Top 15: Ezek voltak 2016 legjobb lemezei
Sok-sok veszteség ért minket a tavalyi évben, a popzene több ikonját is elveszítette 2016-ban. David Bowie, Leonard Cohen, Prince és George Michael, vagy éppen idehaza Somló Tamás, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Szerencsére azért a rossz hírek mellett jó dolgok is történtek, ha csak a lemezeket nézzük 2016 kifejezetten jó év volt, sok-sok jó és erős album jelent meg. Olyan, egyébként jó lemezek sem kerültek fel az évvégi listánkra, mint a Radiohead A Moon Shaped Pool című albuma, vagy Kanye West The Life of Pablója. Hiába szerettük, nem került fel a listára az új Solange lemez, de éppen csak lecsúszott Iggy Pop Post Pop Depressionje is. De akkor mi került bele a legjobb 2016-os lemezek listájára?
Ezeket láttad már?
Nos, ezek:
Még a megjelenés napján, alig 24 órával az ikonikus énekes halála előtt azt írtuk a lemezről, hogy egy elképesztő zenei pályafutás legizgalmasabb pillanataival is megajándékoz ez a nagyon sűrű, különös, de minden percében tökéletes album. Már tudjuk, hogy David Bowie a Blackstarral tudatosan zárta le a karrierjét. Ugyan korán halt meg, de egy teljes és hatásában szinte egyedülálló életművet hagyott hátra, az utolsó albuma méltó, nagyszabású lezárása ennek az életműnek.
Beyoncé 2016-ban is alkotott egy vizuális csodát. Az áprilisban megjelent Lemonade album a dalokhoz készült videókkal együtt állja meg igazán a helyét, és egy szívbemarkoló, szomorú történetet mesél el. Mindannyiunk első reakciója a lemez hallatán az volt, hogy a megcsalt nő, akiről szó van, nem más, mint Beyoncé maga. Ez nem véletlen, hiszen a díva semmit sem csinál meggondolatlanul, nagyon is jól tudta, hogy a rajongók, hallgatók azonnal hozzá fogják kötni a dalszövegeket, amivel sokkal nagyobb reklámot adott az albumnak, mint azt bárki képzelhette volna. A Lemonade pedig még ennél is több, a lemezt csupán hallgatva is egy egész film pereg le a szemünk előtt. Egyszerűen zseniális.
Íme Beyoncé vizuális albumának egyik remek része:
Závada Péter szólólemezén – a tőle megszokott módon – a költészet és a rap világmegfejtős fúzióját tapasztalhatjuk meg. A Franz Kafka-féle Kastély inspirálta albumról sok fajta érzelem visszaköszön; egy-egy dalban a reményvesztettség, a melankólia érzése, máshol a humor és a társadalom feletti cinizmus dominál. A hat számos album két legkiemelkedőbb alkotása talán a Kodein és a Paradigma. Előbbi egy eldurvult házibuli pillanatait dokumentálja némi Amerika-paródiával vegyítve, utóbbi pedig egy sötét, embertelen, paradigmaváltás utáni világot ír le.
Nem gondoltuk volna, hogy képtelenek leszünk kihagyni a listából, de igazság szerint, a Charles Free nevű zenész egyszemélyes projektjeként működő The Savage Young Taterbug lemeze tavaly időről-időre újra a lejátszádi listánkra keveredett és mindannyiszor elképesztően hatásos volt. Ez a nagyon furcsa, zajos, torzított, talán valamiféle elvadult blueshoz hasonló zene nem keltett túl nagy visszhangot, pedig minden dalszerűsége hibátlan, és minden különcsége ellenére van valami elképesztően popos a DNS-ében. Az év egyik váratlan meglepetése volt.
A fiatal énekesnőre már egy ideje felfigyeltünk, izgalmas, szinti-popos hangzásvilágával azonnal elvarázsolt bennünket, és visszarepített a 80-as évekbe. Első albumának minden dala lehetne egy popsláger, olyan, mintha ez már Shura Best of gyűjteménye volna. Nagyon erős kezdés egy viszonylag ismeretlen énekesnőtől, és minden bizalmunk abban van, hogy Shura még felül is tudja múlni ezt az erős debütálást.
Már a lemez címválasztásából is egyértelmű lehet, hogy a Ricsárdgír a hazai trash műfaj egyik legkiemelkedőbb, de mindenképp legbátrabb képviselője. Ugyan milyen más zenekarnak lenne mersze kölcsönvenni a rock történelem egyik legikonikusabb albumának címét? Ez a húzás egy az egyben megfogalmazza "Mártondaniék" ars poeticáját; ezeknek a srácoknak tényleg semmi sem szent, anyaszomorító egyszerűséggel és zsenialitással kritizálják a hazai társadalmat, politikát, celebvilágot és szokásrendszert. Az albumon megtalálhatóak a Ricsárdgír legkiemelkedőbb alkotásai, például a Palvinbarbi, A Test fala vagy az Éva otthon, amelyek tökéletes háttérzenék lehetnek például egy lakás szétzúzásához.
Itt van ez a Will Toledo nevű szemüveges srác, aki évek óta barkácsolja a zenéit anélkül, hogy különösebben felzaklatta volna a zenei világot. Úgy tűnt, hogy ez a kétségkívül tehetséges, de cseppet sem eladható fizimiskájú fiú a vesztes oldalra született, gyárthatja a dalait vég nélkül, néhány vállveregetést talán kiérdemel, de többet aligha. Nos, ehhez képest az immár igazi zenekarrá duzzasztott projektje, a Car Seat Headrest 2016 messze legizgalmasabb (indie) rocklemezét hozta össze. A Teens of Denial egy majdnem tökéletes lemez, valószínűleg nem csupán ennek az évnek, de általában a műfaj egyik legjobb albuma.
Ezek voltak a GLAMOUR szerint 2015 legjobb lemezei!
Ameddig nem figyeltünk, a fiatal énekesnő szépen csendben kiütötte a ringből Selena Gomezt, de még Jennifer Lopezt is. A fantasztikus hangú Ariana Grande egyre jobban kezdi levetkőzni kislányosságát, és amint új lemezének címe is mutatja, egy veszélyes, igazi nővé cseperedik. A Dangerous Woman albummal Ariana Grande most már hivatalosan is felkerült a legnépszerűbb popdívák listájára. Ami pedig az albumot illeti, Ariana Grande nem okoz csalódást, egy erőteljes, ízig-vérig nőies poplemezt sikerült alkotnia, amin természetesen hemzsegnek a slágerek. Alig várjuk a folytatást.
A címadó dal Ariana Grande lemezén:
A magukat "tánczenekarként" definiáló banda idén adta ki második lemezét, a Szomorú Palántát, és mellé egy három számból álló EP-t, a Férfi Albumot. Ha muszáj valamilyen műfaji kategóriába kényszeríteni Csepella Olivérék zenéjét, talán az alternatívban állnák meg leginkább a helyüket; dalaik játékos bagatellizálással, kedvességgel és öniróniával járják körül az átlagember élethelyzeteit és problémáit. A zenekar a Falábú Nő című dalával került be a hazai underground köztudatba, és az új lemezen található dalokkal – külön kiemelném például a Ha el akarsz hagyni-t - még egyedibb hangzást dolgoztak ki.
Biztosan napjaink egyik legszuggesztívebb előadója Nick Cave, akinek olyan hangja van, amitől azonnal libabőrözni kezdünk. Az ausztrál énekes és zenekara az utóbbi lemezeivel nem tudott hibázni. A Sketelon Tree méltó folyatatása a sornak, ugyanakkor a sosem éppen vidám zenekar a legsötétebb és talán legköltőibb lemeze lett a Skeleton Tree, amiről mindenki tudja, hogy egyfajta gyászmunka is egyben. Nick Cave kamasz fiának elvesztése súlyos teherként nehezedik erre az albumra. A Skeleton Tree nem könnyen befogadható lemez, de reménytelenül gyönyörű.
Ha néhány évvel ezelőtt nem jutottál el a Tegan and Sara budapesti koncertjére, vagy esetleg akkor még nem ismerted, nincsen semmi veszve. Február 4-ig még sok időd van bepótolni az egyik legvagányabb popduó legutóbbi albumait. Mint a legtöbb előadó esetében, a Tegan and Sara albumait is két részre oszthatjuk, a kezdeti, erőteljesebb, néhol punkos hangzásvilágú lemezekre, majd az utóbbi sokkal lágyabb, ha úgy tetszik, csajosabb albumokra. A Love You to Death szinte olyan, mint a 2013-as Heartthrob szerelmi csalódásokkal, és reménytelen rajongással túlfűtött, ugyanakkor vagány szinti-popos, ám sokkal érettebb hangzásvilágú folytatása.
Az ír származású angol énekesnő harmadik albuma annyira egyben van, hogy az még talán azokat is meglepte, akik egyáltalán már ismerték korábban. A Salt dalai egytől-egyig hibátlanok, a hangszerelés szinte minimalista, nincsenek se csúcspontok, se unalmas pillanatok. Ezen a lemezen folyamatosan gomolyog a köd, szitál az eső, ezen a lemezen sosem megy le, de nem is jön fel a nap. Katie Kim valószínűleg sosem fog stadionokat megtölteni, de aki megismeri, az valószínűleg nagyon bensőséges kapcsolatba kerül ezzel a zenével.
Ha a pszichedelikus rock szerelmese vagy, és sorakoznak a polcodon a Black Angels és a New Order lemezei, biztosan imádni fogod a Middlemist Red második albumát is. A Ripple Soul jóval kiforrottabb elődjéhez, a Supersonic Overdrive-hoz képest, de továbbra is hordozza a banda már-már védjegyének számító precíz, fenyegetően sötét, és egyszerre felszabadító hangzását. A Ripple Soul egyik legkiemelkedőbb dala talán az albumnyitó Drifter in the Dark, ami lüktetésével valóban mintha egy éjszakai evezésre invitálna bennünket.
A hirtelenszőke norvég, Aurora Aksnes szomorú, de mégis lendületes, művészi, de kétségkívül popos zenéje olyan, mintha Björk, Lorde és Lykke Li zenéjéből valami igazán sikerült mixet kevertek volna ki. Ugyanakkor hiába ismerhetők fel jellemző motívumok az első lemezén, Aurora máris tökéletesen egyedi aurórás hangulatot tud teremteni, az pedig már-már hihetetlen, hogy képes debütálásnak ennyi slágert összehozni!
Ezek a csajok igazán tudják, hogyan kell bulihangulatot csinálni. Többet felesleges is okoskodni a Bleached második lemezén. Lehet, hogy ez gumipunk, lehet, hogy nem találják fel a spanyol viaszt, de az biztos, hogy minden dal a helyén van. Azonnal bólogatásra ösztönző, igazi együtténeklős refrének, nincs semmi túlgondolt művészkedés, ugyanakkor a legnagyobb popsztároknak dolgozó dalíró zsenik képtelenek egy albumra ennyi potenciális slágert összehozni. Első rangú szórakozás ez a lemez!
Bizarr videó a Bleachedtől:
