Jánoki Fanni Zsófia

Jánoki Fanni Zsófia

pszichológus, autogén tréning gyakorlatvezető

A pszichológia területére karrierváltóként érkeztem közgazdászi háttérrel, ám nagy elhivatottsággal és azzal a szándékkal, hogy másoknak segítsek. Mesterdiplomámat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szereztem klinikai és egészségpszichológiai szakirányon. Jelenleg család- és párterápiás, perinatális szaktanácsadó és kognitív viselkedéskonzultáns (CBT) képzésben veszek részt.

Nemzetközi munkatapasztalataim a pszichológusi pályám során fontos építőköveket adnak, és segítenek abban, hogy nyitottan, rendszerszinten lássam a hozzám fordulók helyzetét. Mélyen hiszek abban, hogy kapcsolatainkban nemcsak sérülhetünk, hanem gyógyulhatunk is. Már az is hatalmas segítség, ha valakivel megoszthatjuk nehézségeinket és közben megtapasztaljuk, hogy van, aki valóban figyel ránk. Az egyik legfőbb feladatom, hogy a hozzám fordulókkal közösen felszínre hozzuk a bennük szunnyadó erőforrásokat. A problémával és annak miértjével is lényeges behatóan foglalkozni, de ugyanannyira fontosnak tartom, hogy együtt erősítsük a „képes vagyok megküzdeni ezzel” érzését.

A Selfcare Pszichológia oldalam számomra szívügy: egy olyan tér, ahol a hiteles és közérthető pszichológiai tudás mindenki számára elérhető, különösen azoknak, akik valamilyen okból nem jutnak el pszichológushoz. Meggyőződésem, hogy az önreflexió és az önismeret fejlesztése mindannyiunk számára fontos, hogy harmonikusabban és kiegyensúlyozottabban tudjunk kapcsolódni önmagunkhoz és másokhoz.

Legfrissebb cikkeim:

Ha ez az időszak kimarad a párkapcsolatodból, többet fogsz vitázni a szerelmeddel

Plusz | Életmód

glamour plusz ikon Ha ez az időszak kimarad a párkapcsolatodból, többet fogsz vitázni a szerelmeddel