Bohosikk és 70-es évek egyenesen Londonból

2015. március 9.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Matthew Williamson ebben a szezonban családiasra vette a figurát. Bemutatóját szűk közönség előtt, a London belvárosában található Criterion étteremben tartotta meg. Szerencsések voltunk, ha csak pár órára is, de csapatunknak sikerült a Williamson család részévé válnia, sőt a TONI&GUY HairMeetWardrobe jóvoltából a show előtt pár nappal megrendezett sajtóeventre is meghívást kaptunk. Lássuk, hogyan képzeli el a tervező a hamisítatlan brit boho chic stílust a 2015-ös téli hónapokra.

A TONI&GUY HairMeetWardrobe jóvoltából Matthew Williamson világa ebben a szezonban két alkalommal is magával ragadott bennünket. Londonba érkezésünk után első állomásunk rögtön a show előtti napokra időzített különleges, zártkörű hajteszt volt, ahol a tervező és a TONI&GUY HMW brit nagykövete, Mark Hampton személyesen mesélt nekünk a legújabb kollekció és az azt kiegészítő frizura inspirációs forrásáról.

A kollekció ebben a szezonban visszahozza a neves brit tervezőre jellemző egyedi stílusjegyeket, amelyek a '70-es éveket idéző vonalak és matériák valamint az asztrológiai jegyekre reflektáló minták és díszítések keveredésével válnak végtelenül szerethetővé és maivá. Williamson célja a bohém brit lány eszményének újraélesztése volt, aki ez alkalommal úgy jelent meg a patinás étterem lenyűgöző tereiben mintha lépései nyomán egy egész korszak éledt volna újjá.

A bohém stílus megtestesítőinek mértani pontossággal megkonstuált, ám ad hoc-nak tűnő frizuráit Mark Hampton és csapata a könnyed glamúr jegyében készítette el, amelyet Kate Moss random hullámai és Bridget Bardot aláhulló loknijai, az erőtlenül szexi divatikonok ihlettek. A mesterfodrász a tesztnapon elárulta stábunknak, hogy a végső formát egy elképzelt randevún felbukkanó tökéletes nő ihlette. A számára lenyűgöző szexi, kúl, magabiztos nő ugyanis teljesen biztos, hogy ugyanilyen frizurával érkezne egy találkozóra.

Mint elárulta a frizura pár lépésben elkészíthető és szinte kivétel nélkül minden egyes nőnek jól áll, kulcsa a TONI&GUY HMW legújabb terméke a Glamour családba tartozó Sky High Volume Száraz sampon. Nem hiába volt hát a backstage minden egyes négyzetcentiméterén egy-egy design elemnek is könnyen beillő aranytubus. A frizura elkészítéséhez elengedhetetlen termék segítségével a fodrászok ugyanis egy olyan tömör textúrájú, friss és stylingolásra kész hajat varázsoltak a modelleknek, amely után elgyötört és leharcolt tincseinket elnézve irigykedve vágyakoztunk. Mark Hampton csapatában dolgozott Friedman Péter, a TONI&GUY HMW magyarországi nagykövete is, aki megígérte, hogy a TONI&GUY Fashion Week Budapesten sem kell majd hiányt szenvednünk kreatív frizurákban és megmutatja majd azt is, hogyan használjuk a legújabb styling termékeket a tökéletes frizura alap elérése érdekében.

Nézd meg exkluzív videónkat, amelyben Mark bemutatja a kifutón látott bohém frizura elkészítésének kulcslépéseit. Légy Te az első, aki a hétköznapok kifutójára csempészi a bohémságot!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: A Rákra a szerelemben sikerek várnak, a Nyilas lépjen tovább - október 4.

Napi horoszkóp: A Rákra a szerelemben sikerek várnak, a Nyilas lépjen tovább - október 4.

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ez a szűrővizsgálat életet is menthet: így zajlik a vizsgálat (x)

Ez a szűrővizsgálat életet is menthet: így zajlik a vizsgálat (x)

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)

Mi folyik itt? Borvidéki kalandjairól mesél Turai Barna és Linczényi Márkó - VIDEÓ (x)

Mi folyik itt? Borvidéki kalandjairól mesél Turai Barna és Linczényi Márkó - VIDEÓ (x)

Az ősz legnagyobb trendjei: must-have darabok, amik nem hiányozhatnak a ruhatáradból (x)

Az ősz legnagyobb trendjei: must-have darabok, amik nem hiányozhatnak a ruhatáradból (x)