Új trendek Kínában: a kávé már nem csak egy nyugati hóbort

2025. július 18.
Kína hagyományosan teafogyasztó nemzet, de a kávékultúra fokozatosan fejlődik, különösen a 2000-es évektől kezdve.
Kína hagyományosan teafogyasztó nemzet, de a kávékultúra fokozatosan fejlődik, különösen a 2000-es évektől kezdve.
Fotó: MStudioImages/Getty Images

Tradicionális teaszertartások, nagymúltú teaházak, ezernyi különleges íz és izgalmas történet – Kínában sokáig nem igazán jutott szerephez a kávé, de az utóbbi évtizedek változást hoztak ezen a téren. Szép csendesen a multik, majd a hazai márkák és az újhullámos specialty variációk is helyet kaptak e sokszínű kelet-ázsiai országban.

De hogyan terjedt el a kávé Kínában és mi jellemzi ma a kínai kávékultúrát?

Yunnan földjétől a kozmopolita életérzésig

A kávé első hivatalos megjelenése Kínában az 1890-es évekre tehető, amikor egy francia misszionárius Yunnan tartományban elkezdett kávécserjéket ültetni. Ez azonban akkoriban nem kavart túl nagy port: Kína évszázadok óta teafogyasztó nemzet volt, és az is maradt még jó ideig. A 20. század nagy részében a kávéval nem igazán foglalkoztak a kínaiak, és leginkább instant formában fogyasztották. A fordulópont a 2000-es évek elején következett be: a globális nyitás, a nyugati életforma iránti érdeklődés, majd a Starbucks 1999-es pekingi megjelenése új fejezetet nyitott Kína kávétörténelmében.

Yunnan nemcsak a kiindulópont helyszíne, de a mai napig az egyik legfontosabb termőterület az országban. A tartomány adja a kínai kávétermelés 95%-át, és az itteni kisfarmok terményeit ma már nemcsak a nagy márkák (Starbucks, Nestlé), hanem specialty kávépörkölők felhasználják világszerte. A kávészemek különleges mikroklímában, vulkanikus talajon fejlődnek, és egyedi gyümölcsös, virágos aromájuk miatt egyre nagyobb a kereslet irántuk.

glamour plusz ikon 5 szempont, amit az utasbiztosításod megkötésekor vegyél figyelembe

5 szempont, amit az utasbiztosításod megkötésekor vegyél figyelembe

Shanghaj, Peking, Hongkong

Mi jellemzi a shanghaji, pekingi és hongkongi kávészcénát? Shanghajban a helyi kávézók általában igyekeznek extravagáns, közösségi médiában is jól festő italokat kínálni, hiszen a vendégek folyamatosan új ízekre és megkapó vizuális élményekre vágynak. A kávékultúra itt már rég túllépett a flat white-on – a futurisztikus városban a színes habokkal, ehető virágokkal díszített, vagy épp a füstölgő kávék sem ritkák.

Peking mélyen gyökerező történelme és művészete a kávéfogyasztási szokásokban is megjelenik – a fővárosban a kávézás egyfajta kulturális rituálé, amely összeköti a régi és új világot. A helyi kávézók többsége nemcsak a felszolgált italokkal, de az enteriőrrel is méltóságteljes, nyugodt atmoszférát teremt.

Kína különleges közigazgatású területe, Hongkong pedig a YuanYang teáról híres, amellett, hogy természetesen ebben a városban is elérhető mindenféle kávévariáció. A YuanYang a helyi pragmatizmus tökéletes lenyomata: egyetlen italban egyesíti a kávé élénkítő hatását és a tea megnyugtató jellegét. A markáns, mégis kiegyensúlyozott nedű az utcai árusoktól kezdve a legmenőbb kávézókig mindenhol megtalálható városszerte. Hidegen vagy melegen is fogyasztható, és szinte minden árus saját, titkos recepttel dolgozik.

glamour plusz ikon „Mindenkinek van egy elképzelése Borsodról” - interjú Bánhidi Lilla írónővel

„Mindenkinek van egy elképzelése Borsodról” - interjú Bánhidi Lilla írónővel

Specialty boom Kínában

A nagy láncok árnyékában kialakult egy izgalmas, egyedi specialty kávékultúra is Kínában. Ennek jeles képviselője például a shanghaji LuckyDraw, amely saját pörkölővel dolgozik és a fermentált, „funky” ízjegyekkel bíró kávéiról ismert. A trópusi gyümölcsökhöz vagy borhoz hasonló savas aromák és az espresso alapú italokra fókuszáló kínálat kedvelt hellyé tették a LuckyDraw-t. A pekingi hutongok rejtett utcácskájában megbúvó Muse Coffee egy barátságos közösségi tér extra finom kávékkal. A kínálatban főleg shenzheni és chengdui mikropörkölők italai szerepelnek. A hely profi és készséges baristákkal várj vendégeit.

A Gout & Co a Panama geishák specialistája, és prémium kávék széles kínálatát nyújtja. A márka 2020 óta működik Chengduban, és tulajdonosa az a Tong Zhang, aki baristaként és pörkölőként komoly eredményeket ért el nemzetközi versenyeken. A technikai precizitás és terroir-centrikus készítés elkötelezett képviselője.

A Xi’an történelmi városfalához közel található Tiny Coffee nemzetközi roasterekkel dolgozik – aki ellátogat ide, az a berlini The Barntól az ausztrál Code Blackig válogathat a filterkülönlegességek közü. Kisméretű, családias tér fogad a Tiny Coffee-ba belépve, ami kreatív közösségi találkozóhelyként is funkcionál.

A Seesaw Coffee, amely magát a legnagyobb yunnani specialty beszerzőként definiálja, nemcsak a helyi minőséget igyekszik képviselni, de nemzetközi babérokra is tör. A Manner Coffee pedig nemcsak a megfizethető specialty kategóriát hozza el, de az ökoszemléletet is népszerűsíti: aki saját csészébe kéri a kávét, kedvezményt kaphat.

Kávéláncok és digitális forradalom: Starbucks vs. Luckin Coffee

A specialtyk betörése előtt a Starbucks hosszú ideig uralta a kínai piacot, de az elmúlt pár évben a hazai láncok, mint a Luckin Coffee vagy a Cotti Coffee, letaszították a trónról. A Luckin például mára több mint 22 ezer üzlettel rendelkezik Kínában – többel, mint a Starbucks világszerte.

És hogy hogyan volt képes lekörözni a külföldi konkurenciát? Többek között a technológiai fejlesztésekkel, az okostelefonos rendelés bevezetésével, a gyors kiszolgálással és a rendkívül versenyképes árakkal. Egyes, névre szóló pohárba kapott kávék mintegy 10 jüanba, vagyis kb. 500 Ft-ba kerülnek. A fiatalok számára a Luckin Coffee nemcsak gazdaságos, de a „cool faktort” is képviseli.

glamour plusz ikon 3 hely Magyarországon, ahol olyan érzésed lesz, mintha külföldön lennél

3 hely Magyarországon, ahol olyan érzésed lesz, mintha külföldön lennél

A Cotti Coffee – a Luckin egykori vezetőinek új márkája – 2022-es indulása óta már 10 ezer üzletet nyitott, és ma már nemcsak Kínában működik, hanem többek között Ausztráliában, Katarban és Thaiföldön is.

Home made kávék, online vásárlás, fair trade szemlélet

A pandémia évei alatt az otthoni kávéfogyasztás is fellendült Kínában: egyre népszerűbbé váltak a kapszulás gépek, a single-origin őrlemények és a pour over szettek, különösen a fiatalabbak körében. Az olyan online platformok, mint a Taobao, Tmall, JD.com, is robbanásszerű növekedést értek el a kávés kategóriáikban. A Kínában működő WeChat platformon keresztül a márkák személyre szabott ajánlatokkal, digitális hűségprogramokkal és különféle közösségi élményekkel kecsegtetik a vásárlókat.

Mindezek mellett megjelent a tudatos, etikus kávéfogyasztás igénye Kínában is: a Hani Coffee & Roastery, a Torch Coffee Labs vagy az Arabica Roaster márkák az organikus, fair trade szemlélet mentén kínálják italaikat.

Kína kávékultúrája továbbra is fejlődik, formálódik. A tea valószínűleg örökre megőrzi domináns szerepét az országban, de a kávé már nem csak afféle „nyugati hóbort”. A jövőben még több lokális pörkölő, fenntartható kávéfarm és újhullámos kávézó várható ebben a nyüzsgő, élettel és – immár koffeinnel – teli kelet-ázsiai országban.