Döbbenet és gyász: Öngyilkos lett a sztártervező

2018. június 5.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Egyszerűen nem lehet felfogni, az egyik legvidámabb márka alapítója és vezető tervezője 55 éves korában öngyilkosságot követett el.

Katherine Noel Brosnahan néven született 1962-ben, eredetileg újságíróként végzett az egyetemen, és karrierjének első igazán fontos pontja a Mademoiselle magazin volt, ahol divatszerkesztőként dolgozott 1991-ig, amikor is elhatározta, hogy megvalósítja régi álmát, és férjével közösen táskakollekciót készítenek. Ekkor már férjezett nevén, Kate Spade-ként volt ismert. 1993-ban New Yorkban nyitotta meg az első üzletét, és egy csapásra a divatvilág egyik dédelgetett kedvence lett. Az eleinte első sorban táskákat készítettek, a Kate Spade márka a szokatlanul színes, vidám kiegészítőivel teljesen újszerűnek hatott a piacon. A tervezőnő vitális, energikus kreációi, a bátor színhasználata és a darabjait jellemző felszabadult, romantikus stílusa abszolút egyedinek számított. Az amerikai divatszövetség 1996-ban a legtehetségesebb kiegészítőtervezőnek járó díjjal, két évvel később 1998-ban Az év kiegészítőtervezője díjjal ismerte el a munkáját.

Kate Spade
Fotó: Rexfeatures

A Kate Spade márka a 2000-es évekre kilépett a világpiacra, és Távol-Keleten is jelentős sikereket ért el. Az alapító-dizájner 2006-ban eladta a részesedését a cégéből, hogy az akkoriban született kislánya nevelésével foglalkozhasson. Ugyan a saját nevét viselő márkája kikerült az ellenőrzése alól, de 2016-ban Frances Valentine néven új, luxuskiegészítő-márkát alapított. Tavaly egy gazdasági szaklap beválasztotta Amerika 100 legkreatívabb üzletembere közé.

Halála váratlan és sokkoló, az első hírek szerint a hálószobájában találtak rá, felakasztotta magát. A TMZ információi szerint búcsúlevelet hagyott hátra. Kate Spade 55 éves volt.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le