Ők itt Brad Pitt és Angelina Jolie gyerekei, ismerd meg őket közelebbről

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Brad Pitt és Angelina Jolie hat gyermek büszke szülei. Bár 2016-ban beadták a válópert, a felügyeleti jogról azóta sem tudtak megegyezni - igaz, már csak az ikreik kiskorúak. Az viszont elég egyértelmű, hogy a gyerekek inkább az édesanyjuk pártját fogják, már szinte egyikük sem használja a Pitt vezetéknevet.

Angelina Jolie gyerekei
Minden, amit tudni érdemes Brad Pitt és Angelina Jolie gyerekeiről
Fotó: Profimdeia

Angelina Jolie 2002-ben lett édesanya, amikor egy kambodzsai árvaházból örökbe fogadta Maddox Chivant. Három évvel később az Etiópiában született Zahara Marley-vel bővült a családjuk. 2006-ban megszületett Brad Pittel közös lányuk, Shiloh Nouvel, majd örökbe fogadták a vietnami születésű fiukat, Pax Thient. 2008-ban pedig megszülettek az ikreik, Knox Léon és Vivienne Marcheline. Íme, Brad Pitt és Angelina Jolie gyerekei, akiket most jobban is megismerhetsz!

HIRDETÉS

Maddox Chivan Jolie-Pitt (22 éves)

Az egykori sztárpár legidősebb gyermeke a 22 éves Maddox 2001 augusztusában született a kambodzsai Battambangban. Miután élete első hét hónapját egy árvaházban töltötte, a színésznő örökbe fogadta, aki egy évvel korábban, a Lara Croft: Tomb Raider forgatása alatt szeretett bele az országba. Jolie mindössze egy árvaházat látogatott meg, és azonnali kapcsolatot érzett Maddoxszal. Azt mondta, amikor meglátta a kisfiút, csak „sírt és sírt”.

Akkoriban még nem Brad Pitt, hanem Billy Bob Thornton felesége volt, bár Maddoxot egyedül fogadta örökbe. Néhány hónappal a kisfiú hazatérése után Jolie elvált a férjétől, és Maddoxot egyedülálló szülőként nevelte. Braddel 2005-ben kezdtek el randevúzni, az év végén pedig a színész már kezdeményezte Maddox örökbefogadását.

Maddox Chivan Jolie-Pitt
Fotó: Anna Moneymaker/Getty Images

Ahogy nőtt, egyre jobban érdekelte édesanyja humanitárius és filmrendezői tevékenysége is. 15 évesen executive producerként dolgozott Angelina First They Killed My Father című filmjében. Sokszor ellátogatott Kambodzsába, hogy megismerje a hazáját és a kultúráját, 2019-ben pedig beiratkozott a dél-koreai Yonsei University-re, ami - édesanyja szerint - nagyon boldoggá tette.

A legjobb Angelina Jolie filmek a 90-es évektől napjainkig

„Annyira örülök, hogy ilyen jó ember lett. Ezt azért mondom, mert okos és végzi a munkáját, de közben vadság is van benne. Kiegyensúlyozott a tinédzseréveiben” - mondta róla korábban Jolie.

Zahara Marley Jolie-Pitt (19 éves)

Zahara 2005. január 8-án született az etiópiai Hawassa városában, Jolie őt is hét hónapos korában fogadta örökbe - nem sokkal később Brad Pitt az ő esetében is kérvényezte az örökbefogadást.

Azóta Zahara szinte az egész világot bejárta, 2019-ben a szülőhazájába, Etiópiába is ellátogatott, ahol találkozott az ország első női elnökével, Sahle-Work Zewdével. Ugyanebben az évben elindította a Zahara Collection névre hallgató ékszermárkáját, amelynek a teljes bevételét jótékony célra ajánlotta fel.

Zahara Marley Jolie-Pitt
Fotó: MEGA/Getty Images

Édesanyja 2020-ban „rendkívüli afrikai nőként” hivatkozott rá, akitől „nagyon sokat tanult”. 2022-ben felvételt nyert az atlantai Spelman College-ba, ahol az Alpha Kappa Alpha lányszövetség tagja lett, az egyetem mellett pedig igyekszik segíteni édesanyja humanitárius munkáit.

Shiloh Nouvel Jolie-Pitt (18 éves)

Shiloh 2006 májusában látta meg a napvilágot, akiről Angelina az első születésnapja után úgy nyilatkozott, hogy a kislány „saját magára emlékezteti”. Ahogy idősödik, egyre gyakrabban részt vesz édesanyja humanitárius munkáiban. Mindössze kilenc évesen azt kérte, hogy csatlakozhasson Jolie közel-keleti útjára a menekültek világnapja alkalmából.

Shiloh Nouvel Jolie-Pitt
Fotó: Ricky Vigil M / Getty Images

Shiloh jelenleg 18 éves, és szabadidejének nagy részét a tánc tölti ki, egy Los Angeles-i táncstúdióban gyakorol. Ő az egyetlen a gyerekek közül, aki hivatalosan is kérelmezte, hogy távolítsák el a vezetéknevéből a Pitt nevet, így valószínűleg nem ápol túl jó kapcsolatot az édesapjával.

Leesik az állad, ha megtudod, ki valójában Angelina Jolie apukája

Leesik az állad, ha megtudod, ki valójában Angelina Jolie apukája

Pax Thien Jolie-Pitt (20 éves)

Pax 2003-ban született Vietnámban, és élete első három és fél évét egy ottani árvaházban töltötte, majd Angelina 2007-ben örökbe fogadta. (Később, 2008-ban Brad Pitt őt is hivatalosan örökbe fogadta.) Akkoriban Angelina úgy nyilatkozott róla, hogy a kisfiú főként azzal tölti az idejét, hogy megszokja az új környezetét, angolul tanul és nagyon élvezi a szabadságát.

Pax Thien Jolie-Pitt
Fotó: Gotham/Getty Images

2011-ben ellátogatott Vietnamba, hogy felfedezze a szülőföldjét, majd Jolie First They Killed My Father című filmjében díszletfotósként dolgozott. Sőt, Angelina új Without Blood című filmjének munkálataiban is részt vett, a testvérével, Maddox-szal rendezőasszisztensként dolgoztak a produkcióban.

Szívszorító részlet derült ki Brad Pitt és Angelina Jolie kapcsolatáról

Szívszorító részlet derült ki Brad Pitt és Angelina Jolie kapcsolatáról

Knox Léon Jolie-Pitt (15 éves)

2008 július 12-én megszülettek Angelina és Brad ikrei, Knox és Vivienne. Knox egy perccel a húga előtt látta meg a napvilágot, és Pitt nagyapjáról nevezték el. Miután hazatértek az újszülöttekkel, „káosznak” minősítették a háztartásukat, de megjegyezték, hogy az idősebb gyerekeik készen állnak, hogy segítsenek a szüleiknek.

Knox Léon Jolie-Pitt (a kép jobb szélén)
Fotó: Gareth Cattermole/Getty Images

Jolie korábban úgy fogalmazott, Knox „érzelmileg és fizikailag is nagyon hasonlít Bradre”. Azóta sajnos nem sokat tudunk róla, ugyanis a reflektorfényt mellőzve nőtt fel, utoljára 2019-ben csípték el, amint a testvéreivel házi készítésű kutyacsemegéket árult egy Los Angeles-i parkban.

Angelina Jolie mellkasán lévő új tetoválásával üzent Brad Pittnek

Angelina Jolie mellkasán lévő új tetoválásával üzent Brad Pittnek

Vivienne Marcheline Jolie-Pitt (15 éves)

Knox ikertestvére, Vivienne mindössze egy perccel a bátyja után született, nevét Angelina nagymamájáról kapta. Őt már egészen pici korában megismerhette a nagyvilág, amikor 2014-ben Elle Fanning karakterének, Aurorának a fiatalkori énjét alakította a Demóna című filmben.

Vivienne Marcheline Jolie-Pitt
Fotó: Northfoto

2023 augusztusában a színésznő bejelentette, hogy a The Outsiders című Broadway-darabot ő rendezi, és lánya, Vivienne lesz az asszisztense. „Viv anyámra emlékeztet abban a dologban, hogy nem arra koncentrál, hogy a figyelem középpontjában legyen, hanem arra, hogy más kreatívokat támogasson” - fogalmazott Jolie. Később a People-nek azt mondta, Viviene a család legnagyobb színházrajongója.

Forrás: people.com

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Kiderült, kiket szeretnek legjobban a szúnyogok: undorító oka lehet, ha pont téged választanak

Kiderült, kiket szeretnek legjobban a szúnyogok: undorító oka lehet, ha pont téged választanak

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Fájdalmas együttlét - mutatjuk, mi állhat a háttérben (x)

Fájdalmas együttlét - mutatjuk, mi állhat a háttérben (x)

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)

3 tipp, melyekkel pénzügyileg is tudatos maradhatsz a Glamour-napok alatt (x)

3 tipp, melyekkel pénzügyileg is tudatos maradhatsz a Glamour-napok alatt (x)

Az ősz legnagyobb trendjei: must-have darabok, amik nem hiányozhatnak a ruhatáradból (x)

Az ősz legnagyobb trendjei: must-have darabok, amik nem hiányozhatnak a ruhatáradból (x)