Trónok harca szerelem
Az egész már ott kezdődik, hogy a sorozatnak egyáltalán van női nézőtábora, ráadásul nem is csekély! Sőt, akármelyik hölgy rajongót megkérdeznénk arról, hogy melyik a legjobb pasi a Trónok harcából, mibe, azt fogja mindegyikük mondani, hogy Tyrion Lannister. És ezen természetesen minden férfi kiakadna. Pedig egy ésszerű embernek biztosan nem lenne különös, hogy a Peter Dinklage által játszott főszereplő a kedvenc. Tyrion melankolikus és szellemes, tipikusan olyan személyiség, akihez a legtöbb nő vonzódik.
Ezeket láttad már?
Inkább az a meglepő, hogy a sorozatnak van egyáltalán női nézője. Egy brutális fantasy, ami a stratégiáról, háborúról és varázslatról szól, tele erőszakkal (és pornó-gyanús jelenetekkel), és mindez egy Westeros nevű képzeletbeli királyságban játszódik valami sötét korszakban, ami talán a középkor idején létezhetett egy párhuzamos dimenzióban. Kapásból azt az embercsoportot neveznénk a célközönségének, melynek a keze lassan játékkonzollá válik (gondoljunk csak az Age of Empires és a World of Warcraft rajongókra, így már világosabb, igaz?).
Talán még soha nem láthattunk és olvashattunk ennél agresszívebb művet, főleg ilyen masszív oldalmennyiségben. Csak példaként, a történetben az a norma, hogy megnyúznak egy nőt megerőszakolás előtt, majd utána kibelezik. Olyan gyakori a fej és a végtagok elvesztése, hogy állandó igény van hiányzó karú vagy lábú színészekre (például a csatajelenetekhez), és a fej nélküli egyénekről itt még szó sincs! Mostanra ez a műalkotás (mert tényleg az) áttörte a műfaja határait, és mint egy fenevad barangol megállíthatatlanul az őt befogadni képes társadalomban.
Már a divat is vette a lapot. A kifutókon megjelentek a csípőszorítók, a rácsos szoknyák, a gonosz királynőkre emlékeztető köpenyek, a hercegnős ujjatlan ruhák, a láncos tunikák, és egyéb nyalánkságok. Mindenkinek egyszerre tűnt fel, és a sajtó kórusban kiáltotta: Trónok harca!
Kattints a galériára, ahol megtalálod az őszi szezon Trónok harca-inspirálta, nagyon különleges darabjait:
Pedig a sorozat elég távol áll a női öltözködéstől. George R. R. Martin, aki pályafutását komikus művekkel kezdte, inkább fegyverekről ír: védősisakok szájkosárral, amiket mintha vicsorgó oroszlánokra terveztek volna, és pengék, amelyekben tűz lüktet megvilágítva az égboltot. A szerző humora meglepő módon teszi izgalmassá A tűz és jég dalát (ez a sorozat alapja), ezt pedig megerősíti valami még ritkább, a történéseknek mindig izgalmas folyama és egymásra épülése, no meg a zseniális szóhasználat.
Westerost nagyjából úgy kell elképzelni, mint Nagy-Britannia terjedelmesebb és klímában szélsőségesebb változatát. Észak felé egy jégből épített 200 méter magas, Hadrianus falához hasonló építmény áll, amit folyamatosan védeni kell. Ez választja le a sziget fölső egy harmadát. Ettől tovább fagyott káosz uralkodik. Mamutok, farkasok, medvék, szörnyetegek és Másoknak nevezett különleges zombik népesítik. Délen bárói családok laknak, akik attól a háborútól tartanak, ami be is következik, mivel a törvényes Targaryen király trónját a Lannisterek veszik el. Mindeközben a tengerparton a 13 éves Daenerys (Emilia Clarke), a Targaryen család egyik utolsó leszármazottját feleségül adják a Dotrakhi törzs fővezéréhez, Khal Drogóhoz (Jason Momoa). Nászajándéknak rég kiszáradtnak hitt sárkánytojásokat kap, melyek meglepő módon egyszer csak kinyílnak.
Az eredeti címből a "tűz" a sárkánytűzre és a szent tűzre utal, a "jég" pedig az északi extrém időjárásra. Martin az időjárás segítségével ember közelibbé teszi a történetet. Westerosban az évszakok elkezdenek megváltozni, és senki nem tudja, hogy mikor is fog a tél vagy a nyár elkezdődni, ellentétben a valósággal. Sőt még extrémebb határokig megy: már fél évszázada nyár van, és most a tél közeledik, ami akár 100 évig is eltarthat. A szerző költőien mutatja be a hideget, a ropogós hópelyheket, az eljegesedett várakat és a nyomorult, éhező társadalmakat.
George R(aymond) R(ichard) Martin és J. R. R. Tolkien között több a hasonlóság, mint a két R betű a nevükben. Mindkettőjüknek megvan az a tehetsége, hogy mítoszokból és régi mesékből saját történetet alkossanak teletűzdelve ismerős motívumokkal, amik megadják a sztorik antik hangulatát. A különbség az, hogy a Trónok harcának szerzője jobban keveri az elemeket: mindent felhasznál a Narniától kezdve Homéroszig, hozzáadva egy adag különleges népszokást és az internetről ismerős szörnyszülötteket. Egy ilyen egyveleg eredményezhetne szörnyű kosztümös filmet, vagy olyan komédiát is, mint a Shrek, de nem Martinnál. Hogy miért? Mert ő a történetet nem dobja elénk véres táblákként, hanem csak füst és árnyalatok formájában mutatja be. Mindez olyan, mint egy fuvallat vagy egy ismerős íz, amit nem tudsz beazonosítani.
A névválasztás is zseniális, a nevek hangzása előrevetíti a szereplő jellemét. Van benne valami a tudatalatti gondolatokról is, amit az HBO producerei tökéletesen megragadtak például a színészek kiválasztásával. A sorozat tükrözi Martin női szépségideálját, de a lányok mégsem olyanok tökéletesek, mint a Tudorokban, sokkal változatosabbak – ahogy tulajdonképpen a valóságban is. A lányok között van cingár, hófehér, szeplős, vörös hajú, hosszú ujjú és hegyes arcú, akinek a haja olyan, mint a vízbe folyt tinta, és van aki sovány, van aki molett, előkelő vagy közönséges, sőt még olyan is akad, akinek természetes a melle, sőt az ágyékszőrzete is tökéletesen látható - emlékszik valaki ma még ilyenre?
Ezek a karakterek közül egyik sem hasonlít a Tolkien által megálmodott emberekre, de nem ez az egyetlen különbség a két történetben. A Gyűrűk Urába az erény taszítja a gonoszt. A jó nyer, a rossz meghal, a varázslat működik. George Martin művében az élet és a mágia, amiben senki nem hisz sem ilyen. Ott nincs morális központ. Időnként mindenki önző, korrupt és erénytelen. Az egyetlen korrekt szereplő Ned Stark (Sean Bean), de ő is elveszíti a fejét. Szó szerint.
Ez Martin legbrutálisabb írói jellemzője: egy tollvonással megöl akárkit, függetlenül attól, hogy a szereplő mennyire volt központi, és hogy a közönség szimpatikus találta-e vagy sem. Na, ilyesmi nem történik Tolkiennél. Sőt, nagyon más sorozatokban sem.
Ez adja a történet bizonytalanságát is. "Kérlek, ne Tyriont" - imádkozunk minden epizód kezdetén. De Martin nem így gondolkozik. Dolgozott az Alkonyzónánál és ott megtanulta, hogy váratlan dolgok kell, hogy történjenek. "Számíts a kiszámíthatatlanra".
Szerencsére megengedheti magának, hogy ilyen kegyetlen legyen a szereplőkkel. Mindig, amikor valakit kiiktat, hoz helyette öt ugyanolyan izgalmas személyiséget, akik szintén elég kísértetiesek ahhoz, hogy passzoljanak a fantáziavilágba, mégis meggyőzőek és emberi tulajdonságokkal bírnak. Például a Lannisterek, akik mintha a Park Avenue és az Olimposz hegyek lakóinak ötvözetei lennének. Étvágyukkal és a cselszövéseikkel a görög istenekre emlékeztetnek, és mégis egy meggyőző család narcisztikus, kiváltságos tagokkal, mint amilyeneket például a Gossip Girlből ismerhetünk.
A tűz és jég dala sorozatból még két könyvet várhatunk. Eleinte a mű elsősorban az írónak kellett, hogy tetsszen, de ma Trónok harcaként már a tévés besorolásoknak is eleget kell tennie, ahogy az Emmy zsűrijét és az HBO vezetőit is le kell, hogy nyűgözze. Az előző könyv megírása hat évbe telt, és az interneten már egy seregnyi troll a folytatást találgatja, miközben azon aggódik, vajon a szerző a sírba viszi-e a befejezést. Valójában, mi is aggódunk.
Trónok harca szerelem Miért ez a világ első számú sorozata? Nos, elmondjuk.
