Megőrülsz: Selena Gomez sminktermékeket dob piacra

2020. február 5.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mondogatjuk már egy ideje, hogy Selena Gomez a legnagyobb visszatérő, hiszen egészségügyi problémái és zűrös magánélete után az elmúlt időszakban mindenen felülkerekedett és hatalmas eredményeket ért el!

Új album, elképesztő klipek, fellépések, forgatások, interjúk sorozata van mögötte, és ha azt hitted, csak ennyit tud, akkor hatalmasat tévedtél! Az énekesnő ugyanis bejelentette, hogy nemsokára érkeznek saját sminkcuccai, ugyanis kozmetikai márkát alapított, Rare Beauty néven.

A projekten két éve dolgozik, és nyár végére az összes észak-amerikai Sephora üzletben kaphatók lesznek a termékek. Már az első promóvideóból is kiderül, hogy ez egy igazi szerelemprojekt számára, a rajongók pedig (nem ok nélkül) teljesen megőrültek a hírtől!

Selena célja, hogy ne egy csupán egy márkát, hanem egy életstílust hozzon létre, aminek alapja önmagunk elfogadása. Valódi embereket, valódi érzelmeket szeretne megmutatni, hiszen a termékek szintén hétköznapi emberek számára készülnek. Számára az a legfontosabb, hogy aki az ő sminktermékeit viseli, jól érezze magát a bőrében.

Még az is lehet, hogy ő lesz Kylie Jenner legnagyobb ellenfele a piacon?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom