Új divatszínek: arany, ezüst, bronz!

2012. augusztus 8.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Miután nagyon divatos dolog lett olimpiát nézni, ott volt a helyünk Londonban. Gyurta Dani szponzora, a Honda jóvoltából az "úszóisten" világcsúcsát a helyszínen nézhettük végig, de a sok-sok "Ria-Ria-Hungária" kántálásunknak köszönhetően fordult meg a férfi vizilabda csapat szerencséje is a Románia ellen vívott mérkőzésen. Na jó, ezt az utóbbit csak szeretnénk:) Kukkantsatok be velünk az olimpiai faluba!

Egy biztos, mi is lefutottuk a maratont a három nap alatt, amíg töviről-hegyire bejártuk a londoni olimpia területét. Csöppnek semmiképpen sem nevezhető a terület és bár a hírek arról szóltak, hogy lehetetlen jegyekhez jutni, és hogy rengeteg az üres hely, mi csak a tömegre emlékszünk, amivel egy-egy esemény után sodródtunk a másik felé. A magyar zászlóból palástot kreáltunk, hogy mindenki lássa, mi a pálya.

Szerencsére rengeteg magyar szurkolóval és önkéntessel találkoztunk, de a brit önkénteseket is már csak arra sikerült megtanítanunk, hogy "Viszlát", mert az összes többi magyar szurkolói zsargont ismerték és örömmel kiabálták a hangosbemondóba, ha megláttak bennünket. Még akkor is gratuláltak nekünk (mintha bármi részünk lenne a magyar sportolók eredményében:), ha épp egy britet parancsolt maga mögé egyik honfitársunk. Csak bámultunk és örültünk, és sokat tanultunk tőlük a sportszerűségről és arról, hogyan kell közösen élvezni a sportot. (Focimeccsen nem voltunk:)

Kukkantsatok be velünk az olimpiai faluba és nézzetek meg néhány felemelő, izgalmas pillanatot!

Új divatszínek: arany, ezüst, bronz!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Dakota Johnson 2025 legmerészebb csipke meztelenruhájában szegett szabályt

Dakota Johnson 2025 legmerészebb csipke meztelenruhájában szegett szabályt

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)