Ács Fruzsina: „A legjobb poénok abból születnek, ami bosszant, ami felidegesít”
Magasságából adódóan akár modell, vagy kosárlabdázó is lehetett volna Ács Fruzsina, aki bár pszichológiai tanulmányokat folytatott, a stad up-ban találta meg a számításait.
Ezeket láttad már?
Pontosan tíz éve annak, hogy Ács Fruzsina jelentkezett a Dumaszínház felhívására, az elmúlt évek pedig egyértelműen őt igazolták: oszlopos tagja lett a csapatnak.
Kinek tűnt fel, hogy te egy vicces csaj vagy?
Érdekes, de nem nekem. Az egyik egyetemi csoporttársam szólt, hogy van a Dumaszínháznak egy felhívása, ami szerinte értem kiállt. Azt én is láttam, hogy ha társaságban vagyok, elég hamar odagyűlnek az emberek, mert mindig szerettem úgy mesélni, hogy attól jól érezzék magukat. Pszichológia szakra jártam, de a humor mindig része volt az életemnek. Írni akartam, soha nem gondoltam, hogy színpadi ember lesz belőlem. De jött ez a lehetőség, és úgy voltam vele, hogy nincsen veszítenivalóm. A tett halála tényleg a gondolkodás, én a nagy döntéseket mindig úgy hozom meg, hogy lesz, ami lesz beleugrok. Itt is ennyi történt, jelentkeztem, és onnan már nem volt visszaút.
Emlékszel még, hogy mivel álltál először színpadon?
Persze, mert előtte otthon százszor elmondtam. Arra is emlékszem, hogy nagyon stresszeltem, de ugye ott már nem lehet visszakozni. Az egyik kezemmel kapaszkodtam a mikrofonba, a másikkal meg föl-le hadonásztam zavaromban. Volt egy pont, ahol elfelejtettem a szöveget, és kétségbeesetten néztem a nézőtéren ülő barátnőmre, aki nyilvánvalóan nem tudott súgni, ahogy a suliban, mert nem ismerte a szöveget. De valahogyan természetesen kivágtam magam.
Bedobtam a poént, hogy azért vártam, hogy leesen nekik, és megnyugtató volt látni, hogy nincs gond, ennyi belefért. Akkor érzékeltem először, hogy milyen az, amikor megszeret a közönség. Mert addig csak hallgatták, ahogy mondom az anyagomat, de az egy őszinte pillanat volt, ami után már könnyebben telt a hátralévő idő. Nagyon rossz volt az első fellépés, de az majdnem mindenkinek pokoli.
Csomor Csilla: „Kimondhatom, hogy bánatevő voltam”
Mennyi idő kellett, hogy leküzd a lámpalázat?
Ahogy egyre több előadás lett, ez arányosan csökkent. Régen, ha be volt írva egy fellépés, akkor már két héttel korábban is éreztem a drukkot. Három nappal előtte már jobb volt, ha senki nem szólt hozzám, előtte nap meg szinte beszámíthatatlan voltam. Most, hogy már nagyon sok fellépésünk van, és ez a munkám, az izgalom leredukálódott az előadás előtti fél órára. Amikor bemondják, hogy öt perc és menni kell, akkor van egy svung, hogy „hú”, de ezt már elég jól kezelem. Ebben az öt percben megy egy zene, amit ha bármikor meghallok a rádióban, falnak megyek. Szóval teljesen nem múlt el az izgalom, de ez már egészséges mértékű.
Mi lett a pszichológiával?
A mester utolsó évében jött a lehetőség, befejeztem, mert érdekelt, de ez csak az 5 év, tehát még nem a klinikai szakpszichológia, mert végül megette a stand up. Akkor ott volt egy választásom, hogy mit kezdjek el csinálni, azt építsem, vagy ezt, s bár az elején még nem ment teljesen zökkenőmentesen, éreztem, hogy ebben van valami, ami nagyon izgat. És hogy amíg ez a valami a színpadra hajt, addig ki akartam próbálni.
Sokat gondolkodtál a döntésen?
Annyira nem, mert azt tudtam, hogy ez egy egyszeri alkalom, és hogy nagyon izgalmas dolog. Zavart, hogy nem megy úgy, ahogy gondoltam, mert volt egy olyan elképzelésem, hogyha az ember rátalál arra, amiben jó, vagy amihez van tehetsége, az egyből megy mint a karikacsapás. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van, mert ennek vannak törvényszerűségei, szabályszerűségei, és ehhez iszonyatosan sok rutin meg kilométer kell.
Viszont éreztem, hogy bennem is több van, ezért az elején munka mellett csináltam. Dolgoztam HR területen, marketingben, ruhát csomagoltam, kipróbáltam magam több területen is. Az elején pár fellépés volt havonta, abból nem lehet lakáshitelt felvenni; ezt szeretném is üzenni mindenkinek aki most kezdené.
Azt nem akartam, hogy elkezdek terápiát tartani napközben, este meg állok a színpadon, és mennyi jó sztorinak lennék a birtokában, amit nem mondhatok el. Amennyire a helyzet engedi, a terápián belül is lehet viccelni, de egyre inkább elvált egymástól a két dolog. Nem bántam meg, hogy a stand up-ot választottam.
Szűcs Luca: „A sport megtanította tisztelni a testemet”
Miből inspirálódsz az előadásaidhoz?
Szinte mindenből, ami érdekel. Ami bosszant, ami felhúz, amit furcsának látok, amihez attitűdöm van, az mind jó kiindulási alap. Minden humoristának van egy látásmódja, picit másképp kattog az agya helyzetekre, és sokkal könnyebben fedez fel logikátlanságokat olyan helyzetben, ami másnak logikus lenne, de ha jobban belegondolsz, nem az. Szerintem ezekből az összeférhetetlenségekből lehet jó anyag, ami szórakoztató. Szóval mindenképpen kell, hogy legyen feszültség egy anyagban – akár egy attitűd, akár egy összeférhetetlenség miatt.
Hogyan készülsz egy új műsorra? Leülsz és agyalsz, vagy folyamatosan jegyzetelsz?
Az új esteknél az inspiráció általában a határidővel növekszik. Ha most bármennyi időm lenne megírni egy anyagot, akkor is biztos, hogy az utolsó pillanatig halogatnám. Év közben folyamatosan jegyzetelek, ami most már több oldal, ami eléggé megnyugtat, bár amikor előveszem, néha úgy érzem, hogy semmi nem használható belőle. De vannak gondolatok, amik jók lehetnek, amiket elkezdek kidolgozni, próbálgatni, a sok próbálgatásból pedig összeáll az egész.
Feller Adrienne: „A nők jól-léte nem luxus, hanem alapvetés”
Szerintem mindig jót tesz egy estnek, ha van egy erős, központi mondanivalója. A „Mi bajunk lehet?” esetében például a harmincasok problémakörét szerettem volna körbejárni: miért érezzük magunkat akkor is bizonytalannak, amikor látszólag minden rendben van, és miért nem feltétlenül baj, ha szorongunk vagy félünk.
Az est tulajdonképpen a félelmeink köré épül, de nem nyomasztó módon, inkább úgy, hogy kimondjuk és kibeszéljük azokat a dolgokat, amelyeket sokszor szégyellünk vagy titkolunk, mert a társadalom tabuként kezeli őket. Pedig a félelemnek funkciója is van – például nem ugrálunk le tetőkről, mert félünk. Én ennek a megszelídítéséről beszélek az esten.
Mi a tapasztalatod, a humor jó kiinduló alap az életben?
Én úgy látom és gondolom, hogy hatékony, és rengeteg dologban segít. Nekem az egész életemet áthatja a humor, bárhova megyek egy jó „fegyver”.
Steiner Kristóf őszintén mesél borderline személyiségzavaráról és élete legnagyobb traumáiról
A magasságodból is sokszor csinálsz viccet. Könnyen megbékéltél vele?
Már kamaszként is magas voltam, de mindig, mindenhol csak második voltam a tornasorban. Nyilván volt vele bajom, ahogy valamivel mindenkinek, hiszen tinédzserként szinte feldolgozhatatlan, hogy kilógsz a sorból, miközben arra vágysz, hogy beolvadj, hogy láthatatlan legyél. A magassággal nem lehet lázadni, az nem olyan mint a rockzene.
De a húszas éveim elején, amikor már önazonosabb lettem, jobban elfogadtam magamat, ez eltűnt. Aztán jött a stand up, és akkor már nem azért néztek, mert magas vagyok. Egyébként a mai napig jönnek úgy oda hozzám, hogy „Jé, te tényleg magas vagy.” Szoktam is mondani, hogy nem 160 centisen hazudtam ezt, csak hogy karriert építsek. Szóval ez már nem téma, de persze volt, hogy egy poénhoz ezt is használtam.
Többféle formációban is van előadásotok, melyik áll hozzád a legközelebb?
Régen többen voltunk, de most már mindenkinek van önálló estje. Mi Szabó Balázzsal csináltunk egy közöset, kétszer negyven perc, nagyon szereti a közönség. Egy kicsit most le is építettünk minden más fellépést, ez a fő csapásirány. Január végén például egy hétre megyünk vele majd a Vajdaságba.
Dobray Sarolta: „Sokkal több minden számít nemi erőszaknak, mint azt sokan gondolják”
Elég gyakran előfordul, hogy dupla előadásotok van. Ez mennyi energiát vesz ki belőled?
Idővel megtanulja jól beosztani az ember, hogy miképp tudja magát energetizálni. Az első előadás egyébként hoz annyi adrenalint, amitől mintha el sem fáradnál, és ezt jól ki lehet használni a másodiknál. Aztán másnap nem érted, hogy mitől vagy zombi, és volt, hogy bűntudatom is volt a fáradtságom miatt, hiszen „csak” fellépésem volt.
Fontos a színpadon az időzítés, tudnod kell, meddig húzhatod az időt, meddig tarthatsz hatásszünetet, és ezek vesznek el energiát az emberből. Ha viszont jó a közönség, az hihetetlenül feltölt. Utána mégis nehezen alszom el: pörgök fejben, miközben már fáradt vagyok, és érzem, hogy kiürült belőlem a dopamin. Viszont ez egy minden színésznél, zenésznél fennálló dolog.
Kocsis Korinna: „Az idő nem elvesz tőlem, hanem hozzám ad”
Mi tölt fel, mit csinálsz, amikor nem dolgozol?
Semmit, és nagyon jó vagyok benne. Szeretek sorozatokat nézni, nyomom a nehezebb számítógépes játékokat, amikre koncentrálni kell. Az utóbbi években nagy szenvedélyem lett a legózás is, de a mandalafestésig még nem jutottam el. Mindent, ami késleltetett örömforrás, olyan nehéz kivárni.
Egy sajtburgert megenni azonnali élmény, nem kell rá várni. Nem olyan, mint a meditáció, ami szintén feltölt, de energiát igényel. Szerintem nagy életfeladat megérteni, hogy amikor az ember jól bánik magával, annak a hatása többnyire csak később jelentkezik. Ez rendben van, de néha szükségünk van az azonnali örömökre is.
Viszonylag friss felfedezésem, hogy igazán pihenni csak úgy lehet, ha leteszek mindent. Amikor nincs telefon, nincs semmi. Ha valamire nem válaszolok azonnal, az megvár. Minden megvár, csak szeretjük azt hinni, hogy azonnal kell reagálni.
Kovács Tamás: „Gazdagabb az ember lelke, ha határon túl születik, egész egyszerűen több van a puttonyában”
A pszichológia megvár?
Egyelőre mindenképpen elengedtem, de magát az érdeklődést nem. Nagyon szeretem a pszichológiát, én magam is jártam pszichológushoz, és nagyon sokat segített. Mindenkit buzdítok, mert szerintem vannak olyan dolgok, amik attól függetlenül, hogy mennyire vagy egészséges, mennyire vagy jól, egyedül nem megoldhatóak.
Azt el tudom képzelni, hogy 50 éves korom körül visszatérek majd, mert mondjuk más irányt vesz a gondolatiságom. Nagyon tetszik a pszichodráma, és simán lehet, hogy egy nagy kaftánban az erdő közepén a tűz körül mondom majd a női bölcsességeket. De amíg ez nem a realitás, addig kimaxolom a stand up-ot.
