"Ha a való életben bezárul valaki mögött egy ajtó, azt úgysem tudhatjuk meg, mi történik vele a négy fal között."- Tompos Kátya színésznővel beszélgettünk

Van kedvenc színésznőd?

Nagyon szeretem Juliette Binoche-t. Igazán önazonos. Minden szerepben hasonló, mégis érvényes, amit csinál. Van, hogy direkt miatta nézek meg filmeket, mert izgat, hogy az „juliette binoche-sága” hogyan fog működni az adott közegben. De ott van például Meryl Streep, aki meg jól tud átalakulni. És melyik a jobb? Nincs recept – sokféle út van.

Nyertél nyáron egy díjat New Yorkban a Most van most című filmünkben nyújtott alakításodért, aminek nagyon örültünk.

Igen, én is, és sokan gratuláltak. Úgy vagyok a díjakkal, hogy az a legnagyobb öröm, amikor felhívnak emberek, akikkel régen beszéltem, hogy gratuláljanak. Ilyenkor jövök rá arra, hogy a díjak mégiscsak mérföldkövek.

Amikor esténként néztem vissza a Most van most napi felvett anyagát (az interjú készítője, Szajki-Vörös Adél a film egyik forgatókönyvírója - a szerk.), nagyokat nevettem, mert azt láttam, hogy te végig próbáltál karakterben maradni a taxiban, a partnered, Mohai Tomi pedig ott szórakoztatta magát, meg próbált téged is. És mintha a filmbeli dinamikátok ment volna tovább a szünetekben is. Úgy láttam, hogy te egy nagyon fegyelmezett, fókuszált színész vagy.

Azért érzed ezt, mert ezt kellett megtanulnom. Gyorsan elmegy a figyelmem, ezért jobban koncentrálok. Moha meg úgy lazít, hogy összevissza beszélget, mindegy miről. Én meg csak egy kis csöndet szeretnék. Viszont ha meg ő csendben marad, akkor az ő karakterének csökkent volna az intenzitása.

Kedvenc szerep, szerepálom?

Kedvencem a My Fair Lady. Olyan szépen, okosan, kedvesen, jóindulatúan felépített karakter, amivel sok lány, fejlődő nő tud azonosulni. Az én fejemből pattant ki, hogy újra színpadra vihetnénk a Varsói melódiát, ami szintén egy olyan színdarab, ami főleg a szerelmi szál miatt ma is aktuális. Szerepálom? Anna Kareninában megnézném magam. Talán most értem meg arra, hogy érteni vélem, mit mond vele Tolsztoj. Megnézném, hogy igazam van-e vagy nincs.

Most milyen műfajokban zenélsz?

Sok mindenben… Fellépek a Swing ŕ la Djangoval, Balázs Jánossal készítettünk egy közös estet, a saját zenekarommal, azaz Hrutka Robiékkal is fellépek, járjuk az országot, Borbély Mihály jazz-zenekarával is zenélünk. Nagyjából a világzene-jazz-sanzon-folk vonalán mozgok. De közben az opera van rám a legnagyobb hatással. Nyilván nem leszek operaénekes, de nagyon szeretek klasszikust énekelni és hallgatni.

Te maszkként gondolsz a szerepekre vagy átlényegülsz?

Szerepe válogatja. A karakterszerepeknél van, hogy „szereplesen” vagy, és egy boltost, pénztárost be tudsz emelni egy szerepbe, mert az életben nem sok közöd van a viselkedéséhez. De ha van egy olyan szereplő, aki valamiben hasonló, és a korosztályodhoz is közelebb áll… akkor azért elgondolkodom, hogy mik a párhuzamok köztem és közte. Egy orosz agykutató, akinek nemrég hallgattam egy előadását, úgy tett különbséget a könyvtípusok között, hogy kijelentette: akármilyen önfejlesztő könyvet elolvashatunk, az élet nagy kérdéseire akkor is csak a szépirodalomból kapjuk meg a választ. Ezt én is így érzem. Bocsánatot is nyerünk általa: nemcsak én vagyok ilyen idióta… Ha a való életben bezárul valaki mögött egy ajtó, azt úgysem tudhatjuk meg, mi történik vele a négy fal között. Az irodalom viszont ebben segít.

Szöveg: Szajki-Vörös Adél

Fotó: Szabó László

Olvasd el az interjú folytatását az októberi GLAMOUR magazinban!