A L`Oréal és számos más francia márka alkoholos fertőtlenítőt gyárt a kórházaknak

2020. március 21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A koronavírus-járvány miatt a kézfertőtlenítők felkerültek a legkeresettebb termékek listájára, és hetek óta gyakorlatilag már sehol nem kaphatók a világon. A L`Oréal úgy reagál erre, hogy magukra vették, segítenek feltölteni a készleteket.

A L`Oréal és számos más francia márka alkoholos fertőtlenítőt gyárt a kórházaknak
Fotó: Rexfeatures

A WWD értesülései szerint a szépségmárka arra használja a gyárait, hogy kézfertőtlenítőt és vizes alkoholos zselét gyártson, két termék, amiből nagy hiány van a járvány idején. De nem csupán ennyivel járul hozzá a járvány okozta nehézségek enyhítésére, hanem 1 millió eurót adományoz az alapítványán keresztül a rászorulóknak. A partnereiken keresztül ezt a támogatást a fertőtlenítő szerekkel együtt önkéntesek, szociális munkások fogják kézhez kapni. Ezzel egyidőben a cég befagyasztja azokat a hiteleket is, amelyekkel kisebb üzletek, cégek tartoznak így is enyhítve kicsit a nehéz gazdasági helyzeten.

7 tipp, hogy erősebbé tedd az immunrendszeredet

7 tipp, hogy erősebbé tedd az immunrendszeredet

A L`Oréal egyik azoknak a márkáknak, akik magukra vették, hogy segítséget nyújtanak a járvány elleni küzdelemben. Az LVMH vállalat, amihez olyan divatmárkák tartoznak, mint a Louis Vuitton, a Dior vagy a Givenchy, szintén átalakítják a kozmetikai és parfümrészlegüket, és hidroalkoholos fertőtlenítőt kezdenek el gyártani a francia hatóságok számára, akik elsősorban a francia kórházakban fogják szétosztani a szereket.

De itthon is segítenek, akik tudnak, Tomcsányi Dóri divattervező például ingyenes maszkokat készít megmaradt dizájneranyagokból azok számára, akik betérnek a budapesti Paulay Ede utcában található Garden Studio butikba. Fontos tudni, hogy a négyrétegű selyemmaszkok, ahogy az egyéb maszkok sem, nem védenek meg a vírusoktól, viszont segítenek abban, hogy ha beteg vagy, akkor ne tudd olyan egyszerűen átadni másoknak is a bacikat, amikor viseled.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ő lett az X-Faktor győztese 2025-ben, szem nem maradt szárazon a fináléban

Ő lett az X-Faktor győztese 2025-ben, szem nem maradt szárazon a fináléban

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)