Áruházi sminkesből vált legendává Bobbi Brown, aki 63 évesen alapított új márkát
Egy nő, egy sminkes, egy legenda. A szépségipar egyik legbefolyásosabb embere, akit mindenki ismer: Bobbi Brown úgy forradalmasította a XXI. századi sminket, mint senki más. Ő volt, aki kitalálta no-makeup makeupot, az ötperces sminkrutint és a tökéletes testszínű rúzst, de megannyi más bestseller termék is neki köszönheti a sikerét. Névadó márkája elhagyása után most új sminkbirodalmával tör utat magának (Jones Road), azt hirdetve, hogy a sminkkel továbbra is önmagunknak kell kinéznünk – csak egy kicsit jobban!
Bobbi Brown saját bevallása szerint nem született sztárnak, hírességnek, semmi különös nincs benne, maximum csak annyi, hogy szeret sminkelni. Azt viszont olyan jól csinálja, hogy első ránézésre nehéz megmondani, hogy pontosan mit is festett ki egy adott arcon, annyira profi. Leheletvékony, természetes technikája lehetővé teszi, hogy ne a klasszikus értelemben vett sminket viseljük az arcunkon, hanem magát az arcunkat, egy kis extrával feldobva.
Nagy valószínűséggel ennek köszönheti a sikerét: karrierje kezdetén, a ’80-as években minden trendi volt, csak pont a visszafogott sminkelés nem. Kontúrozott ajkak, élénk szemfestékek és drámai pirosítók lepték el akkoriban a piacot, ezért a letisztult, minimalista termékei hamar kiemelkedtek a tömegből. Állítólag elege volt már a piros rúzsokból, ezért gondolt egyet és a Bergdorf Goodman áruház számára (ahol akkoriban dolgozott sminkesként) kifejlesztett egy olyan tízdarabos rúzskollekciót, ami csak testszínű (nude) árnyalatokból állt.
Az ötperces sminkrutin, a nude rúzs és a no-makeup makeup
A rúzsok nem voltak külön becsomagolva, dobozolva, csak a palettából, ecsettel lehetett felvinni őket (ez már önmagában is nagy szám volt); a legjobb viszont az volt bennük, hogy ezek az árnyalatok mindenkinek jól álltak, bőrszíntől függetlenül. Korábban mindenki csak a fehér bőrű nők igényeit próbálta kielégíteni, ő viszont úgy volt vele, hogy a jó smink, a jó rúzs mindenkinek jár, ezért használhassa is őket bárki.
Elképesztő nagy sikere lett a dolognak. Bobbi természetes „à la nature” technikája pedig meghódította a nők szívét: a ’90-es évek vége felé már senki nem akart órákat bíbelődni a sminkeléssel. All-in-one termékei és a híres önperces sminkrutinja (színezett hidratálókrém, szemöldökceruza, szempillaspirál, pirosító és színezett ajakbalzsam) pedig olyan híressé váltak, hogy a többi sminkmárka is elkezdett profilt váltani a természetes irányba.
Az ezredforduló után, mikor a márka népszerűsége a tetőfokára hágott, úgy döntött, hogy eladja azt 74,5 millió dollárért (kb 26 milliárd forint) és kreatív igazgatóként, valamint tanácsadóként segédkezik tovább. Ez lehetővé tette számára, hogy több időt töltsön a családjával, viszont továbbra is jelen lehetett a sminkiparban. Így ment ez két évtizedig, ám 2016-ban a távozás mellett döntött, mert korlátozva érezte magát.
Negyven éve varázsolja szebbé a nők arcát - interjú Sipos Zita sminkmesterrel
„Nem volt több kihívás. Úgy éreztem, hogy a Bobbi Brown márka nélkülem is működni fog. Már nem éreztem a sajátomnak, ideje volt tovább lépni.” Míg ugyanis a szépségszakértő célja mindig is az volt, hogy a sminkkel ne elfedje az arcot, hanem kiemelje a különleges és egyedi vonásokat, addig a névadó márkájába
egyre több olyan, általa feleslegesnek vélt termék került fel a kínálatba, melyekkel nem tudott azonosulni.
„Amikor elindítottam az első márkámat, az őrült sminkek világát éltük. Én voltam az egyetlen, aki azt mondta: nem, sminkkel is úgy kell kinézned, mint önmagad – csak egy kicsit jobban!” Bobbi Brown pedig azóta sem arra törekszik, hogy az általa kreált menő rúzs vagy a pirosító kapjon dicséreteket, sokkal inkább a viselője, amiért üdébbnek, fiatalosabbnak, pihentebbnek néz ki – mindezt pedig úgy, hogy észre sem lehet venni. Ez pedig mindent el is árul Bobbi Brown sminkfilozófiájáról.
Nála nem körítés (a csomagolás, a marketing, a csili-vili összhatás) a lényeg, hanem az, hogy termékektől tényleg szebbnek és jobbnak érezzék magukat a nők. Mikor tehát jogilag újból lehetősége adódott rá, hogy új sminkmárkát alapítson, a pandémia közepén, 2020-ban gondolt egyet
és 63 évesen újra bele is vágott.
Egyszer már megcsinálta, most újra forradalmasítani akarja a sminkipart
Huszonöt ével azután, hogy névadó sminkmárkáját eladta az Estée Lauder csoportnak, egy új sminkbirodalmat épít fel Jones Road márkanévvel. Bátor lépés ez tőle, hiszen ma már minden sztárnak van valamilyen sminkmárkája (vegyük például Kylie Jenner, Hailey Bieber, Ariana Grande, Selena Gomez vagy Rihanna sminkmárkáját) – a sminkpiac tehát rendkívül telített. Ennek ellenére Bobbi úgy gondolta, még mindig van rés a piacon: egy olyan szépségmárkát szeretett volna, ami egészségtudatos formulákkal készül, a már védjegyévé vált minimalista esztétikával.
Olyan termékekkel, melyek a természetes szépséget hirdetik, melyeket könnyű használni és melyekkel mindenki jobban nézhet ki nemtől, kortól, bőrszíntől vagy más preferenciától függetlenül. Éveken át kísérletezett a különböző árnyalatokkal és textúrákkal, csomagolásokat próbált, végül teljesen elvetette azokat a sminkszabályokat, melyeket az elmúlt évtizedekben mindenki ugyanúgy alkalmazott. Ilyen volt például az, hogy csak szivaccsal és sminkecsettel lehet jól sminkelni, hogy a smink előtt kell az arcot kontúrozni, vagy hogyan kell púderrel arcot „sütni” (baking) és még sorolhatnánk.
Felejtsd el végre a vastag sminket – a bőröd is megérdemli a nyári szabadságot
Bobbi Brown ezekben nem hisz. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a Jones Road termékeit kézzel vagy ujjal, mindenféle ecset vagy szivacs alkalmazása nélkül lehet a legprofibban felvinni, hihetetlenül egyszerűvé téve ezzel a sminkelést. Állítása szerint ő is így sminkel és olyan termékeket akar létrehozni, melyeket különösebb kézügyesség, speciális segédeszközök és ecsetek segítségével is tökéletesen lehet használni. Épp ezért, új cégének működésében sokkal gyakorlatiasabban vesz részt: most már minden sminkterméket ő kísérletez ki és hagy jóvá.
Leszámol a szépségszabályokkal
A modern igényeket és a Z-generáció igényeit figyelembe véve pedig rengeteg olyan terméket meg tudott alkotni, melyre az elmúlt években nem volt lehetősége. Ilyen például a Miracle Balm, a Jones Road jelenlegi legnépszerűbb terméke. Ez egy szabadon rétegezhető, tégelyben lévő, színezett csodabalzsam, ami pirosítóként, ajakszínezőként, bronzosítóként, highlighterként, szemhéjfestékként (vagy tulajdonképpen bármi másként) is használható.
Nem kell hozzá ecset, ujjal használjuk, intenzitása mindig növelhető, textúrája pedig tele van csillogó szemcsékkel, melyektől ragyogóbbnak tűnik az arc. Azok a nők szeretik a legjobban, amik nem akarnak különböző sminktermékeket egyszerre felvinni az arca, mert ebben minden megvan, ami kell. Egyre több árnyalat létezik belőle, a következő nagy durranás pedig egy színezett púder lesz.
„Valószínűleg nem kellene elmondanom, de nincs itt senki, aki megállítson! A következőkben egy laza, színezett púder jön, ami az alapozók és a pirosítók helyett ad egységes színt adni az arcnak. Nem kell „sütni”. Az sem tudom, mi az. Egyszerűen fel kell vinni az ujjal és olyan, mintha lenne egy kis színe az arcnak. Nem lehet látni, hogy smink lenne, de mégis az” – mondja Bobbi Brown, aki a hivatalos TikTok-csatornáján is folyamatosan tölti fel az újdonságait, valamint a tippjeit; a nők pedig meg vannak őrülve érte.
Sokan elfelejtik a tartós smink első lépését: szakértő segít a rutin kialakításában
Főleg azért, mert annyira friss és annyira hétköznapi a smink iránti megközelítése, nem érdeklik az új sminktermékek és a TikTok trendek. Sokkal inkább hisz a természetes sminkben, az egészségtudatosságban és az önelfogadásban: szerinte ezek teszik szebbé a nőket. „Ahogy öregszünk, el kell fogadunk önmagunkat. Ha valakinek az arca eltér a tökéletestől, ott is meg kell találnunk a szépséget. Nekem is vannak ráncaim. Hogy zavarnak-e? Persze, néha. De már megbarátkoztam velük. Krémeket kenek rájuk, hogy jobban nézzenek ki, de a kulcs szerintem az, hogy elfogadjuk és szeressük önmagunkat. Akkor nézünk ki a legjobban” – mondja Bobbi.
Furcsa szavak ezek egy sminkestől, akinek azt kellene hirdetnie, hogy ez és az a sminktermék mennyire csodás, mennyivel szebbé fog varázsolni, ő viszont úgy gondolja, hogy a varázslat bennünk rejlik. A smink szerinte csak egy eszköz arra, hogy jobban nézzünk ki – de nem szabad, hogy ez befolyásolja, mennyire tartjuk magunkat szépnek, szexinek, kívánatosnak vagy nőiesnek. A szépségipar tehát sokat változott azóta, hogy Bobbi Brown 30 évvel ezelőtt kiadta az első névadó márkáját – a klasszikus szépségnormák viszont azóta is érvényesek. Szerencsére a fiatal generációk is kezdik ezt értékelni és egyre inkább megtapasztalják: a kevesebb tényleg több, a smink terén is.
előfizetésem
Hírlevél
