Nők, akik intimszőr-beültetést kérnek

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2014. november 6.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Míg a világ nagy részén nők milliói arra költenek vagyonokat, hogy megszabaduljanak az intimszőrtől, addig keleten azok a nők, akiket Isten valamilyen oknál fogva olyan kegyeletben részesített, hogy szinte szőrtelenek a lábuk között, beültetést kérnek – depresszió elkerülése végett.

Egyébként a "kevés szőr" jelenségnek már konkrét neve is van, nemi atrichozisnak vagy hypotrichozisnak nevezik a koreai orvostudományi szaklapok szerkesztői. "Ezek a hölgyek alacsony önértékelésben szenvednek és pszichológiai problémákkal küszködnek a felmerülő esztétikai gondok mellett" – állítják a szakértők. Ennek következménye az egyre több intim szőrbeültetés.

Egy koreai amerikai író szerint a kisebbségi érzés nem is a férfiaktól fakad, akiknek esetleg ezzel problémája lenne a hálószobában, hanem a nő társak vannak egymásra ilyen rossz hatással. Koreában immár 10%-kal nőtt azoknak a hölgyeknek a száma, akiknél diagnosztizáltál a rendellenességet, és emiatt kezelésre szorulnak.

A 2-4 órás műtét alatt egy vékony fejbőrdarabot (ahol a legerősebb a haj) beültetnek az ágyékba, hogy majd itt szépen beépüljön és bokrosodjon kedvére. Az eljárás potom 1250 fontba kerül, ami végülis egész jó üzlet annak fényében, hogy életünk során ennek többszörösét költjük el a mindenféle epilálásokra, gyantázásokra és végérvényes szőrtelenítésekre. Lehet, mi csináljuk rosszul?

Ha azt tartjuk szem előtt, hogy számos szépségtrükköt átveszünk az ázsiai kultúrából, mint például a BB krémek, kíváncsiak vagyunk, hogy a dús szőrzet iránti érdeklődés is nőni fog-e. Cameron Diaz egyébként mindenképpen úgy gondolja, hogy a természetességé a jövő, és kétségtelen, hogy a brazil gyantázásra már egyre kisebb a kereslet.

Nos, egy dolgot megtanulhatunk a koreaiaktól, senkit sem szabad kicsúfolni az intimszőrzete vagy annak hiánya miatt, hisz még a végén depressziós lesz.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)