A Calvin Klein modellje az új Christian Grey!

2013. október 25.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Igencsak felkavarta a vizeket a hír, hogy a Kemény motorosok szőke sztárja, Charlie Hunnam visszalépett A szürke ötven árnyalatának főszerepétől, azonban a producerek igen gyorsan megtalálták helyettesét, aki nem más, mint Jamie Dornan.

Jamie Dornan
Fotó: Rexfeatures

Akiknek fenntartásaik voltak a szőke színésszel szemben, most igazán megnyugodhatnak, hiszen Jamie egészen jó választásnak látszik. Mindenképpen olyan színész találása volt az elsődleges cél, aki kevésbé ismert, így semmit nem veszíthet. Szóval ismerjük meg Jamie-t egy kicsit jobban.

Először is Keira Knightley barátja volt. Mind megköszönhetjük a színésznőnek, hogy egy 2003-as fotózás után bemutatta barátját az ügynökének, ugyanis ez indította be karrierjét. A két elképesztően vonzó sztár 2003 és 2005 között randizgatott. Szakításuk után Jamie egy számot is írt volt barátnőjéről.

Továbbá, Jamie Dornan modellkedik is. Dolgozott már többek között a Calvin Kleinnal, a Diorral és az Armanival is - többnyire póló nélkül. Irritálóan szerényen így nyilatkozott a New York Times-nak: "Nem találom magam túl jóképűnek" – vallotta a színész, te el tudod ezt hinni neki?

Néhány televíziós sorozatbeli szerep után az első komolyabb színészi tapasztalata Sofia Coppola Marie Antoinette-jében volt. A francia uralkodónő svéd szeretőjét alakította, így lehetősége volt csókolózni és egy ágyban hemperegni Kristen Dunst-tal.

És végül házasságban él! Méghozzá Colin Farrel ex-feleségével, Amelia Warnerrel, aki énekesnőként Slow Moving Millie néven ad elő. Amelia első gyermekükkel terhes és minden bizonnyal jó kezekben van, mivel Jamie apukája és nevelőanyja mindketten nőgyógyászok.

Kattints a galériára, ahol találsz pár fotót a rendkívül sármos Jamie Dornanről:

A Calvin Klein modellje az új Christian Grey! Ennél jobb főszereplőt nem is tudnánk elképzelni A szürke ötven árnyalatában.


Galéria

Bezárás
2021.06.28.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Úgy érzed, már minden sztorit ismersz? Mutatjuk, miért olvass japán irodalmat

glamour plusz ikon Úgy érzed, már minden sztorit ismersz? Mutatjuk, miért olvass japán irodalmat

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Itt az idő, hogy kiderüljön, mennyire tudsz takarékoskodni! - KVÍZ (x)

Itt az idő, hogy kiderüljön, mennyire tudsz takarékoskodni! - KVÍZ (x)

Top 5 öregedésgátló tipp a hétköznapokra, amit vétek lenne kihagynod (x)

Top 5 öregedésgátló tipp a hétköznapokra, amit vétek lenne kihagynod (x)

Mivel koccintsunk a barátnőkkel? - Signature italok, amiket imádni fogsz! (x)

Mivel koccintsunk a barátnőkkel? - Signature italok, amiket imádni fogsz! (x)

Nem csak a változókorban üt be – a hüvelyszárazság gyakori és ezt tudnod kell róla (x)

Nem csak a változókorban üt be – a hüvelyszárazság gyakori és ezt tudnod kell róla (x)