A divatvilág és a jóga által alkot közösséget Rozner Ramóna

2025. március 23.
Rozner Ramóna divat és jóga szerelmese
Rozner Ramóna a divat és a jóga szerelmese, a kettőt pedig a hétköznapok során is ötvözi
Fotó: GLAMOUR

Rozner Ramóna a divat és a jóga szerelmese. Nemzetközi kereskedelem és marketing diplomával több divatmárkánál is dolgozott már. Jelenleg az egyik luxusmárka budapesti üzletének vezetője, emellett pedig építi a hazai divatkereskedelemben dolgozók jóga-közösségét is.

Divat és jóga, ez a két szenvedélyed. Melyik jött előbb az életedbe?

Már elég fiatalon tudtam, hogy a divatszakmában szeretnék elhelyezkedni, ami rögtön az egyetem után sikerült is, a COS-nál kezdtem el dolgozni, ahol gyorsan lépkedtem felfelé a ranglétrán, sőt párhuzamosan az Aeron márkánál is dolgoztam a sales- és a marketing menedzser jobb kezeként.

Sűrű lehetett!

Igen, az volt, hétfőtől vasárnapig dolgoztam, nagyon szerettem mindkettőt, de egy év után azért éreztem, hogy muszáj választanom. A COS mellett döntöttem, ahol egy izgalmas pozíciót kaptam: a Londonban újonnan nyílt COS üzlet részlegvezetői posztját töltöttem be pár hónapig, aztán üzletvezető-helyettesnek léptettek elő. A munka mellett elvégeztem a Fashion Retail Academy-n a Retail Manager szakot, mert akkor már egyértelmű volt, hogy divatkereskedelemben van a helyem.

glamour plusz ikon A kitartás és a szakma iránti rajongás tesz sikeressé - interjú Varga Eszter űrmérnökkel

A kitartás és a szakma iránti rajongás tesz sikeressé - interjú Varga Eszter űrmérnökkel

Most mégis itthon élsz. Hogy alakult a londoni kaland?

Amikor Budapesten megnyílt a Fashion Streeten a COS üzlet, cégen belül motiváltak a vezetőim, hogy jelentkezzek az üzletvezetői pozícióra. Jelentkeztem, megkaptam, így ekkor már a második üzletnyitási tapasztalatot szerezhettem meg. Nagyon izgalmas időszak volt, magam alakíthattam ki a huszonöt fős csapatot is, amit aztán vezettem. Három évig voltam a COS-nál, a végén a HR vezető mellett dolgoztam, projekteket vezettem ezen a területen és toborzási feladatokban segítettem.

Kezdetben a COS-nál és az Aeron márkánál dolgozott, majd Londonban is betöltött egy vezetői pozíciót
Fotó: GLAMOUR

Hogy kerültél át a luxus szektorba?

Néhány éve, az akkor nyíló Jimmy Choo üzletbe kerestek üzletvezetőt, engem egy fejvadász talált meg és csábított el az interjúra. Több mint kétszáz jelentkező közül választottak ki a posztra, emellett a szektor újdonsága is nagyon vonzott. Ez a kettő együtt annyira motiváló volt, hogy váltottam a luxusra.

Nagyon izgalmas! Keveset tudunk a Magyarországon működő külföldi márkáknál dolgozókról. Miben különbözik egy prémium márka és egy luxus márka üzletvezetése?

Főként a személyre szabott vásárlói élmény a különbség és a vásárlókkal való mélyebb kapcsolat kialakítása. Nagyobb beleszólásom van a kollekció alakításába, mint egy prémium márkánál, a luxusban jobban van lehetőségem a vásárlók igényeihez igazítani a kollekciót. Jobban tudjuk követni a vásárlóink vásárlásait, igényeit, ízlését és ez alapján személyre szabottan ajánlani nekik termékeket vagy épp egy rendezvényt szervezni nekik, amik általában meghívásos alapon működnek. Egy-két vásárlónkat már szinte barátként kezeljük és mivel a figyelem teljesen rájuk irányul, így könnyebben tudunk mélyebb kapcsolatokat kialakítani.

glamour plusz ikon „Virágot senki sem akar lopni” - beszélgetés Dávid Zita festőművésszel

Csillog a szemed, ahogy a munkádról beszélsz! Mit szeretsz benne a legjobban?

Nagyon szeretem, amit csinálok, igazán szívből és szenvedéllyel dolgozom. Szeretek emberekkel dolgozni, közösségeknek a tagja lenni, csapatot vezetni, motiválni, inspirálni. Azt is szeretem, hogy ez egy változatos tér, sosincs egy ugyanolyan nap vagy két egyforma ember (kolléga vagy vásárló). A retailben nagy hangsúlyt fektetünk a vásárlói kiszolgálásra, ügyfélszolgálati képzésekre, terméktudásra.

Ezek segítenek abban, hogy folyamatosan fejlesszem a kommunikációs és értékesítési képességemet, valamint, hogy könnyen alakítsak ki kapcsolatokat, amelyek más területen is hasznosak. Tetszik, hogy betekintést nyerhetek a „kulisszák mögé” és megismerhetem a termékeket, inspirációkat, történeteket, gyártási folyamatokat.

Jógaórái egyre népszerűbbek
Fotó: GLAMOUR

Említetted a közösséget. Amikor a jógaoktatói pályádról meséltél, akkor is az volt a benyomásom, hogy közösséget építesz. Jógaestek a divatkereskedelemben dolgozóknak, ez az álmod, igaz? Hogy jött a jóga az életedbe?

Igen, abszolút ez az álmom! Szeretném a két szenvedélyemet, a divatot és a jógát összekötni. Balatoni lányként fontos nekem a természet közelsége, de a pörgős belvárosi életben nehéz a természettel kapcsolódni. A jóga ugyanakkor tud hozni olyan élményeket, értékeket a napjainkba, ami számomra legalább annyira frissítő, mint egy erdei séta.

Miután elvégeztem a jógaoktatói tanfolyamot, azonnal belevágtam, így esténként munka után jógaórát tartok azoknak, akik az enyémhez hasonló beosztásban dolgoznak, a divatretailben pedig rengetegen vannak, akik későn zárjuk az üzleteket, rájuk akartam gondolni az esti jógaóráimmal. Rengeteg energiát ad nekem, hogy segíthetek az embereknek lelassítani egy stresszes nap végén. Az óráimon sokan részt vesznek különböző prémium, illetve luxus üzletekből, így ők is megismerik egymást és ez a közösség szinte „magától” alakul, egy kicsit talán az én segítségemmel, moderálásommal.

Így, ha másnap reggel sétálunk munkába, akár Jimmy Choo, LV, Gucci, Moncler, COS dolgozói már integetve mennek el az üzletek előtt, ahol mindenkinek akad már egy kedves ismerős, akivel együtt jógázott előző este. Természetesen nem csak a divatüzletekben dolgozókat várom, az óráim bárki számára nyitottak, de én nagyon örülök, hogy sikerült egy divat-jóga közösséget felépítenem.

glamour plusz ikon Nem Melania Trump az első first lady, akinek stílusa fontos politikai üzeneteket hordoz

Nem Melania Trump az első first lady, akinek stílusa fontos politikai üzeneteket hordoz

Mit gondolsz, mit adhat ennek a közösségnek az esti jóga?

A retailben való egész napos munka fárasztó, mert sok emberrel találkozunk, alkalmazkodunk. Ezekre még rátesz egy lapáttal az értékesítési stressz, hiszen nagyon magas napi, havi illetve éves eladási célkitűzésekkel dolgozunk, sok a kifelé figyelés és a mindennapi nyomás. Az esti gyertyafényes, illóolajos jóga segít abban, hogy a kereskedelemben szerzett stresszt kicsit levetkőzzük és ki tudjunk kapcsolni. Az óráimon sok stresszoldó ászanát gyakorlunk, sokszor csípő-nyitó gyakorlatokat is használok, ahol általában a stresszt tároljuk. Nagyon jó látni, ahogy a jóga óra utáni teázáson egyből van közös téma, hiszen egy körből, közösségből jövünk.

Mindig van egy közös pont, egy közös ismerős, egy közös történet.

Nagyon különleges ennek a közösségnek a részese lenni, de mégis természetes érzés. A jóga segít abban, hogy befele figyeljünk, önmagunk lehessünk egy-egy ilyen gyakorlás után.

Ramóna nemzetközi kereskedelem és marketing diplomával is rendelkezik, de már jógaoktatói oklevelet is szerzett
Fotó: GLAMOUR

Hol és mikor lehet becsatlakozni az óráidra?

Az óráimra a Budapesten, az V. kerületi Sanara Stúdióban lehet becsatlakozni, minden szerdán 19:45-kor és Budán, minden csütörtökön 19:30-kor a Dharmaral Stúdióban. Bejelentkezni pedig a stúdió oldalán vagy a saját instagram oldalamon (@rramona) privát üzenetben lehet. Várok mindenkit tárt karokkal és szívvel, hogy személyesen is átélhessék ezt az élményt.