Top 13 film, amit látnod kell 2017-ben

2017.január.2.

Elég csak egy pillantást vetni a várható mozis megjelenések listájára, hogy megállapítsuk, 2017 igencsak erős mozis évnek ígérkezik. Nagyon izgalmas újdonságok, régóta várt folytatások, sztárparádénak ígrékező filmek jönnek sorban. Mi összeszedtük azokat a filmeket, amikre szinte biztos, hogy jegyet fogunk váltani az újévben.

Mindjárt január derekán érkezik az Utazók Morten Tyldum rendezésében Jennifer Lawrence -szel és Chris Prattel a főszerepben. A jövőben történő sci-fit már november óta népszerűsítik, úgyhogy nagyon nagy durranásra számítunk.

Passengers, Jennifer Lawrence
Passengers, Jennifer Lawrence

A történet már önmagában elég meggyőző, főleg azok számára, akik rajonganak az űrutazásért, a csillagászatért és az erről szóló filmekért. Egy űrhajó, mely egy távoli bolygóra szállít utasokat, meghibásodik, és ketten 90 évvel korábban felébrednek a kelleténél. És persze azt se feledjük, hogy mindezt az utóbbi évek egyik legjobb színésznőjével, Jennifer Lawrence-szel élhetjük át. Január közepétől a magyar mozikban.

Elég volt csak az első fotókat látnunk a Jackie Kennedyt alakító Natalie Portmanről, hogy tudjuk, a legendás amerikai first lady életrajzi drámáját mindenképpen látni szeretnénk. A film ráadásul nagyon jó kritikákat kapott és sokan biztosra veszik, hogy Natalie Portman újabb Oscart fog besöpörni a szerepért, ami könnyen elképzelhető, hiszen éppen az ilyen alakításokért szoktak nagy kedvvel díjakat osztogatni.

Natalie Portman Jackie Kennedy szerepében
Natalie Portman Jackie Kennedy szerepében

Jackie Kennedy generációk példaképe és igazi stílusikon volt, úgyhogy márcsak a divat miatt is szuperérdekesnek ígérkezik a valaha volt egyik legsikkesebb elnökfeleségről szóló film. A Jackie február elején érkezik a magyar mozikba.

Talán soha nem olvastunk még unalmasabbnak ígérkező sztorit: egy a szabadidejében verseket író amerikai buszsofőr mindennapjait bemutató filmről van szó. A Paterson rendezője, Jim Jarmusch azonban nem is a feszülten fordulatos alkotásairól ismert, éppen ellenkezőleg, a lassú, mindenre időt és teret hagyó filmjei gondolkodásra késztetnek.

Jim Jarmusch - Paterson
Jim Jarmusch - Paterson

A rendező sajátos humora utánozhatatlan, ahogy az is, hogy akármelyik Jarmusch film elé is ülünk le, az biztos, hogy olyan élménnyel gazdagodunk, ami nagyon sokáig nyomot hagy bennünk. A Paterson is pontosan ilyen filmnek tűnik. Február második felében keresd a hazai mozikban.

Minden idők legjobban várt elő szereplős feldolgozás lesz A szépség és a szörnyeteg a rendkívül népszerű 1991-es Disney mesének köszönhetően. Persze, az sem jelentett hátrányt, hogy a Harry Potter filmek Emma Watsonja alakítja Belle-t, aki ráadásul még az énekhangját is megvillantja a filmben.

Beauty and the Beast, Emma Watson
Beauty and the Beast, Emma Watson

Az biztos, hogy nagyon magasak ezek után az elvárások, de ha csak az eddigi Dzsungel könyve vagy a Hamupipőke filmekre gondolunk, akkor nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a Disney biztos ezzel sem fog csalódást okozni. Március második felétől a mozikban.

Az eredeti, rajzfilmes változat 20 évvel ezelőtt hódította meg a világot. Az egészen különleges atmoszférájú cyberpunk történet egy igazi kultfilm. Kicsit vártuk is már évek óta, és kicsit féltünk is az élőszereplős, amerikai változattól.

Scarlett Johansson a Ghost In The Shell című filmben
Scarlett Johansson a Ghost In The Shell című filmben

A Scarlett Johansson főszereplésével készült adaptációnak nagyon magas elvárásokkal kell megküzdenie, de az előzetes egyelőre legalábbis nem rossz, úgyhogy reménykedhetünk. Abszolút kihagyhatatlan film, alig bírjuk kivárni, hogy március végén megérkezzen a hazai mozikba.

A 90-es évek egyik legnagyobb hatású kultfilmjéréről pontosan azt mondhatjuk el, amit a Ghost In The Shellről: nagyon nagy elvárásoknak kell megfelelnie.

Trainspotting 2
Trainspotting 2

A könnyebbség annyi, hogy teljes egészében az eredeti stáb jött össze, hogy a négy skót drogfüggő történetét 20 évvel később folytassák. Kevés az esély arra, hogy másodszor is sikerül majd olyan nagyot dobniuk, mint 20 évvel ezelőtt, de ki tudja, mindenesetre a február elején a mozikba kerülő folytatást nem fogjuk kihagyni.

Jó sok év eltelt mióta Sparrow kapitány utoljára vitorlát bontott. A történet azonban folytatódik, és Johnny Depp visszatér ikonikus figurájához, hogy újabb természetfeletti erőkkel küzdjön meg a tengeren.

Pirates of the Carribean, Javier Bardem
Pirates of the Carribean, Javier Bardem

Ezúttal a kótyagos kapitány Poszeidon szigonyát keresi, míg Javier Bardem ismét egy rosszfiút alakít. Májustól láthatod a mozikban.

Mindenki ismeri a magyar sportolóból lett bankrabló hollywoodi mozikat felülmúló történetet. Ambrus Attila sztorija évek óta várja, hogy valaki filmre vigye, és abban bízhatunk, hogy megérte ez a várakozás, mert a Kontroll óta, az amerikai filmiparban jeleskedő Antal Nimród igazán jó választásnak tűnik a rendezői székben.

A Viszkis című film
A Viszkis című film
Fotó: Szabó Adrienn/A Viszkis Facebook

Nagyon várunk egy újabb magyar közönségsiker filmre, könnyen lehet, hogy 2017 nyarán A Viszkis betölti ezt a szerepet.

A másik igazán nagy lehetősége lehet 2017-ben a magyar filmnek az áttörő közönségsikerre az év végére ígért Budapest Noir. Kondor Vilmos nagysikerű regénye végre esélyt teremtett arra, hogy a krimi műfaja megerősödjön itthon.

Budapest Noir
Budapest Noir
Fotó: MTI

Ez nemcsak a könyvkiadásra, hanem a filmre is igaz, a 30-as években játszódó történetben minden megvan ahhoz, hogy elsöprő siker lehessen. A Kolovratnik Krisztián főszereplésével készülő film látványvilága az első fotók alapján okot ad a bizakodásra.

Nem rajongunk éppen a háborús filmekért, de ez most valami olyasminek ígérkezik, amit látni kell. Egyrészt ott van a rendező, Christopher Nolan, aki a Batman filmekkel, A tökéletes trükkel, az Eredettel vagy a Mementóval megmutatta, hogy a legváltozatosabb témájú, stílusú történetekkel sikerül a székhez szegeznie a nézőket.

Dunkirk
Dunkirk

Háborús történelmi drámát még nem készített, de aligha fog hibázni. A főszereplő Tom Hardy mellett ebben a filmben bukkan majd fel Harry Styles is, no nem ezért, sokkal inkább a látványosnak és izgalmas ígérkező történet miatt várhatjuk a nyári bemutatót.

Meg is került az idei nyár nagy blockbustere az új Pókember filmmel. A legújabb feldolgozás címszerepét alakító Tom Holland már bemutatkozott az Amerika kapitány: Polgárháborúban tavaly, nyáron azonban végre saját filmben is láthatjuk.

Spiderman, Tom Holland
Spiderman, Tom Holland

Felbukkan mellette Robert Downey Jr. is a Vasember szerepében, sőt egy új gonoszt is megismerhetünk, a Vulture-t Michael Keaton alakítja majd. A szuperhősös film júliusban érkezik a mozikba világszerte.

Úgy tűnik, az év második felében végre tényleg megérkezhet a Coen-tesvérek és George Clooney tíz éve tervezgetett újabb közös projektje. Elég csak annyit mondanunk, hogy a furcsa, hideglelős, de közben elképesztően vicces sztorijaikról ismert Coen testvérek szállították a forgatókönyvet, Clooney pedig rendezőként dirigálja a filmet, amiben Matt Damon, Josh Brolin, Oscar Isaac és Julianne Moore alakítják majd a legfontosabb szerepeket.

Suburbicon - Matt Damon
Suburbicon - Matt Damon

Ez az egész így együtt nagyon erős garanciának tűnik arra, hogy egy újabb csavaros és szórakoztató filmre van kilátás. Az év második felében hozzánk is megérkezhet.

Amióta a Disney megszerezte a Csillagok háborúja franchise-t, azóta évente újabb filmmel jelentkeznek. Nagyon veszélyes vállalkozás, hiszen amíg teljes egészében a szülőatya, George Lucas felügyelte a mozieposz alakulását, addig sem sikerült az elszánt rajongókat meggyőzni arról, hogy az újabb folytatásoknak, előzménytörténeteknek van-e értelme. Azonban nagyon úgy tűnik, hogy közönség imádja az újabb epizódokat.

Benicio Del Toro az új Csillagok háborújában
Benicio Del Toro az új Csillagok háborújában

A VII. rész, illetve a Zsivány Egyes is bebizonyította, hogy sok mindent ki lehet még hozni a történetből. A karácsonyra érkező újabb epizódban szintén lesznek újdonságok, például Benicio Del Toro!

Nagy-György Borbála, Horváth Gergő

Ez is érdekelhet

Mi az orgazmusdiéta - evéssel az szexuális örömért?

Mi az orgazmusdiéta - evéssel az szexuális örömért?

GLAMOUR Horoszkóp

Ma ügyelj, hogy a világ minden kincséért se hágj át szabályokat - Egymondatos horoszkóp: március 6. szombat

Ma ügyelj, hogy a világ minden kincséért se hágj át szabályokat - Egymondatos horoszkóp: március 6. szombat

GLAMOUR Horoszkóp

Rák a csillagjegyed? Így használd ki maximálisan az adottságaidat!

Rák a csillagjegyed? Így használd ki maximálisan az adottságaidat!