Ha a halál nem tabutéma, az elengedés is könnyebb lesz - gyásztanácsadóval beszélgettünk

A halálról beszélni tabu, pedig mindenkit érint, fiatalokat és időseket egyaránt. Sokan halogatják, hogy rendezzék ügyeiket, így szeretteikre marad a káosz és a bizonytalanság. Pedig a szakértők szerint egy jól összeállított dosszié nemcsak megkönnyítheti a gyász idejét, hanem segít, hogy a búcsúzás méltósággal történjen. A világ különböző kultúráiban ráadásul egészen másképp viszonyulnak az elmúláshoz – van, ahol a könnyek, van, ahol a vidámság az út a gyógyuláshoz.

Mennyire hagyunk rendezett ügyeket halálunk után? Hogyan jelenthet egy dosszié megoldást a veszteség idején? Más országokban hogyan birkóznak meg szeretteik elvesztésével? Singer Magdolna író-gyásztanácsadóval beszélgettünk.

Mennyire tabu napjainkban a halál a családon és a társadalmon belül?

Egyfelől sok filmben, internetes oldalon találkozhatunk vele, mert több csatornán is zúdul ránk a médiából. Nem véletlenül, hiszen van rá igény, érdekli az embereket. Ez azonban éppen a távolítást szolgálja, mert úgy érezhetjük, nem rólunk, nem a mi hozzátartozónkról van szó. Amikor még az otthonukban haltak meg az emberek, a halálnak méltósága volt, az egésznek volt értelme, oda lehetett járulni a távozóhoz, aki kitüntetett szerepében hagyatkozhatott, áldását adta az itt maradóknak.

Az emberek gyerekkoruktól fogva találkoztak az elmúlással, az életük része volt. A modern társadalmakban viszont elidegenedtünk a haláltól minden szempontból: fizikailag, érzelmileg és spirituálisan is. Azzal, hogy intézmények vették át a családok szerepét, a halál kiszorult az élet természetes ritmusából, így vált tabuvá, szorongást és kontrollvesztést hozva magával.

„Egy elhunyt fiú mondta az édesapjának, hogy üzenni fog neki” – Zsóri Péter látóval beszélgettünk

Ezzel a tabusítással függ össze, hogy próbáljuk távol tartani magunktól az elmúlás gondolatát?

Igen, pont amiatt, hogy nem szereztünk tapasztalatot az átlépésről, hiszen a legtöbb ember kórházban hal meg, és sokszor egyedül. Az ismeretlen mindig félelmetes, a halállal kapcsolatban pedig nagyon sok téves elképzelésünk van. Valami nagyon durva dolgot képzelünk el, holott legtöbbször békésen távozik a lélek. Azok közül, akik vannak olyan szerencsések, hogy részesei lehetnek ennek a különös misztériumnak, sokan arról mesélnek megrendült szívvel, hogy felemelő élmény volt a szerettüket kísérni utolsó perceiben, és már soha többé nem félnek a haláltól.

Éppen a napokban beszélgettem egy nővel, aki a rákbeteg bátyját gondozta másfél évig, és bár az ápolás természetesen lelkileg és fizikailag is komoly megterhelést jelentett számára, mégis ragyogva mesélte, mekkora ajándékot kapott ettől a kíséréstől. Olyan közel kerülhettek egymáshoz a testvérével, mint soha életükben, kölcsönösen sokat adtak egymásnak szeretetben, megértésben, elfogadásban, és maga a távozás is életre szóló élmény marad számára, amelyre nem fájdalommal, hanem örömmel emlékezik:

„Nincsenek elvarratlan szálak. Mindent megbeszéltünk. Néha szavak nélkül, csak a jelenlét erejével. Mélyen átéreztük, mit jelentünk egymásnak, és azt gondolom, hogy ez sehol máshol nem fénylik fel ilyen erősen, mint amikor ott állsz egy haldokló ágyánál, és képes vagy megfogni a kezét.” Az ilyen távozás természetesen hatással van a gyászfolyamatra is, amelyben jelen van a szomorúság és a hiány miatt érzett fájdalom, ugyanakkor átragyogja a megélt élmény szépsége.

Mennyire jellemző, hogy a távozó a halála előtt gondosan elrendez mindent, amit csak lehet?

Üdítő kivételnek számít. Sajnos a legtöbb ember úgy él, hogy a halál majd csak a távoli jövőben jön el hozzá, már ha egyáltalán… Még azok között is kevés a felelősséggel hagyatkozó, aki gyógyíthatatlan betegséggel küzd, és tudja, hogy hamarosan meghal. Ők azok, akikkel nem is lehet nyíltan kommunikálni, emiatt nem tisztáznak esetleges nézeteltéréseket sem annak érdekében, hogy kifejezhessék egymás iránti szeretetüket, és megtörténhessen a méltó elbúcsúzás.

Az érzelmi vetülettől eltekintve akkor is rengeteg nehézségbe ütköznek a gyászolók, amikor szembesülnek a hozzátartozójuk által hátrahagyott, sokszor kaotikus dolgokkal, beleértve a különböző rendezetlen anyagi és egyéb ügyeket vagy az évtizedek alatt felhalmozott, felesleges tárgyakat.

Hogyan kímélhetjük meg ettől szeretteinket?

Sok éve, amióta gyászolókat kísérek, szinte missziómnak tekintem, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy legyen egy dosszié halálunk esetére, amelyben instrukciókat adunk többek közt a digitális hagyatékunkra, biztosításainkra, háziállatainkra és minden egyébre vonatkozóan.

Elváltál és azt gondolod, ez életed legnagyobb kudarca? Megmondjuk, miért ne tedd

Például konkrétan a temetés lebonyolítására is?

Pontosan. Nagy ritkán előfordul, hogy valaki már fiatalabb vagy egészségesebb korában is közli, hogy például hamvasztást akar, és a hamvakat a Dunába szórják, vagy végstádiumban hozza szóba, de sajnos legtöbbször tanácstalan a hozzátartozó azzal kapcsolatban, mit szeretett volna az elhunyt. Az általam javasolt dossziéban annak is benne kell lennie, hogy milyen temetést szeretnénk, és olyan részletekre is ki kell térnie, hogy milyen zene szóljon, legyenek-e méltató beszédek. Azt is érdemes leírni, ha valakinek ez mindegy, mert ezzel is segíti a gyászolót.