Mi hoz szerencsét az új évben?- Különböző szokások vannak a világban

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az újév, ahogy a nevében is benne van mindig valamiféle megújítást, változást hoz. Legalábbis sokan ezt reméljük. Hogy egészen biztosak legyünk abban, hogy a következő évünk még jobb és még sikeresebb legyen, olyan szokásokat, és hagyományokat kreáltunk, amik megerősítenek bennünket a pozitív jövő reményével kapcsolatban.

Megcsókolni egy idegent újévkor? lehet hogy szerencsét hoz!
Megcsókolni egy idegent újévkor? lehet hogy szerencsét hoz!
Fotó: Rexfeatures

Számos babona és szokás létezik a világban, olykor egészen furcsák, és megdöbbenőtek is, melyek az újévhez kapcsolódnak. Cikkünkben összeszedtük, hogyan köszöntik a világ különböző pontjain az új esztendőt.

A magyarok szerencséje

Azzal sokan tisztában vagyunk, hogyan köszöntik a magyarok az újévet, de talán nem tudjuk pontosan mi magyarázza a különböző babonáinkat. A legismertebb magyar szokás, a lencseevés, hogy sok pénzünk legyen, illetve a malac sütés, aki kitúrja nekünk a szerencsét. Ha már a kismalac szerencsét hozott nekünk, fontos, hogy meg is tartsuk, éppen ezért nem szabad újév első napján levinni a szemetet, így ugyanis kidobjuk a kukába a szerencsénket (persze egy hatalmas szilveszteri buli után ez kissé nehezen kivitelezhető).

Egy régi magyar babona szerint a férjezettlen asszonyok gombócót főztek, és minden gombócba más-más férfinévvel ellátott cetlit rejtettek. A hagyomány szerint a leendő férj nevével ellátott gombóc fog legelőszőr feljönni a vízből.

Szintén messzire vezethető vissza a tűzijáték története is, ugyanis a hangoskodás elűzi a rontó szellemeket, a tűzijáték pedig kellően hangos ahhoz, hogy semmiféle gonosz erő ne vegyen bennünket körül.

Most pedig nézzünk körül a világban, hogy hol milyen babonákkal, és szokásokkal köszöntik az új esztendőt!

Hangoskodás, törés-zúzás van Dániában

A hangoskodás a világ számos pontján szerepet kap újévkor, így Dániában is, ahol régi tányérokat és cserepeket törnek össze, majd a törött darabokat a családtagoknak és a barátoknak ajándékozzák, így kívánva egymásnak boldog újévet. Minél nagyobb a zaj, és minél több edénytörés hangzik el az újév kezdetén, annál boldogabb éve elé nézhetnek a dánok, ugyanis ez azt jelképezi, hogy sok baráttal vannak körülvéve.

Fagylaltdobálás lesz Svájcban

A svájciak igencsak furcsán köszöntik az új esztendőt, ugyanis éjfélkor egy gombóc fagylaltot dobnak a földre, ezzel biztosítva magukat a szerencséjükről.

Érmekeresés Görögországban

A görögöknél egészen hasonló módszer alakult ki, mint nálunk, magyaroknál a gombócfőzéssel kapcsolatban. Annyi a különbség, hogy ők kenyeret sütnek, abba rejtik a pénzérmét. A kenyeret felszeletelik, és aki a pénzérmés szeletet kapja, és nem nyeli le, vagy harap rá az érmére, az egészen biztosan nagy vagyonhoz jut majd a következő évben.

Kinek van a leghosszabb spagettije Olaszországban?

Az újévtől nem csak pénzt és szerencsét várunk, hanem szerelmet is. Kifejezetten az olaszok, akik ilyenkor piros fehérneműt viselnek, így a babona szerint könnyebben megtalálják a szerelmet. Ha viszont már megtalálták életük párját, és hosszú időn keresztül együtt is akarnak lenni vele, akkor minél hosszabb spagettit készítenek, ami a hosszú életet szimbolizálja.

Édes a szőlő Spanyolországban

A spanyol szokások nagyban megegyeznek az olaszokéval, ugyanis ők is hisznek a piros fehérnemű viselésében. Emellett pedig szőlőt majszolgatnak, méghozzá óránként, szigorúan csak egy szemet. Mindezt tizenkét órán keresztül, ezzel szimbolizálva a tizenkét hónapot, így a babona szerint minden hónapban szerencséjük lesz.

Mit nem szabad újév napján?

Mit nem szabad újév napján?

Egy vödör víz loccsan Latin-Amerikában

A rossz szellemek elűzése a világ szinte minden pontján fontos az újév kezdetekor. Rioban például egy vödör vízzel öntik le éjfélkor az ablakokat, ezzel megtisztítva a házukat a negatív energiáktól.

Kötelező az ima Indiában

Hozzánk hasonlóan Indiában sem szabad újévkor semmit sem kidobni, mert ezzel kidobnák a szerencséjüket is. Amit viszont minden indiainak meg kell tenni újévkor, az a zarándokút. A régi hagyományok szerint az újév első napján minden indiainak el kellett zarándokolni egy szent helyre, mára azonban már enyhítettek a szokásokon és elegendő, ha csak egy közeli templomba zarándokolnak imádkozni.

Ahogy látjuk számos szokás és babona vesz bennünket kerül, főleg az újév első napján. Akár hiszünk bennük, akár nem, a vonzás törvénye talán az összes babonánál és hagyománynál fontosabb. Ha valamit igazából elhiszünk, az valószínűleg pozitívan hat majd ránk, és teljesülhet a vonzás törvénye.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Megérkezett a vajköröm, a tavasz legelragadóbb szépségtrendje

Megérkezett a vajköröm, a tavasz legelragadóbb szépségtrendje

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője