Ezek voltak az Oscar történelmének legszebb ruhái: mégis méltatlanul keveset beszélnek róluk

2025. február 22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az Oscar-díjátadó vörös szőnyegén minden idők legjobb divatpillanatait láthatjuk tavasszal. Mindenkinek van véleménye, és már az is előfordult, hogy egy adott évben a ruhák nagyobb benyomást tettek a korszellemre, mint maguk a filmek. Éppen ezért nem mehetünk el szó nélkül számos olyan megjelenés mellett, amelyek méltatlanul kevés figyelmet kaptak a megjelenésükkor.

Az emlékezetes megjelenés hatalmát nem lehet alábecsülni az Oscar-gála vörös szőnyegén
Az emlékezetes megjelenés hatalmát nem lehet alábecsülni az Oscar-gála vörös szőnyegén
Fotó: Getty Images

Az Oscar-díjátadó mindig is a filmipar legfényesebb pillanatai közé tartozott, ahol a divat és a stílus kiemelt szerepet játszik a filmek és az alkotók mellett. Számos gyönyörű ruha azonban indokolatlanul háttérbe szorult a híres vagy éppen hírhedtté vált megjelenések mellett. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány olyan ruhát, amelyekről kevesebb szó esett, pedig igazán figyelemre méltóak voltak már a maguk idejében is.

Az Oscar-gála elfeledett divatikonjai

A filmek, a tehetséges alkotók és a sztárok miatt minden évben izgalommal telik a tavasz kezdete az Oscar-gálának köszönhetően. De divatmagazin lévén nem hagyjuk soha figyelmen kívül a vörös szönyeg legjobb, vagy éppen legérdekesebb ruhakölteményeit sem.

Az emlékezetes megjelenés hatalmát nem lehet alábecsülni az Oscar-gála vörös szőnyegén
Fotó: Getty Images

Az Oscar-díjátadó nemcsak a filmművészet csúcspontja, hanem a divat egyik legfontosabb színtere is. Bár minden évben bizonyos ruhák beírják magukat a történelembe, sok olyan lenyűgöző megjelenés is volt, amely érthetetlen módon nagyon kevés figyelmet kapott.

Álomszép fotók: Az elmúlt 50 év legcsodásabb ruhái az Oscar-gáláról

Tarts velünk és kattints a galériára, mert egybegyüjtöttünk olyan csodás tervezéseket, amelyekre nem biztos, hogy emlékszel!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Orosz Ákos: „Nekem mindig fontosabb az emberi, mint a szakmai minőség”

Orosz Ákos: „Nekem mindig fontosabb az emberi, mint a szakmai minőség”

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)