográfusai, a Malom Projekt csapata, a Magyar Nemzeti Galéria, a Kortárs Építészeti Központ, a Popartbox designerei, a KÖZMŰ – Közös Műhely egyes tagjai valamint a Solvae alkotói. Csatlakozva a Sziget Fesztivál legfontosabb értékeihez az ArtZone csapata idén is igyekszik közelebb hozni a látogatókhoz a művészetet, a fenntarthatóságot, a kultúrát; ezekből táplálkozva az alkotás (öröme) segítségével válaszokat adni egyéni és közösségi szinten olyan társadalmi kérdésekre, mint az egyenjogúság, vagy a világot lázban tartó klímakatasztrófa.

Before I Die

Candy Chang nemzetközi hírű amerikai designer-művész. Munkáival arra törekszik, hogy közösségi erővé változtassa az egyéni gondolatokat. A fal lehetőséget teremt, hogy az egyes emberek megosszák egymással vágyaikat, reményeiket, félelmeiket és történeteiket. Ez az interaktív, nyitott, művészeti projekt minden nap 12:00-22:00 óra között várja azokat az érdeklődőket, akik megosztanák gondolataikat vagy éppen újakat keresnének. Idén az egész fal a látogatók rendelkezésére áll, hogy kifejezzék, mi az, amire vágynak életük során. A Sziget közössége a hét folyamán gondolataival építheti ezt a végtelen bakancslistát. A fal a korábbi évek során egy multimédiás projekttel egészült ki, ahol a Szigetlakók 10 mp hosszúságú videó-üzeneteket is hagyhatnak a vágyaikról, a terveikről, melyeket zárás után egész éjszaka kivetítőkön sugároznak.

Sport Zone

A világ minden kontinensén, minden országában az élet fontos eleme és állandó szereplője a mozgás, a sport. Az emberek kortól és nemtől függetlenül időt és energiát fektetnek abba, hogy egészségesek és napról-napra fittebbek legyenek. Az Instagramon a #sport keresőszóra keresve 47 millió találatot kapunk. Ez is mutatja, hogy igenis fontos és egyre fontosabb az, hogy tegyünk magunkért és fejlesszük magunkat. Miért lenne ez másként pont itt a Szigeten? A Sziget más, mint a többi fesztivál, itt, amikor felkel a nap, az élet folytatódik tovább, színes nappali programokkal, szórakozási és kulturális lehetőségekkel és természetesen a hivatalos Sporthelyszín nyitásával.

Civil Sziget

Idén új helyre költözik a Civil Sziget a fesztivál területén belül egy kellemesebb, bensőségesebb környezetben. A Civil Sziget a Sziget egyik legszínesebb, legérdekesebb színfoltja, egy találkozóhely, ahol a fiatalok az őket leginkább érdeklő témákban – környezetvédelem, emberi- és kisebbségi jogok, külföldi tanulás és munkavállalás, drogproblémák, egészséges életmód - kaphatnak információt, szolgáltatást, segítséget és csatlakozhatnak is a szervezetek munkájához.

A Szervezők minden évben pályázatot írnak ki a Civil Szigeten való megjelenésre. Idén május 29-ig lehet pályázni, a kiírás megtalálható a fesztivál weboldalán.

XS Land

Az interaktív élményparkban több, fogyatékos ügyi érdekvédelmi szervezet közreműködésével, az általuk kifejlesztett és működtetett játékok segítségével mutatják be a fogyatékos emberek mindennapjainak kihívásait. Személyes élményeken keresztül, játékos, szórakoztató formában szeretnék elérni a fogyatékos személyekkel szembeni társadalmi attitűdváltást.

Az élménypark mellett működő Easy XS Camping pedig könnyű hozzáférést biztosít a fesztiválozáshoz különböző kemping- és egyéb szolgáltatásaival, azoknak a látogatóknak, akiknek speciális segítségre van szükségük a kikapcsolódáshoz.

A kemping kapacitásai korlátozottak, ezért regisztrálni kell. A kempingben akadálymentes WC, akadálymentes fürdő konténer található.

DRINKiQ a Szigeten - A Diageo, a világ vezető alkoholos italgyártó vállalata elkötelezett a felelős alkoholfogyasztás népszerűsítése mellett. A 2 év után újranyitó a nyári fesztiválokon a Diageo és a Sziget közösen kívánja felhívni a figyelmet a tudatos alkoholfogyasztás fontosságára. A Diageo a fesztiválokra összesen 150 ezer darab, 6 egyedi dizájnnal ellátott repohárral és felületekkel készül, amelyeken a DRINKiQ.com, a vállalat alkoholedukációs weboldalának elérhetőségét, valamint felelősségteljes alkoholfogyasztást népszerűsítő üzeneteket jelenít meg. A poharakon lévő QR kód segítségével bárki könnyedén elérheti DRINKiQ.comweboldalt, ahol nem csupán magát a DRINKiQ kvízt (amely a Sziget applikáción keresztül is elérhető lesz), de többek között egy önértékelési tesztet, valamint az alkohollal kapcsolatos edukációs cikkeket és további hasznos információkat találhatnak az érdeklődők.

Ez is érdekelhet

„Mindig is csata volt számomra” - Dakota Johnson őszintén vallott A szürke ötven árnyalatáról

„Mindig is csata volt számomra” - Dakota Johnson őszintén vallott A szürke ötven árnyalatáról

Divathírek

Ikonikus divatbemutatók 3. - A kollekció, ami az állásába került, de legendává tette Marc Jacobs-ot

Ikonikus divatbemutatók 3. - A kollekció, ami az állásába került, de legendává tette Marc Jacobs-ot

G-Életstílus

5 reggeli rutin, ami segít, hogy egész nap jobban érezd magad

5 reggeli rutin, ami segít, hogy egész nap jobban érezd magad