Karrier, identitás, szépség és elvárások: interjú Magyar Eszterrel
Magyar Eszter dolgozott már többek között a Gucci, a Farfetch és a Victoria Beckham Beauty felkérésére is, de rengeteg izgalmas, releváns mondandóban gazdag kampányt csinált egyszerűen saját kedvtelésére is. Munkáján keresztül megmutatkozik, a művészeti kifejezőerő hogyan is bontakoztatható ki egy mindennapi eszköz — a smink —nem mindennapi alkalmazásán keresztül.
Ezeket láttad már?
Mindig valahol máshol akarok lenni, mint ahol vagyok, a lényeg, hogy mindig messzebb…
A száztizenháromezres követőtáborral rendelkező Magyar Eszter pályafutását divatsminkesként, Budapesten kezdte. Berlinben, a pandémia első időszaka alatt elindította a tradicionális sminktől merőben elrugaszkodó konceptuális projektjét, a szépségiparba szenzációként berobbanó Makeupbrutalism-ot, majd ezután Londonban telepedett le, ahol egyre több egyéni felkérést kapott. A ragacsos ajkakon, a saját bőrőre írt szlogeneken, a különböző textúrákon, a kontextusukból kiszakított, make-up-ként alkalmazott, furcsábbnál furcsább anyagokon és tárgyakon keresztül egyre több nemzetközi sikert tudhat magáénak. Magyar Eszterrel a karrier és az identitás kapcsolatáról, a szépségről és az elvárásokról Imre Hanna beszélgetett.
A Makeupbrutalism, ahogy egy ismerősöd fogalmazta meg, „a saját fantázia cselekvő manifesztálása”. A te elmondásod szerint egy olyan konceptuális művészeti projekt, melynek egyaránt témája és eszköze a smink, keveredik benne a fotográfia, az aktivizmus és a feminizmus. Inkább definiálnád magad művésznek, mintsem sminkesnek? Melyik meghatározással tudsz legjobban azonosulni? Artist? Make-up artist? Make-up activist? Kreatív tartalomgyártó?
Teljesen őszintén egyiknek sem nevezném magam. Pont ebből adódik a szabadságom — hogy mindig abba az irányba indulhatok, amelyikbe éppen szeretnék. Persze, értem én, miért is lenne fontos valamiféle keretek közé szorítani magamat — az mindenkinek sokkal kényelmesebb lenne, nekem is. Viszont valamit valamiért: nem szeretem az effajta kompromisszumokat.
Te személy szerint nem sminkeled magad a mindennapokban, mert jobban érzed magad természetesen, “tisztán”. Ha magadon egy nem kívánt plusz réteg, általánosabban mit jelent számodra a smink?
A smink a munkám eszköze és/vagy témája több mint tizenegy éve. Néha kell egy kis pihenés, talán ezért is használom magamon kevésbé szívesen. Persze van olyan, hogy kedvet kapok hozzá, hogy kiegészítsem a szettem, olyankor jó játszani. De ez ritkán fordul elő.
És a szépség? Fontosnak tartod egyáltalán, hogy ezt definiáld/definálja a társadalom? Kell egyáltalán a szépségre törekednie az embereknek?
Most ott tartunk, hogy megpróbáljuk újradefiniálni az esztétikumot, hogy inkluzívabb legyen, de a végcél szerintem az lenne, hogy a szépségre való törekvés ne élvezzen ekkora prioritást . Kicsit azt érzem, az a régimódi dogma, hogy szépnek kell lenni a sikerhez, valamennyire még mindig érvényben van. Mi más értéke lehetne egy nőnek azon kívül, hogy kedvez a férfi tekintetnek? Régen sokkal limitáltabbak voltak a női lehetőségek, ma már más a helyzet. Én például nem azzal szeretnék eredményeket elérni, ahogy kinézek, hanem azzal, ahogy gondolkodom — és ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül.
Milyen a kapcsolatod a testeddel?
Olykor megkapom a ‘testpozitív alkotó’ címkét, de ezt a definíciót mindig el kell utasítanom. Próbálok jobb viszonyba kerülni a testemmel, próbálom az ehhez szükséges nézőpont-váltásokat valahogy komolyan megugrani, újrarendezni a prioritásokat. Mindannyian tudjuk, hogy ez a legnehezebb rész: hogy ne akarjunk olyanok lenni, amilyenek nem vagyunk, és legyen erőnk és kitartásunk olyanná válni, amilyenek viszont lehetünk. Ez, a szociális nyomásból adódó elégedetlenség sokszor központi témája az általam készített anyagoknak is.
A legtöbb munkád teljesen énközpontú, te, vagy egy részleted jelenik meg rajtuk. Eleinte csak a szemedet, majd a szádat is használtad önkifejezési platformként, az arcod egy bizonyos értelemben a vásznaddá vált. Érzel valamiféle tendenciát arra, hogy egyre nagyobb részt használsz a testfelületeidből az ötleteid vizuálissá tételéhez, vagy ez a dolog egyáltalán nem tudatos?
Bátrabb lettem. Magammal kapcsolatban és az ötleteimmel kapcsolatban is. illetve idővel kapcsolódtak kérdések, majd célok a kísérletezéshez. Ma már teljes magabiztossággal kezdek bele olyan projektekbe is, amik már nagyon messze sodródtak a klasszikus értelemben vett sminktől, vagy témájukból adódóan sokkal intimebbek. Ahogy mondod, egy elég szűk kompozícióból indultam, ami mára sokkal tágabbra nyílt. Olyannyira tágra, hogy sokszor teljesen kivontam az emberi jelenlétet is az egészből.
Gondolkoztál már rajta, hogy a sminken kívül valami más eszköz segítségével is kifejezd magad, más művészeti ágon keresztül is bemutatkozz?
Mostanában elkezdtem figyelni arra, hogy a ‘Makeupbrutalism’ név mellett mindig megjelenjen a saját nevem is, pont azért, hogyha más irányba akarnék mozdulni, meglegyen hozzá az alap. Fontos, hogy az emberek ne csak egy bizonyos projektermre asszociáljanak a nevem kapcsán — még akkor sem, ha ezzel indultam és jelen pillanatban ebbe fektetem a legtöbb energiám. A munkám elég szerteágazó, építettem már szék-szobrokat rúzsokból, fotósorozatokat , beauty editorialokat készítettem magazinoknak, 3D printeltem társasjátékot, csináltam fésűt emberi hajból és műgyantából, videómunkáim is voltak már kiállítva, illetve valamiért imádok hűltebbnél hülyébb diagramokat csinálni. Ezen a ponton, bármivel is rukkoljak elő, senki sem fog meglepődni.
Mennyire választható el a munka-magánélet a te esetedben? Mennyire határoz meg téged mint embert a munkád és mennyire azonosítod magad a hivatásoddal?
Nem választható el, tudatosan nem. Szeretek az az ember lenni, aki egy ennyire fura es megfoghatatlan karriert épített magának.
De mégis: ha le kellene írnod magad pár mondatban anélkül, hogy ez az önmeghatározás karrier-központú legyen, hogyan mutatkoznál be?
Mindig valahol máshol akarok lenni, mint ahol vagyok, a lényeg, hogy mindig messzebb — ez mindenre igaz úgy általanosságban. Ha egyszer valahol megtalálnám “a nyugalmat”, az biztosan a tenger mellett lenne, de nem hiszem, hogy ez valaha megtörténhet — mert igazából a menekülés érzésében vagyok leginkább otthon.
A makeupbrutalism Instagram profilodon megosztottál pár téged vagy a munkádat degradáló kommentet. Milyen hatással van rád a negatív kritika?
Sokszor inspirál. Sok munka született ilyen, gonosznak szánt hozzászólásból. Mindig úgy voltam vele, hogy minden komment segít felturbózni az [Instagram] algoritmust, szóval aki kommentel, az közvetlenül engem segít. Az, hogy ezt egy kedves szóval vagy átkozással teszi, az nekem gyakorlatilag már mindegy —mindent megpróbálok a javamra fordítani.
2020-ban azt nyilatkoztad, tervben van könyv, kiállítás, edukációs tevékenység. Ezekből melyik(ek) valósult(ak) meg?
Idén áprilisban volt a kiállításom Londonban. Elképesztő élmény volt, de borzasztóan izgultam. Egy képernyő védelmében osztani az észt és kiállni a saját ötleteid mellé a fizikai valóságban két teljesen különböző dolog. Főleg, hogy a kiállítás egy teljesen új irány volt számomra is, nem akartam szimplán csak képeket a falra, így tárgyakat és installációkat vontam bele. Az oktatás is alakul, idén nyáron úgy tűnik, tartok Berlinben és Budapesten is tartok egy-egy masterclass-t. Ezek inkább kreativitás tréningek, nem a klasszikus értelemben vett smink-oktatás. A könyvre is lett volna lehetőség, de azzal kapcsolatban még ki kell forrnia magát egy pár ötletnek.
Milyen személyes és milyen szakmai élményedre vagy a legbüszkébb?
Összevonnám a kettőt és úgy válaszolnék, hogy a legbüszkébb arra vagyok, hogy olyan munkám van, ami által megtapasztalhatom a megbecsültség érzését és ezáltal egy kicsit boldogabb ember lehetek.
