„Egy kis ékszerdobozban találtunk új otthonra Luxemburgban”

Tóth-Bencsik Rita és férje több mint tizenkét éve érkeztek Luxemburgba egy lehetőség miatt – ma már életük természetes része a multikulturalitás, a nyugalom és az, hogy hazajárnak, de otthon is vannak.

Tóth-Bencsik Rita férjének munkahelye 2013 végén Luxemburgba tette át a székhelyét, neki pedig felajánlották a kiköltözés lehetőségét. Egy kis mérlegelés után úgy döntöttek, hogy megpróbálják - és maradtak.

Mivel foglalkozol?

Otthon nemzetközi kapcsolatok, illetve angol tanári szakon diplomáztam. Bár sok szaktársam külföldön vállalt munkát, én korábban nem gondoltam erre. Már a főiskola alatt elkezdtem dolgozni diákként a Philips vállalatnál, ahol három évet töltöttem. Utána nyolc és fél évig egy ingatlanos cégnél dolgoztam HR-esként. Nagyon szerettem, hogy hozzájárulunk az emberek szakmai fejlődéséhez, vagy karrierjük elindításához. Ez ma sincs másképp. Emiatt Luxemburgban is ezzel a területtel szerettem volna foglalkozni.

Milyen nehézségek adódtak az elején, amikor kiköltöztetek?

A munkakeresés nem volt egyszerű, hiszen Luxemburg egy kis, ugyanakkor rendkívül nemzetközi ország. Három hivatalos nyelv van: a luxemburgi, a német és a francia. Nekem az angol volt az első nyelvem, viszont a HR területén sok helyen francia nyelvtudást vártak el. Én angol és német nyelvekkel kerestem állást, és egy idő után sikerült olyan pozíciót találnom, ahol angol a központi nyelv, de minden egyéb nyelvtudást nagyra értékelnek, így szerencsére időnként a németet is használhatom.

A szívem mindig Budapesté marad, de soha nem költöznék haza Olaszországból

Hol tudtál elhelyezkedni?

Egy autóipari vállalatnál helyezkedtem el, ahol főként biztonságtechnikai szenzorokat fejlesztünk és gyártunk. Nemrég ünnepeltem a 10 éves jubileumot a cégnél, ahol dolgozom. Érdekes volt többet megtudni arról, hogy például a biztonsági öv becsatolását jelző szenzor az ülésbe van beépítve, hogy a kormányban lévő szenzor jelez, ha a sofőr nem fogja rendesen a kormányt, vagy hogy mennyi életet ment meg az a szenzor, ami jelez a tulajdonosnak, ha az autóban felejtette a gyerekeket. Mert ilyenek tényleg megtörténnek, bármennyire valószerűtlenül is hangzik.

Nyolcan dolgozunk a HR osztályon, négy különböző nemzetiségből, de a luxemburgi vállalatnál összesen 31 nemzetiség képviselteti magát. A kollégáim nyitottak és támogatóak. Időnként előfordul, hogy tudósokkal, mérnökökkel vagy technikusokkal ebédelek – fontosnak tartom, hogy rálássunk más területekre is a sajátunkon kívül.

Mesélj, milyen a helyi munkaerőpiac?

A munkavállalók mindössze 53%-a lakik a nagyhercegségben, a többiek Franciaországból, Belgiumból vagy Németországból ingáznak naponta. Ennek oka valószínűleg az, hogy Luxemburgban magasabbak a bérek, mint a környező országokban. A reggeli forgalmat is beleszámítva ez sokak számára akár egyórás vagy hosszabb bejárást is jelenthet. Rengetegen költöznek ide, így egyre nehezebb lakhatást találni. A legfontosabb ágazat a banki és a pénzügyi szektor, mivel az adózási feltételek is kedvezőbbek, mint a környező országokban.

Volt, akitől tudtatok az elején segítséget kérni?

A cégtől kapott költözési támogatás nagy segítség volt az első időszakban. Ezenkívül van egy „Luxemburgi magyarok” csoport, akik nagyon segítőkészek. Sok mindenben számíthatunk egymásra: költözésnél sokan ingyen felajánlják a dolgaikat, segítenek albérletet találni, haza- vagy reptérre utazáskor jelzik, ha van üres hely a kocsiban. Ha valami meghibásodik, szakembert ajánlanak, vagy ha orvosra vagy jogászra van szükség, akkor is megosztják a tapasztalataikat. Ez óriási segítség.

Milyenek a luxemburgiak?

Itt minden nagyon nyugodt tempóban zajlik, és a luxemburgiak is lassan, komótosan intézik a dolgaikat. Ez igaz az útépítésekre, valamint a hivatali ügyintézésekre is. Nyitott emberek az itteniek, elégedettek az életükkel. A lakosság rendkívül nemzetközi, ami teljesen természetes a luxemburgiaknak. Sok kultúra találkozik, így az utcán számtalan nyelvet hallani.

A szupermarketben a kasszánál kis zászlók jelzik, hogy milyen nyelveken beszél a pénztáros.

A helyiek befogadóak, vidámak, szeretnek jókat enni és kikapcsolódni. Sokat túráznak, és rendszeresen járnak étterembe is. Nagyon öntudatosak, ez adódhat a hivatalos jelmondatukból is: „Azok akarunk maradni, akik vagyunk.” Ezenkívül elmondható, hogy a legtöbb luxemburgi előbb-utóbb az államigazgatásban, vagy állami szerveknél talál munkát, mert ők beszélik folyékonyan mind a 4 szükséges nyelvet, hiszen már óvodában és iskolában is ezen van a fókusz. Az egészségügyi ellátórendszer például nagyon jól működik. Bár hozzá kell tenni, hogy Luxemburg kis ország, így kevés a specialista. Ugyanakkor meglepő, hogy sok ügyet még mindig postai levélben intéznek, és kevesebb dolog működik online.

Miben lesz más az ember egy ilyen közegben?

Mi alapvetően nem változtunk meg, szinte havonta hazamegyünk meglátogatni a családot és a barátokat. Talán annyiban kell alkalmazkodni, hogy meg kell tanulni beilleszkedni egy új környezetbe. Toleránsabbak, befogadóbbak lettünk mi is, ugyanúgy, mint a helyiek.

A terv az volt, hogy 1-2 évig maradok: több mint tíz év múlva jöttem haza Hollandiából

Mi a legnehezebb abban, amikor valaki elindul?

Végig kell gondolni, hogy mit kell elintézni. A szállás kulcsfontosságú, és itt Luxemburgban nehéz lakást találni. Sokan az elején Airbnb-ben gondolkodnak. Előbb-utóbb azonban stabil lakhatás kell. Fontos, hogy legyen valamiféle állás már a kezdetektől, és szükség van egy közösségi hálóra is, amelyre támaszkodni lehet. Mi azt tapasztaltuk, hogy sokan, akik egyedül jöttek ki, haza is mentek, hiszen egyedül nekivágni a nagyvilágnak teljesen más, mint családdal. Nagyon egyedül lenni nem jó, és úgy nehezebb is megtalálni a helyét az embernek.