Teljesen agyhalott vígjáték a Heavy túra, de nem fogod megbánni

2019. február 28.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A skandináv országokról a hideg, a rénszarvasok, a svéd húsgombóc, a jégkorong, és sokaknak valószínűleg a félelmetesre maszkírozott hörgős metált játszó zenekarok is bevillannak. Utóbbiaknak kijut a jóból idén a mozikban, hiszen május elején megérkezik a Lords of Chaos - Sötétség gyermekei című film is, ami a hírhedt norvég templomgyújtogatások mögött álló black metal színtér drámáját meséli majd el. A valóban véres film előtt azonban egy teljesen agyahagyott vígjátékkal kerülhetünk közelebb az első ránézésre talán riasztónak látszó szubkultúrához.

A Heavy túra igen jó ajánlólevéllel érkezik, hiszen a miskolci Jameson Cinefest Nemzetközi Filmfesztiválon egyenesen a közönségdíjat hozta el. Talán leginkább ennek köszönhető, hogy a finn vígjáték eljutott a szélesebb hazai moziforgalmazásba. Most már csak az a kérdés, hogy vajon nem lesz-e riasztó, a többség számára egy kis faluban játszódó történet, amelyben egy kiközösítettekből álló, négytagú szerencsétlen metálzenekar megpróbál kitörni az önkéntes 12 éves pincefogságából, hogy végre megmutassák magukat a rockra éhes világnak? Egyetlen igazán meggyőzőnek látszó érvem van, hogy érdemes esélyt adni a filmek: a Heavy túra minden elcsépelt vígjátéki poénja, alpárinak látszó hányós, hullarablós vicce, és minden, a valóságtól egyre elrugaszkodottabb fordulata ellenére egy nagyon szórakoztató film, amiről úgy fogsz kijönni, hogy azt mondod: "de nagy hülyeség volt". De kötve hiszem, hogy ezt bosszúsan fogod mondani, mint aki dühös azért, hogy erre pénzt adott ki. Nem, ez olyanfajta hülyeség, ami jó kedvűvé tesz, ami vidámmá teszi a napodat.

Megőrülsz! Ezek az 1999-es filmek idén már 20 évesek!

Megőrülsz! Ezek az 1999-es filmek idén már 20 évesek!

Természetesen nem hiányozhat a szerelmi a szál a sztoriból, sem az, hogy a kiközösített csodabogarak hirtelen a kis falu büszkeségeivé váljanak, hogy aztán még nagyobbat zuhanjon a megítélésük. A mélypont után azonban elindul egy szürreális road movie, hogy a hosszas eredménytelen, és még ennél is hihetetlenebb változatok után az Impaled Rektum (Karóba húzott segg) névre keresztelt zenekar végül beteljesítse küldetését. Közben kiömlik egy hordó rénszarvasvér, az énekes túlél egy rozsomáktámadást, elkészül a világ első traffipaxos zenekari fotója, és a norvég határőrök lecsapnak egy terroristagyanús legénybúcsúra is - csupa skandináv hétköznapi dolgok.

A Heavy túra végül is egy olyan film, ami arra bátorít, hogy merd vállalni önmagad, még akkor is, ha te magad is tisztában vagy vele, hogy azért fura vagy. Illetve arra, hogy az álmaidért megéri harcolni. A színvonala nem teljesen kiegyensúlyozott a filmnek, de a furcsa északi humorát (Kaurismäki-rajongók előnyben) tényleg lehet szeretni, és Heavy túra után még a hörgős metállal is sokkal toleránsabb leszel.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

13 álomszép körömszín tavaszra, ami minden helyzetben megállja a helyét

13 álomszép körömszín tavaszra, ami minden helyzetben megállja a helyét

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Segít a fogamzásgátló a menstruációs tüneteken, vagy nem? (x)

Segít a fogamzásgátló a menstruációs tüneteken, vagy nem? (x)

A hormonok irányítják a hangulatodat? Mutatjuk, mi segíthet (x)

A hormonok irányítják a hangulatodat? Mutatjuk, mi segíthet (x)

Íme 10+1 hasznos tipp a pollenszezonra, amiért nagyon hálás leszel (x)

Íme 10+1 hasznos tipp a pollenszezonra, amiért nagyon hálás leszel (x)

Ezek a hatóanyagok segítenek, hogy a legszebb állapotában ragyogjon hajkoronád (x)

Ezek a hatóanyagok segítenek, hogy a legszebb állapotában ragyogjon hajkoronád (x)