A sztárság küszöbén Caitlin FitzGerald, a hosszúlábú szépség

2013. november 14.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Caitlin FitzGerald neve nem valószínű, hogy ismerősen cseng, de reméljük, ezen most változtatni tudunk, mert a gyönyörűséges színésznő arra született, hogy a kamera előtt szerepeljen, és karrierje még csak most indul be igazán.

Caitlin Fitzgerald
Fotó: Rexfeatures

Láthattad már az Egyszerűen bonyolult romantikus komédiában Mery Streep és Alec Baldwin lányaként, de A pletykafészek egyes epizódjaiban is felbukkant. Most, viszont állandó szereplője az amerikai Showtime csatorna új Masters of Sex című saját sorozatának, mely igaz történtekre alapul az 1950-es évek úttörő szexkutatásainak idejéből.

Született: 1982, Camden, Maine állam.

Család:

Camdenben nevelkedett farmer és cégvezető apa, illetve kötési útmutató könyv írója és fonalcég-alapító anya idősebb gyerekeként. Szülei még kiskorában elváltak, édesapjának következő házasságából született két féltestvére. Öccse, Ryan a Yale egyetemen végzett környezetmenedzsment mesterszakon.

Caitlin kislányként elkezdett a színészettel foglalkozni, és rengeteg közösségi, illetve iskolai előadásokban szerepelt. A massachusettsi Concord Akadémiára járt, majd később a New York-i Egyetem Tisch Művészeti Iskolájában végzett drámaszakosként. A híres londoni Royal drámaakadémián is tanult.

Karrier:
Míg szerepekre jelentkezett, eladóként és pincérnőként dolgozott, majd megkapta első komoly szerepét a Love Simple című 2009-es romantikus komédiában. Ugyanebben az évben felbukkant a Mercy angyalai sorozat egyik epizódjában, de a nagy áttörést az Egyszerűen bonyolult komédia hozta meg neki, ahol Alec Baldwin és Steve Martin oldalán játszhatta Mery Streep filmbeli lányának szerepét.

2010-ben FitzGerald szerepelt Henrik Ibsen Hedda Gabler színjátékában, melyet egy magánházban adtak elő 25 ember előtt. Caitlin nagyon izgatott volt, hogy eljátszhatta ezt a szerepet, melyről így nyilatkozott a The New York Times: "Hosszú láb, nagy szem és karakteres arccsont – ezzel az arccal arra hivatott, hogy közeli képek készüljenek róla, hipnotikus élvezet ránézni". Később, A pletykafészek több részében is láthattuk.

2013 fontos mérföldkő a szőke színésznő karrierjében, ugyanis mellékszerepet kapott a Showtime saját gyártású sorozatában, Michael Sheen és Lizzy Caplan oldalán. A sorozat első szezonja szeptemberben indult Amerikában. "Azt kell mondanom, hogy a Masters forgatása volt az egyik legélvezetesebb munkám" – mesélte egy interjúban FitzGerald. "Sokat segített, hogy nagyon szeretem a kollégáimat és az egész kreatív csapatot, és hogy egy nagyon jó anyagot kaptunk a kezünkbe. Színészként csodálatosnak tartom, hogy ilyen hosszú ideig dolgozhatom velük együtt" – mondta a főhős feleségének, Libbynek a szerepét alakító színésznő.

Kattints a videóra, mely a Masters of Sex első szezonjának hivatalos előzetese:

Érdekesség:

Atyai nagyapja, Desmond Fitzgerald a CIA igazgatóhelyettese volt Kennedy kormányzása alatt. Nagynénje a Pulitzer-díjas újságíró, Frances FitzGerald. Ilyen felmenők és genetikai adottságok mellett egyértelmű volt, hogy Caitlin is nagyra hivatott.

Tavaly egy független filmhez is adta a nevét, ráadásul íróként. A 2012-es Like the Water Caitlin FitzGerald egyik gyerekkori barátjának tragikus történetét dolgozza fel szülővárosában. "Fantasztikus nagy költségvetésű filmeken dolgozni, ahol a pénznek köszönhetően mindenféle csodákra leszünk képesek, de közben nagyon kielégítő kisebb filmek készítésében is részt venni, ahol mindenki azért van jelen, mert szereti azt, amit csinál. Amolyan bajtársiasság érzését kelti ez" – mondta a színésznő.

Amiért szeretjük:

Csak egy pillantást kell rá vetni és rögtön látjuk, hogy beleillik az 50-es évek tökéletes háziasszonyai közé, mint amilyent a Masters of Sexben is alakít. Természetes szépségében harmonizál a hitchcocki szőkeség misztikuma és az angol rózsa lágysága. Így, könnyedén tud a múltszázad közepén élő nő szerepébe lépni. De nem szívesen játszana olyan szerepet, ahol minden a külsőről szól, és nincs a szépség mögött semmi több. Libby, természetesen, nem ilyen, hiszen Marcel Proust-t olvas, amit nagyon is szeret – mondta karakteréről.

Kattints a galériára, ahol láthatod Caitlin FitzGerald fontosabb vörös szőnyeges momentumait:

A sztárság küszöbén Caitlin FitzGerald, a hosszúlábú szépség A 31 éves színésznő a Masters of Sex sorozatnak köszönhetően még komoly babérokat arathat le.


Galéria

Bezárás
2021.01.31.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Filléres hozzávaló, amit érdemes a samponodhoz adni: ez lehet a dús hajkorona titka

Filléres hozzávaló, amit érdemes a samponodhoz adni: ez lehet a dús hajkorona titka

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

A stressz tényleg megzavarja a menstruációs ciklust - Mutatjuk, mit tehetsz ellene (x)

A stressz tényleg megzavarja a menstruációs ciklust - Mutatjuk, mit tehetsz ellene (x)

Mondj búcsút a felfázásnak antibiotikumok nélkül (x)

Mondj búcsút a felfázásnak antibiotikumok nélkül (x)

Fakó az arcbőröd? Ettől fog egészségesen ragyogni (x)

Fakó az arcbőröd? Ettől fog egészségesen ragyogni (x)

Talán nem tudsz róla, de te is hozzájárultál egy nemes célhoz: mutatjuk a részleteket (x)

Talán nem tudsz róla, de te is hozzájárultál egy nemes célhoz: mutatjuk a részleteket (x)