előfizetésem
Hírlevél
Szakértő árulja el, hogyan kerülhetsz közelebb a testvéredhez felnőttként
Szakértő árulja el, hogyan kerülhetsz közelebb a testvéredhez felnőttként
Testvéreink azok az emberek, akik jó esetben egész életünkön keresztül végigkísérjük egymást. Azok, akikkel veszekedtünk már azon is, kié legyen az emeletes ágyon a felső szint, de geopolitikai vagy társadalmi témákat érintő kérdésekben sem értettünk feltétlen egyet. Hogyan legyünk jó testvérek felnőttként is, még akkor is, ha hiába együtt nőttünk fel, teljesen más emberek lettünk?
A kötelék, amelyet a testvérek gyermekkorban alakítanak ki, jelentősen különbözhet attól a kapcsolattól, amely felnőttkorban fejlődik ki. Hiába tanították nekünk gyerekként, hogy a testvér az, akit minden körülmények között szeretnünk kell, felnőttként megkérdőjelezhetjük ezt az alapvetést. Most Geoffrey Greif és Michael Woolley szakértők a Columbia University Press által kiadott Adult Siblings Relationship könyve nyomán pedig annak járunk utána, hogyan helyezhetjük új alapokra ezt a kapcsolatot - ha úgy érezzük, eljött az idő.
A felnőtt testvéri kapcsolatok válhatnak bántóvá, bizonytalanná, versengővé vagy kimerítővé, miközben ezekkel a nehéz érzésekkel összemosva a szeretet és a lojalitás mélyen továbbra is jelen marad. A szakirodalom alapján ahhoz, hogy újraértelmezhessük a testvéreinkkel való kapcsolatunkat, szembe kell néznünk azzal, hogy most már nem azok a gyerekek vagyunk, akik egykor ki voltak szolgáltatva a családi dinamikáknak, ezáltal meglehet, tudatosan vagy tudat alatt harcoltunk a szeretetért és a figyelemért.
A könyv ahhoz, hogy feltérképezze, miként lehet tiszta alapokra helyezni testvéri kapcsolódásunkat, 260 testvért bevonva végzett részletes esettanulmányt, valamint mentális egészséggel és családi kapcsolatokkal foglalkozó szakértőkkel készített interjúkat.
A vér csak egy bizonyos fokig köt össze, utána tőlünk függ a jó viszony
Hiába nőttünk fel együtt, jártunk egy iskolába és néztük közösen szombatonként a Kacsameséket, attól, hogy vannak közös DNS-eink, még nem leszünk automatikusan legjobb barátok. Meglehet, valakik kiskorukban nagyon jól kijöttek egymással, majd felnőttként távolodtak el, mások pedig sosem érezték igazán közel magukat a testvérükhöz, de felnőttként ezen szeretnének változtatni. A szakértők szerint apró, de kis lépésekben érdemes újragondolni a kapcsolatunkat a testvérünkkel.
Kezdhetjük rendszeres — és itt inkább ezen van a hangsúly — őszinte érdeklődéssel. Mindenki megtalálhatja a maga kedvelt kommunikációs módját. Nézzétek meg, nektek mi működik. Kéthetente egy hosszabb telefonhívás? Rendben van. Hangüzenetek? Remek! Minden este írtok egymásnak pár sort? Szuper. Nincs ideális forgatókönyv, a lényeg, hogy találjunk egy fenntartható módot arra, hogy bevonjuk egymást az életünkbe. Ezek a rendszeres kapcsolódások idővel intimitást építenek. Így tökéletes első lépések lehetnek, hogy felvegyük a fonalat egymásról.
Ezen múlik, hogy riválisokká vagy bajtársakká váltok a testvéreddel
Elfogadjuk, hogy ő már nem ugyanaz az ember
Teljesen normális, hogy megszoktuk, hogy valaki éveken át egy bizonyos szerepet tölt be a családban, majd mire felnő, ez átalakul. A „kis” testvérünk most már 35 éves, van lakáshitele és határozott véleménye az adópolitikáról. A családi békéltető pedig lehet, hogy felfedezte a terápiát és az egészséges konfliktuskezelést. (Legidősebb lány szerep, kinek ismerős?) „Nincs két ember, aki ugyanabban a családban nőne fel” — mondja a könyv írója.
„Az életkor, az időzítés, a születési sorrend, a nem, a családi struktúra és más változók mind hatással vannak arra, hogyan élik meg az emberek ugyanazt a családot.” Ezek a különbségek felnőttként még nyilvánvalóbbá válnak, és fontosabb is elismerni őket. A kötet szerint a megoldás abban rejlik, hogy valódi kíváncsisággal fordulunk a testvérünk felé, anélkül, hogy belepróbálnánk kényszeríteni egykori szerepébe. Az emberek változnak, és ez nem az elárulása annak, akik gyerekként voltak.
Engedjük meg nekik, hogy levetkőzzék azt az önmagukat, amit esetlegesen a család erőltetett rájuk. Ebből adódhattak konfliktusaink is, a szakértő szerint pedig:
Teljesen normális, ha bűntudatot, haragot vagy ambivalenciát érzünk a múlttal kapcsolatban.
De ahelyett, hogy újra és újra lejátszanánk a régi sérelmeket, próbáljuk meg lehetőségként tekinteni rá, hogy felnőtt szemmel, empátiával megértsük a testvérünket, miközben nem feledkezünk meg önmagunk gyerekkori verziójáról sem. Az a főnökösködő nővér? Valószínűleg túlterhelt volt. Az az idegesítő öcs, aki mindig beköpött? Figyelemre vágyott. Ha a régi sértettségek újra és újra előjönnek, próbáljuk meg azt mondani: „Tudom, hogy voltak problémáink gyerekkorunkban, de szeretnék tiszta lappal indulni.”
Így írhatjuk újra a közös történetünk
Lehet, hogy gyerekként megvolt a közös nyelvünk, a kedvenc játékunk. (Én például színdarabokat rendeztem az öcsémnek, neki pedig vállalnia kellett bármilyen szerepet is osztottam rá, de mindenkinek mást jelent a szórakozás.) Felnőttként az egyik a pilates szerelmese lett, nemzetközi gazdálkodást tanul, a másik pedig vintage lemezeket gyűjt és Ázsiába utazik fél évre. Semmi gond! Ez nem azt jelenti, hogy ne találhatnánk az érdeklődésünkben metszéspontokat.
Olyan könnyen elérhető dolgok is megteszik, mint a közös sorozatnézés akár videóhíváson keresztül, egy privát könyvklub, vagy hogy olyan mémeket küldünk egymásnak, amikről tudjuk, hogy a másik értékelni fogja. A cél az, hogy új, pozitív élményeket éljünk át közösen, amelyek nem a gyerekkori szerepeinkhez kötődnek. A pszichoterapeuta szerint ha nagy korkülönbség van köztetek akkor még fontosabb olyan tevékenységeket találni, amelyek mindkettőtök élethelyzetéhez passzolnak.
Miért nőnek fel túl korán a legidősebb lányok – és miért nem vesszük ezt komolyan?
Négy testvérem közül háromnál is több mint 10 évvel vagyok idősebb, de felnőttként is lehet élvezni egy pizsamapartit, a tinik pedig garantáltan imádni fogják, ha őszinte érdeklődéssel hallgatod meg a gimiben történteket, és tisztában vagy azzal, mit jelent az, hogy 6-7. (Igazából semmit.) Ez persze nem lehet minden esetben könnyű, és egy ilyen közeli kapcsolat esetében is szükség van határokra. Szeretheted a testvéredet úgy is, hogy közben szükséged van határokra — sőt, az egészséges kapcsolatok alapja a határhúzás — mondja Geoffrey Greif pszichoterapeuta.
Lehet, hogy a nővéred kéretlen nevelési tanácsokat ad, amitől legszívesebben sikítanál. Talán a bátyád még mindig úgy kezel, mintha 12 éves lennél. Teljesen rendben van szeretetteljesen, de határozottan azt mondani:
Értékelem az aggódásodat, de ezt megoldom
A jó határok valójában közelebb hozzák az embereket, mert csökkentik a súrlódást. Még azt is hozzáteszi: legyünk bátran konkrétak, úgy mint: „Szívesen hallok az életedről, de kerüljük a politikát a családi összejöveteleken.”
Véleménye szerint ez hosszú távon sokkal jobban működik, mintha csendben tűrnénk vagy az orrunk alatt tennénk megjegyzéseket.
Mikor kell megszakítani a kapcsolatot?
Mint minden kapcsolatban, ehhez is mindkét félnek akarnia kell. Nem tudunk kikényszeríteni egy barátságot, még családon belül sem. De nyújthatunk olajágat, békejobbot vagy amit csak szeretnénk, ezzel elfogadva, hogy az elején mi kezdeményezünk többször, vagy éppen elfogadjuk a testvérünk kapcsolódási stílusát, még ha más is, mint a miénk. Vannak, akik hosszú, mély beszélgetésekkel fejezik ki a szeretetüket; mások inkább közös programokkal. Egyik sem rosszabb a másiknál.
Ugyanakkor néha minden erőfeszítésünk ellenére egy testvéri kapcsolat egyszerűen nem egészséges. Ha a testvéri kapcsolatod bántalmazással, súlyos toxicitással vagy olyan mintákkal jár, amelyek aktívan ártanak a jóllétednek, nem kötelességed fenntartani a szoros kapcsolatot csak azért, mert közös a DNS-etek — hangzik el a könyv írójától. Azt ajánlja, tegyük fel magunknak a kérdést: „Mikor érzem magam a legjobban önmagammal kapcsolatban?” — majd ehhez igazítsuk az értékrendünket.
„És ha ez azt jelenti, hogy eltávolodunk a testvéreinktől, meg kell tennünk ezt a lépést. Még ekkor is tudjuk a figyelmünket más támogató, szeretetteljes kapcsolatokra irányítani az életünkben.” Néhány jel a könyv szerint, amikor egészségesebb lehet hátrébb lépni:
- A találkozások után rendszeresen rosszabbul érezzük magunkat.
- A testvérünk újra és újra átlépi a határainkat, annak ellenére, hogy világosan kommunikáltuk őket.
- Manipuláció vagy érzelmi bántalmazás ismétlődő mintája van jelen.
- A kapcsolat komoly mentális egészségügyi problémákat vált ki.
- A testvérünk nem hajlandó elismerni a komoly problémákat.
A hátralépés pedig nem feltétlenül jelent örök elhidegülést. Jelentheti azt, hogy csak nagyobb ünnepekkor tartjuk velük a kapcsolatot, felszínesebb témákról beszélgetünk, vagy ideiglenesen szünetet tartunk. Engedjük meg magunknak, hogy a mentális egészségünket helyezzük előtérbe — nyugalom, ez egyáltalán nem önzőség, hanem egész egyszerűen szükségszerű.
A felnőttkori testvéri kapcsolatok szépsége éppen abban rejlik, hogy már mi választhatjuk meg őket. Építhetünk valami újat, a régitől eltérőt, valamit, ami azt tükrözi, akik most vagyunk, nem pedig azt, akikké gyerekként válnunk kellett. És ez megéri az erőfeszítést.
