Könnyfakasztó pillanat az X-Faktorban: olyat tett az egyik versenyző, amire még soha nem volt példa a műsor történetében
Úgy gondolod, hogy visszatérő nézőként már mindent láttál az X-Faktorban? Akkor most olvass tovább, ugyanis mutatunk valami újat! A műsor szombati adásában ezúttal nemcsak az éneklésről volt szó: a stúdió közönsége és a mentorok is egy életre szóló pillanat tanúi lehettek, amikor a színpadon elhangzott a nagy kérdés.
Ezeket láttad már?
Az egyik versenyző Bende Zsolt Levente csodálatos előadása után mindenki meghatódott, de az este igazi meglepetése csak ezután következett. Az énekes a zsűri mellett valaki más véleményére is kíváncsi volt: barátnőjét hívta fel a színpadra, majd olyan fordulatot hozott, amilyet még nem látunk az X-Faktor történetében.
Mindenki velük örült
Az X-Faktor versenyzője egy érzelmes Josh Groban-dalt adott elő, amivel Tóth Andi kivételével meggyőzte a mentorokat. Zsolt Levente az előadása után fordult szerelméhez, Beátához, akit a színpadra invitált. A lány semmit sem sejtett arról, mi következik, párja viszont féltérdre ereszkedett, és a kamerák előtt kérte meg a kezét. Szavai szívből jöttek: elmondta, hogy két éve élnek boldog párkapcsolatban, és most szeretné, ha egy végérvényesen összekötnék az életüket. Beáta meghatódva válaszolt, és igent mondott!
A mentorok sem bírták könnyek nélkül
„Szívem a te véleményed az öviékkel ellentétben nem a zenével kapcsolatos lesz. Én azt szeretném kérdezni, mivel 2 éve boldogítasz lassan, annyi szép pillanaton keresztül. Annak ellenére, hogy ma kaptam 3 igent és 1 nemet, te mondanál nekem egy életre szóló igent?” - mondta szerelmének a versenyző.
Megvan az X-Faktor potenciális győztese? Nem akárki tűnt fel a tehetségkutatóban
A megható pillanat után a zsűritagok állva tapsolták meg a fiatal párt, majd odamentek hozzájuk, hogy személyesen is gratuláljanak. A stúdió közönsége pedig ujjongással és könnyes szemmel ünnepelte a különleges lánykérést - fejtette ki cikkében a BLIKK.