előfizetésem
Hírlevél
Az elengedés a gyógyulás kezdete: mit tanít a Samhain, a pogány ünnep a túlhajszolt világnak?
Hamarosan itt van a halottak napja, na meg a halloween, az amerikai kultúra által életben tartott ünnep, amit egy vallásos ember — azt hinnénk — csak rossz szemmel nézhet. Azonban ezek az ünnepek mind közös gyökérrel rendelkeznek, ahol az elhunytakról való megemlékezés nem zárta ki a tűzrakást, az egymással eltöltött felszabadult étkezéseket, a töklámpást vagy a hátborzongató történeteket. Ez az ünnep nem más, mint a pogány Samhain.
Az utóbbi időben egy újfajta spirituális útkeresés vette kezdetét, így került képbe a tarot, illetve a witchcraft néven ismert hétköznapi boszorkánykodás. Nincs szükségünk Amazonról rendelt, bűbájitalos könyvből vett szellemidézésbe fognunk, ha szeretnénk visszatalálni azokhoz az időkhöz, amikor a közösség erejében és a mindennapi rítusokban mintha mágia lakozott volna. A Samhain (ejtsd: „SAH-win”) egy eredetileg kelta ünnep volt, amely az aratási idő végeztével, október 31-én köszönt el az ősztől, és november elsején üdvözölte a telet.
Az ősz gyarmatosítása: hogyan hódította meg a világot a pumpkin spice?
Modern spiritualitás
A kelták — érdekes módon — az évet két félre osztották: világosra és sötétre. November elsejének naplementéje az év sötét felének kezdetét, egyben az újévet jelentette, míg május elsején a lenyugvó nap a későbbi világosság reményében tűnt el a horizontról. A pogány ünnepkör, megtartva ezt a szokást, elbúcsúzik a múlttól, és felkészül az elkövetkezendő sötétebb (nem szomorúbb) hónapokra. Ilyenkor úgy tartják, hogy október 31-én különösen vékony a réteg az élők és az elhunytak világa között, így ezen a napon tüzet gyújtanak, hogy aköré állva emlékezzenek meg azokról a szeretteikről, akik már fizikailag nem lehetnek velük.
Látjuk, hogy ebben az ősi fesztiválban még nem vált szét a ma is sokak által ünnepelt halloween és az azt követő halottak napja (amit keresztény térítők terjesztettek el a 11. században), hanem szép átmenetként emlékeztetett az élet és a halál körforgására, néha mosolyt fakasztó abszurditására. A tűznek itt tisztító és védelmező hatása is van; hitük szerint a kelták tűzgyújtás-rituáléja megvédett a rontástól, a pestistől és a haszonállatok körében terjedő fertőzésektől. Szerencsénkre a pestis már nem fenyeget minket, ugyanakkor nem egy albérlet- vagy társasház-barát ünneplési mód a máglyát rakni. Nézzünk rá mai szemmel, hogyan tisztelhetjük halottainkat, miközben nem feledkezünk meg hálát adni az életért.
Nők, akik szó szerint a fotelből változtatták meg a világot: a szalonok mindenható háziasszonyai
A fény és a sötétség körforgása
A pogány vallás minden esetben a természetet veszi alapul, és abban látja az isteni energiákat. Így ami mára kapitalista marketingfogássá vált, mint a műanyag csontvázak hada, vagy akár a „csokit vagy csalunk” kultúrája, mind-mind jelentéssel bír. Eredetileg október utolsó napján félelmetes maszkokat öltöttek az emberek, hogy így zavarják össze a rossz szándékkal érkező szellemeket. Felelevenítve hagyományaink eredetét, nem kell lenézően tekintenünk az amúgy ír telepesek által elterjesztett amerikanizált ünnepre. Csupán
érdemes kitágítani a fókuszunkat, és figyelemmel lenni arra, amiről eredetileg szólt.
Hiszen még a jól ismert fekete és narancssárga kombinációja sem véletlen: előbbi közismerten a halált jelképezi, míg utóbbi az aratás végét, az őszi tájat, így a természet változását tiszteli. Otthonunkba mi is állíthatunk gyertyákat az ablakba, ahogy azt régen is tették, hogy utat mutassanak az eltévedt lelkeknek. Vagy készíthetünk oltárt, rajta gyertyákat, őszi terméseket és elhunyt szeretteink fényképét elhelyezve.
Ezt a cikket a Subscribe with Google jóvoltából olvashatod díjmentesen december 7-éig!
Kiegészíthetjük még virágokkal, mint körömvirág vagy krizantém, és gyümölccsel vagy zöldséggel, mint körte, szőlő, cékla vagy sütőtök. És olyan kérdések segítségével, mint: „Milyen kedves emléket tudunk felidézni halottainkról?”, „Milyen tanítást kaptál tőlük, amit azóta is magaddal viselsz?”, vagy „Milyen családi hagyományaink vannak, amiket ma is életben tartunk?” — ugyanakkor elgondolkozhatunk azon is, vajon ők milyen életet szántak nekünk, vajon hogyan látnának ma minket, és végezetül — ameddig még én is bírom az írást könnyek nélkül — feltehetjük a kérdést, hogy mi hogyan tudunk az ő emléküket tisztelve tovább élni?
Ha ezeken a keserédes pillanatokon túl vagyunk, és csendben elgondolkodtunk ezeken a kérdéseken, vagy éppenséggel egymás szavába vágva osztjuk meg halottainkkal kapcsolatos történeteinket családunk vagy barátaink körében, akkor még számos más módja van, hogy elmerüljünk a Samhain bűvületébe ejtő szokásaiban. Az élőket kevés dolog tartja annyira egybe, mint a közös étkezések; ugyanakkor itt sem kell megfeledkeznünk az elhunytakról. A Samhain tipikus ételei közé tartozik a szezonális alapanyagokból elkészített almás pite, a sütőtökös gnocchi, vagy kedvenceim közé tartozik a vörösborban párolt körte és a Hokkaidó-tökben elkészített fondü, képzeletbeli fűszerekkel, mint rozmaring, babérlevél, zsálya.
Az Instagram hajszolta tökéletességnek árnyoldalai is vannak - szakértőkkel beszélgettünk
Ezek mellé szolgálhatjuk fel elhunyt szeretteink egykori kedvenc fogásait. Így ez egy tökéletes alkalom, hogy leporoljuk nagyszüleink recepteskönyveit, és elkészítsük azokat az ételeket, amelyeket egykor ők is olyan nagy gondossággal raktak elénk az asztalra. A Día de los Muertos, avagy a mexikóiak halottak napján, a mai napig ezekből az ételekből visznek ki szeretteik sírjaira. Ha mi nem szeretnénk felhívni magunkra a figyelmet azzal, hogy a temetőben piknikezünk, áthívhatjuk barátainkat vagy családtagjainkat, hogy minél többen üljünk együtt az asztalnál, és hálát adhassunk, hogy egymás életének részesei lehetünk.
Ugyanakkor a szokásos temetőlátogatás is egy módja, hogy tiszteletünket fejezzük ki, és kapcsolódjunk.
A Samhain szokások gyakorlása melegséget ölthet ebbe az alapvetően melankolikus hangulatú ünnepbe, és megmutathatja: ahogy a természet is nyugovóra tér, majd idő elteltével újra kivirágzik, úgy a szomorúság, amit azok iránt érzünk, akik már nem lehetnek velünk, hálává alakul át, hogy ameddig éltek, ismerhettük őket.
