A szépségápolás úttörője - Helena Rubinstein

2021. augusztus 29.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ikonikus termékek, tudományos háttér és kimagasló minőségű formulák - ez jellemzi az 1902-ben alapított és azóta is ambiciózus Helena Rubinstein márkát. Helena Rubinsteint nemcsak alapítóként, de a szakma úttörőjeként is emlegetik. Márkájának minden részletét az avantgárd tudomány járja át. Csúcstechnológiájú összetétel, illatok és csomagolások, a természet hatalma és a végső hatékonyság, ami mindent törekvését folyamatosan inspirálta. Ismerd meg a nőt, aki ösztönösen és szívből értette a szépséget.

Családi receptből kasszasiker

A krakkói születésű Helena egyszerű munkáscsaládból származott, de hamar kiderült számára, hogy a rá váró háziasszony életet nem neki találták ki. Éppen ezért 1896-ban 24 éves korában úgy döntött, saját kezébe veszi az irányítást és Ausztráliába emigrált teljesen egyedül. A szükséges holmikon kívül mindössze édesanyja imádott arckrémjét, és annak gyógyszerész által leírt receptjét vitte magával. Miután Melbourne-ben hamar felfigyeltek ragyogó bőrére, Helena úgy döntött, mások számára is elérhetővé teszi a csodaszert, így egy helyi gyógyszerész segítségével megalkotta a „Valaze” nevű nagysikerű termékét, melyet azóta is az egyik legelső bőrszépítő krémként tartanak számon.

Mérföldkő a bőrápolásban

Helena Rubinstein egyike volt azoknak, aki termékeiben az elsők között használt növényi sejteket és teljes bizonyossággal hitte, hogy ezek nemcsak a bőr felszínén, de a mélyebb rétegekben is képesek kifejteni jótékony hatásukat. Az általa megálmodott receptúrák – mint azt később klinikailag is igazolták – fokozzák a bőr sejttevékenységét és az öregedés folyamatát is képesek lassítani. A természetből nyert növényi sejtek egyesítették a természet és a tudomány erejét, új lehetőségeket teremtve a bőr szemmel látható korrekciójára úgy, mint még soha korábban.

Gondoltad volna?

Helena Rubinstein nevéhez számtalan ma ismert fogalom és innováció köthető. Ilyen például a vízálló szempillaspirál, a bőrtípusok meghatározása, sőt, az első szépségszalon is.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le