„Nekem mindegy, csináljuk, ahogy szeretnéd!”. Ilyen mondatok minden kapcsolatban elhangzanak időnként. De ha túl gyakran, és csak a te részedről, akkor bizony előfordulhat, hogy úgy érzed, már nem számít a párodnak a véleményed. Hogyan lehet visszaszerezni a figyelmet?
Ezeket láttad már?
Sokan élik meg úgy – nemtől függetlenül –, hogy puszta jószándékból, kedvességből lépnek hátra a kapcsolatban, hogy a másiknak jó legyen. Hagyják érvényesülni a párjuk akaratát akár egy hétvégi programnál, akár komolyabb döntéseknél is. Vagyis általában egy teljesen ártatlannak tűnő viselkedési mintával kezdődik. Aztán egyszer csak azt veszik észre, hogy a másik már meg sem kérdezi, mi a véleményük, nélkülük is dönt a kettőjüket érintő kérdésekben. És akkor jön a gyomros: miért lettem láthatatlan? Talán már nem is számítok neki?
A helyzet annál sokkal összetettebb, mint hogy szegény áldozat, aki alárendelt szerepbe lett taszítva, mert ledominálta őt az érzéketlen társa. Nincsenek jó és rossz szereplők, közös felelősség(vállalás) van. Erről beszélgettünk Kovács-Németh Vivien pszichológussal.
Mindig vannak kezdeti előjelek
„Sokszor tapasztalom, hogy a háttérbe szorult fél először a másikat kezdi el hibáztatni, hogy elnyomta őt. Áldozatként tekint magára, és nem néz szembe az ő, egyéni felelősségével, ami odáig vezetett” – kezdi a pszichológus. Egy ilyen helyzetben felesleges egymást hibáztatni, mindkettőjüknek a saját szokásain, berögződésein kell változtatni. És szögezzük le gyorsan még az elején, az, hogy egy párkapcsolatban tartósan a másik igényei kapnak nagyobb súlyt, még nem egyenlő a bántalmazó-bántalmazott dinamikával. (Ha viszont bántalmazás is jelen van, az már nem egyszerű kapcsolati egyensúlytalanság, hanem olyan helyzet, ami célzott segítséget igényel.)
De mikben tud egy párkapcsolat kezdeti szakaszában megnyilvánulni az, ami idővel a láthatatlanná váláshoz vezethet? „Az első jel lehet, ha az egyik fél döntésképtelen, vagy nem szeret felelősséget vállalni – akár az élete más területein se. Ilyenkor a partnerében eleinte még vonzónak is találhatja, hogy ő viszont határozott, erős, mindenről van véleménye és érvényt is tud neki szerezni. Jellemző lehet még, hogy alapvetően kerüli a konfliktust, a vélemény felvállalást. Klasszikus figyelmeztetés lehet a passzív agresszió a kommunikációban. Amikor az egyik fél nem fogalmazza meg nyíltan a szükségleteit, érzéseit, hanem azt szeretné, ha a másik rájönne az utalgatásokból, megjegyzésekből. És vele általában kézen fogva jár a neheztelés, amit mivel nem képes asszertívan, önérvényesítő módon kifejezni a párja felé, az befelé fogja őt bántani” – foglalja össze Kovács-Németh Vivien.
5 jel a párterapeuta szerint, ami igazi és mély szerelemre utal
Aki egy ilyen kapcsolatban találja magát, az általában az önvizsgálat során rájön, hogy újra és újra ugyanazokba a mintázatokba sodródik bele. Hogy ilyen típusú partnereket választ, vagy éppen ő maga váltja ki a másikból ezt a fajta működésmódot – és ezekben neki is van felelőssége. Szakértőnk azt is hozzáteszi, hogy sokan azért is ragadnak bele ilyen párkapcsolatokba, mert furcsa módon sok „nyeresége” is lehet az önfeladó helyzetnek. „Érezheti például azt, hogy így elkerülheti a konfliktust, vagy a környezetétől több sajnálatot, több figyelmet kap. Kérdés tehát az is, hogy ennek az állapotnak a fenntartása milyen rejtett szükségletet szolgál számára, még akkor is, ha ezt nem direkt csinálja, és sokszor ő maga sem lát rá.”
Ez nem szeretetnyelv
Sokan gondolják, hogy szeretetből, kedvességből hagyják, hogy a párjuk véleménye, akarata érvényesüljön, és ne az övék. Ez azonban tévút. „Az önfeladás nem lehet szeretetnyelv. Inkább önáltatás, amikor valaki azt hiszi, a másiknak az okoz szeretve vagyok érzést, ha minden úgy van, ahogy ő akarja. Ahhoz, hogy ki tudjunk lépni az alárendelődő működésből, fel kell tenni magunknak a kérdést: valójában miért nem vállalom fel azt, hogy nekem is vannak szükségleteim? Miért adom fel magam? És miért várom azt, hogy a párom örüljön ennek?”
Abban, hogy sokan a szeretetük kifejeződésének érzik az önfeladást, az otthonról hozott minta is szerepet játszik. Gyakran már a szülő vagy a nagyszülő is így csinálta. És ha már család, a gyerekkort is érdemes megvizsgálni, ha arra vagyunk kíváncsiak, honnan indul el az a folyamat, ha valaki azt érzi, ő nem számít annyira, mint mások.
„Nagyrészt a gyerekkorban keresendők az okok. Megfigyelhető az önismereti munka során, hogy az érzelmi alapszükségleteiket nem, vagy nem jól elégítették ki a szülői házban. Márpedig az, hogy később a párkapcsolatban valaki hogyan kezeli az önérvényesítést, összefügg azzal, hogy kapott-e mintát arra, hogyan lehet egy szeretetkapcsolatban jelezni, ha valamire szüksége van, ha valami hiányzik, vagy ha valami már nem fér bele. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ami gyerekkorban kimaradt, azt később már ne lehetne pótolni: megfelelő segítséggel a kapcsolati minták újratanulhatók.”
Felelősségvállalás, odafigyelés, bizalom
A megoldás ott kezdődik, hogy a láthatatlanná váló fél rájöjjön arra, hogy mik a szükségletei és ezt a „használati útmutatót” átadja a partnerének. Ehhez meg kell tanulnia asszertívan kommunikálni. Ez három lépésből áll:
- megnevezem a problémát;
- elmondom, milyen érzéseket keltett bennem és mire lenne szükségem;
- megoldási javaslatot teszek.
Vegyünk egy példát: „Amikor a szabadidőnk automatikusan a te családod köré szerveződik, elszomorodom, mert nekem fontos lenne, hogy egymásra is jusson minőségi időnk. Szeretném, ha figyelnénk arra, hogy egyensúlyban legyen a kettesben és a másokkal töltött időnk.” Tehát sértett hallgatás helyett kezeljük inkább megoldásorientáltan a helyzetet.
Egy párkapcsolati tanácsadó jó módszere, ha úgy érzed, belefáradtál az ismerkedésbe
És itt kezdődik a másik fél felelőssége: értő odafigyeléssel hallgat-e meg, elgondolkodik-e rajta, és próbál-e dolgozni a problémán. Vagy ehelyett megfordítja a helyzetet, magát állítja be sértett félként, és manipulál. Ez ugye egyértelműen redflag.
Arról se felejtkezzünk meg, hogy nem csak a háttérbe szorult fél, de a dominánsabb társa is szenvedhet a kialakult helyzettől, az egyoldalú és túlzott felelősségvállalástól. Vajon ő örül annak, hogy át kell vennie a másiktól a döntési folyamatokat? És hogyan éli meg, hogy a párja nem fejezi ki az érzéseit és a gondolataiban kell olvasni? Merthogy könnyen lehet, hogy neki ez egy hatalmas teher.
„Amikor ő szeretné megfogalmazni a változás iránti igényét, lényeges, hogy törekedjen minősítés vagy támadások helyett ítélkezésmentes, biztonságos, elfogadó közeget teremteni a párja számára. Kritika helyett kérést fogalmazzon meg. Tehát ne azt mondja, hogy »elegem van, hogy soha nem tudsz dönteni«, hanem azt, hogy »nekem fontos, hogy partnerként legyünk jelen ebben a kapcsolatban, és szeretném, ha közösen alakítanánk a döntéseinket.« Aminek viszont semmi értelme, ha játszmázásokba kezd. Például, ha kijelenti, hogy ő most direkt nem mondja el, mit szeretne, és ezzel megpróbálja erőszakkal belekényszeríteni a másikat a döntéshelyzetbe” – magyarázza a szakember.
Mit jelent, ha egy férfi egyáltalán nem posztol rólad Facebookon vagy Instagramon?
Tehát a kölcsönös felelősségvállalás jegyében mindkét félnek hozzá kell tennie a magáét.„Egy olyan kapcsolatban, ahol az egyik fél úgy érzi, eltűnt a véleménye, az akarata, egyikük sem ülhet egy elefántcsonttoronyban, onnan figyelve, hogy mit lép a másik. A páros mindkét tagjának le kell ereszkedni a valóságba és beletenni magát a sérülékenységével együtt. Fel kell vállalnia az érzelmeit, aztán majd kiderül, hogy a másik mit kezd vele, és az mindenféleképpen információ értékű. Az intimitás kulcsa és egy jól működő párkapcsolat alapja a kölcsönös sebezhetőség felvállalása” – mondja Kovács-Németh Vivien.
Van, amikor ez közös döntés!
Fontos még, hogy meg kell különböztetni a párkapcsolati láthatatlanságot amiben az egyik vagy mindkét fél szenved – attól, amikor közös megállapodás a hierarchikusan működő kapcsolat. Van ugyanis, amikor együtt döntik el azt, hogy az egyik fél szeretne csak a háttérben tevékenykedni. Például, ha valaki vezetőként dolgozik a munkahelyen, és nem akar otthon is felelősséget vállalni. De ez fontos különbség, hogy nem lemondásnak, láthatatlanságnak érzi, hanem úgy dönt, hogy otthon háttérbe vonul, és mindketten jól érzik magukat így.
