Angelina Jolie haja SZŐKE!

2019.szeptember.28.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Már javában zajlik az új Marvel-film forgatása, amiben Angelina Jolie is szerepelni fog és az első kiszivárgott fotókból kiderült, hogy a szépséges színésznő mélybarna fürtjeit platinaszőkére cserélték!

Angelina Jolie
Fotó: Getty Images

Angelina Jolie tényleg teljesen új szerepben próbálja ki magát, hiszen szuperhőst még nem alakított, ha csak nem számítjuk Demónát, de ő inkább boszorkány, mintsem hős. Szőke hajjal is igencsak furcsa, de persze nem jelenthetjük ki, hogy ilyen frizurával még nem láttuk, hiszen már volt pár filmje korábban, amiért kiszőkült vagy legalábbis szőke parókát kapott.

Angelina az Észvesztőben 1999-ben:

Egy évvel később a Tolvajtempóban (legalább nem kellett sokat változtatni a hajszínén):

2002-ben az Élet vagy valami hasonlóban ismét szőkén:

2010-ben pedig Salt ügynökként is kiszőkült:

Fotó: Northfoto

Angelina Jolie egész nyáron ezt a ruhát viselte: a legnagyobb kedvence

Angelina Jolie egész nyáron ezt a ruhát viselte: a legnagyobb kedvence

Attól persze nem félünk, hogy ez a szín tartós lenne, teljesen biztosak lehetünk benne, hogy csak parókáról van szó, mindenesetre nagyon bizarr látványt nyújt vele. Neked tetszik?

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ezért kívánod sokkal jobban a szexet, amikor menstruálsz

Ezért kívánod sokkal jobban a szexet, amikor menstruálsz

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Hihetetlen, de ezért nem kívánt a párom (x)

Hihetetlen, de ezért nem kívánt a párom (x)

PR

Tudod, mi az a nászutas betegség? Eláruljuk (x)

Tudod, mi az a nászutas betegség? Eláruljuk (x)

PR

Így küzdötte le a Szex és New York Samanthája a klimax nehézségeit (x)

Így küzdötte le a Szex és New York Samanthája a klimax nehézségeit (x)

PR

Ellenőrizd az állapotod vashiánytesztünk segítségével! (x)

Ellenőrizd az állapotod vashiánytesztünk segítségével! (x)