Inspiráló fengsuj tippek kreatív energia-válság ellen
Tapasztaltad már azt a feszültséget, hogy szeretnél valami igazán nagyot alkotni, vagy igazán produktív lenni, de valamiért nem jön az ihlet, hiányzik hozzá az energia? Mintha valami nyomás visszatartana, pedig tele vagy tettvággyal – mintha a saját utadban állnál?
Amikor megreked a munkafolyamatunk, olyankor a fókuszunk általában elmegy abba az irányba, hogy már csak a folyamat eredményére vágyunk, vagy a belőle származó külső elismerésre, és minél hamarabb túl akarunk esni magán a tevékenységen.
Az ebből fakadó szorongás teljesen le tudja blokkolni azt a spontán játékosságot és időtlenség-érzetet, ami a kreatív flow-élmény alapja – bármilyen típusú kreativitást igénylő munkafolyamatról is legyen szó. A végeredmény sürgetése helyett arra törekedjünk, hogy valahogyan romantizáljuk és örömtelivé varázsoljuk magát a folyamatot, így máris kreatív szárnyakat kapunk!
„Alkotni, adni, majd visszavonulni: ez az égi bölcsesség. A bölcs sürgés nélkül működik, szó nélkül tanít, nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik; alkot, de művét nem birtokolja; cselekszik, de nem ragaszkodik; beteljesült művét nem félti, s mert magának nem őrzi, el se veszíti.” (Lao-ce: Tao te king, Weöres Sándor fordítása)
Íme három gyakorlati fengsuj tipp a kreativitást blokkoló akadályok feloldására.
Fejleszd fel a „Kreativitás és gyermek” területet – otthon és munkahelyeden egyaránt!
A fengsuj Bágua-térképe kilenc életterület szerint osztja fel a tereket. Képzelj el egy egyforma négyszögekből álló háromszor hármas rácsot és vetítsd rá képzeletben az otthonod alaprajzára. A bejárathoz képest jobb oldali középső területen található a „kreativitás és gyermek” elnevezésű rész, az iránytű-iskola szerint pedig a nyolc égtáj közül a nyugati fekvésű szoba jelöli ezt az életterületet.
Lelki gazdagság és anyagi jólét: Fengsuj útmutató a pénzügyi sikerért
Hogy miért tartozik egy kategóriába a kreativitás és a gyermek? Egyrészt azért, mert egy gyermek világra hozása is a kreatív, teremtő energiáink gyümölcse. Másrészt azért, mert az alkotó szellemünk felébresztéséhez elengedhetetlen, hogy a belső gyermeki én-részünkhöz barátságos hangulatban kapcsolódjunk.
Ha ebben a helyiségben megoldatlan problémák és akadályok találhatóak – mint például javításra vagy cserére szoruló dolgok, dobozokban porosodó kacatok, veszélyes szerszámok, vagy kupihalmazok – az egyaránt utalhat az alkotó folyamataink akadályozottságára, valamint gyermeknevelési, illetve termékenységi problémákra.
Ha ilyen jellegű problémáink vannak, gondoskodjunk róla, hogy a „kreativitás és gyermek” területen lévő szoba jól átlátható, rendezett és tiszta legyen, semmi se akadályozza a harmonikus csí-áramlást! Felszabadító és inspirációt tápláló atmoszférát keltsen, ha belépünk ebbe a helyiségbe! Legyen minden könnyen átlátható, nyitott – ne legyenek zárt dobozok vagy ketrecek, illetve hegyes, szúrós, veszélyes eszközök.
Ha gyermekáldás előtt állunk, érdemes lehet ezt a részt babaszobának kialakítani. Más esetben, amennyiben megoldható, rendezd be ezt a részt alkotó műhelynek, vagy művészien feldíszített, inspiráló szobának. Ha konyha vagy fürdőszoba található ezen a részen, dobd fel őket különleges használati tárgyakkal, dekorációkkal vagy fényekkel, amelyek kifejezik egyedi ízlésedet, életérzésedet! Az összkép legyen egy szimbóluma a kreatív törekvéseidnek, belső gyermeki éned játszóterének, vagy akár kollázsa a kedvenc művészeidnek és múzsáidnak!
Az öt elem közül a fém tartozik ehhez a területhez. Fém és föld elemek túlsúlyára törekedj, kerüld a tűz elemet – mert a tűz gyengíti, a föld erősíti a fémet! Földes, erdős színvilágú atmoszféra ideális ezen a területen, fehér, arany, ezüst, bronz, vagy más fémes hatású kiegészítőkkel, illetve ásványokkal, kristályokkal.
Kandalló vagy tűzhely jelenléte nagyon kedvezőtlen ezen a területen: „elégnek” a kreatív energiák és így enerváltságot, sikertelenséget élhetünk meg, a gondolataink pedig nyughatatlanságot és irritációt tükrözhetnek. Helyezzünk a tűzhely fölé víz elemet szimbolizáló képet, vagy tükröt – utóbbit csak akkor, ha nincs szemben ablak vagy másik tükör! Így ellensúlyozhatjuk a tűz elem kedvezőtlen túlsúlyát. A kandalló párkányra sose helyezzünk képeket gyermekekről és családtagokról – a fengsuj szerint ez egy szerencsétlen ómen lehet, különösen a „kreativitás és gyermek” helyiségében!
Alakíts ki inspiráló munkafelületet!
Akár otthon dolgozol, akár munkahelyen vagy műhelyben, törekedj rá lehetőségeid szerint, hogy minél jobban érezd magad abban a térben, ahol az alkotó tevékenységeidet végzed! A munkához szükséges eszközeid mindig legyenek tiszta, rendezett állapotban és törekedj arra, hogy minél feszültségmentesebb atmoszférát táplálj az energiáiddal.
„Férfi vagy medve” elmélet: Miért választana a nők többsége inkább egy vadállatot az erdőben, mintsem egy idegent?
Vedd körbe magad motiváló szimbólumokkal és minél több természettel: növényekkel, gyümölcsökkel vagy kristályokkal – akár élő, akár képen ábrázolt formában. Ha nem zavarsz vele senkit, akkor használj füstölőt, párologtatót vagy gyertyát – tisztítják körülötted a tér energiáit, fel tudják oldani a kreatív blokkokat, és amikor meggyújtod őket, szándékot is tudsz velük a térben felerősíteni: például az örömteli alkotó folyamat szándékát és célját.
A keserűnarancs virág (neroli) illóolaj állítólag Leonardo da Vinci kedvence volt, illatától az ihlet lángja lobbant fel benne. Kreativitást serkentő ásványok például a tigrisszem, a hematit, a pirrit, az aurakvarc, a narancs kalcit, az ulexit, a heliotróp és a citrin.
Dekoráld a teret hímes tojásokkal – ne csak húsvétkor! A tojás, mint kozmikus teremtés szimbólum szinte minden ősi kultúrában megjelenik: a kreatív őserő, a termékenység, az újjászületés, az univerzum teljességének a jelképe. Ha valamelyik Bágua-területet hímes tojásokkal díszítjük, a kapcsolódó életterületen felpezsdülnek a kreatív teremtő energiák!
Változtass meg huszonhét dolgot!
Ha bármilyen kreatív vagy produktív munka során elakadást tapasztalsz, tarts egy kis szünetet és változtass meg magad körül huszonhét dolgot! Például nyisd ki az ablakot, engedj be fényt és friss levegőt, rakd rendbe az íróasztalod, csinosítsd a környezetedet, dekoráld a teret vagy akár rendezz át néhány bútort, ha arra érzel késztetést!
Új struktúrák kialakításával, és a térben való mozgás által új áramkörök izzanak fel benned: új perspektívából tudnak áramolni az ötletek, vagy megoldások a kreatív szellemed felé! Lendülj mozgásba és csinálj valami számodra is váratlan dolgot, amit nem terveztél előre!
Például kapcsold be a kedvenc zenéidet és táncolj egyet vagy énekelj, vagy menj el sétálni és látogass be spontán valamelyik parkba, üzlethelyiségbe, esetleg galériába, ahol még sosem jártál, vagy ami éppen felkelti az érdeklődésed. Hagyd egy kicsit, hogy a sugallatok vezessenek és nézd meg, hogy merre visznek, mintha a mindentudó univerzum irányítására bíznád magad. Hihetetlenül szerencsés véletlenek és inspiráló impulzusok tudnak megtalálni a legváratlanabb téridő pillanatokban!